103. Quis est Deus?

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/pvY-DGJRmGc linken.

Az elfogadott álláspont szerint Isten szóbeli meghatározására az elmúlt kétezer évben elsőként Areopagita Dénes vállalkozott a VI. században, majd nyomában Johannes Scotus Eriugena a IX. században. Areopagita Dénes személye valójában három Déneshez is köthető. Az egyik, aki Pált hallgatta Athénban, majd Athén püspöke lett, a másik a párizsi Dénes, a harmadik pedig a teológus Dénes. Areopagita szerint Isten megismerhetetlen, ezért megnevezhetetlen és ésszel felfoghatatlan. Ugyanis Istennek azért van olyan sok neve, hogy a nevek által egyre jobban megismerhessük. Az isteni neveket ugyan az ember adja, de csak azért, hogy általuk az Isten közelebb kerüljön az emberhez. Ilyen nevek például az örökkévalóság, az élet, a fény, az igazság, a jóság, a szépség, a bölcsesség, a szeretet, az urak Ura, a szentek Szentje, az idő szerzője stb. Dénes vezeti be elsőként a teológiába a tagadás általi megismerést (negatív teológia), vagyis úgy érteni meg Istent, hogy mi nem Isten. Az isteni nevek tagadásáról és állításáról értekezve, jogosan jegyzi meg, hogy ami nem fekete, az nem biztos, hogy fehér. Az igazi tudásunk Istenről az a misztikus nem tudás (tudatlanság), hogy amit róla állítunk, az akár tagadás, vagyis az állítás ellentéte is lehet.

A Misztikus teológia c. művének ötödik fejezetében írja az Istenről, hogy „ ez az egyetemes ok se nem lélek, se nem értelem. Nincs benne sem képzelet, sem vélemény, sem okoskodás, sem megértés, ki sem fejezheti és fel sem foghatja önmagát. ..Minden érvelésen, minden megnevezésen, minden tudáson túl van. …Semmit sem lehet róla kijelenteni, sem tagadni…”Kora vallásának újítójaként Proklosz és Plotinosz fogalmait felhasználva Dénes az Istent inkább Egynek nevezi, amikor azt is kifejti, hogy ezt leginkább azért, mert a részek összege nem alkotja az egészet. A sokaság (részek) nem tudnak létezni az Egy nélkül, de az Egy tud létezni a sokaság nélkül. Így a Teremtő létezhet a teremtett nélkül, de a teremtett nem létezhet a Teremtő nélkül.

Ma inkább úgy mondanák, hogy Isten az Egy egyik megnevezése. Ugyanis az Egyben benne van az Isten, de Istenben nincs benne az Egy. Az Egy az egyetemes, Isten a partikuláris, a megnyilvánult, akit meg lehet személyesíteni, emberi (antropomorf) alakban lehet ábrázolni, lehet vele egyezkedni (Ábrahám) és beszélgetni (Mózes), akitől kell félni, mert büntető és pusztító. A régi szövetség szerzői az isteni neveket a maguk képére és igényeire formálták, de csak azért, hogy általa önkiválasztottságukat igazolni tudják és hatalmuk alá térítsék a kereszténységet. Ezért érthető, hogy Istent színjátékba lehet rendezni pl. Dante, Madách, meg lehet festeni pl. Michelangelo, zenedarabot és költeményt lehet hozzá írni, filmet és videót lehet róla készíteni. Miért? Mert a tudatlan ember Istent állandóvá tette, akárcsak valaminek az anyagi tartalmát. Talán azt kellene kérjük az Egytől, hogy szabadítson meg az Istentől. Ismernünk kellene, hogy az Egyről, a pulzálásról, a rendről, a változásról, a dinamikus egyensúlyról, a fentről és a lentről egyszerre és egy időben nem lehet színdarabot írni, filmet rendezni, festményt készíteni, videót szerkeszteni, regényt írni, mert a pillanatot tökéletlenségünkből adódóan nem tudjuk sem rögzíteni, sem visszaadni. Ahogy Dénes is említette, az Egyet nem lehet ésszel, cselekvéssel és beszéddel „megfogni”, de megismerésére, egyre jobban közeledni, folyamatosan törekednünk kell. 

Az isteni nevekkel kapcsolatosan, nem jelenthetjük ki, hogy ez a név illik Istenre, de az nem. Szűkös szóbeli kifejezési lehetőségeinket, közvetett vagy közvetlen módon annak függvényében használjuk, hogy az Egy látható-e, szemléltethető-e pl. a másik egyetemes, igaz és normális emberben, valamint a természet rendjében,  hogy az Egy megnevezhető-e pl. az Egy princípiumaiban, megnyilvánulásaiban, tulajdonságaiban, mint az igazság, rend, szabadság (választás, döntés szabadsága), hogy az Egy elmondható-e, amely közvetlenül következik a megnevezhető megnyilvánulásokból, hogy az Egy kifürkészhető-e (kutatható-e) pl. az értelmes lélek (gnózis) és a lelki gyakorlatok (aszkézis) által, hogy az Egy felfedezhető-e, amely következik a megnevezhetőségből és a kifürkészhetőségből, hogy az Egy felfogható-e, amely következik a láthatóságból és a megnyilvánulásokból. Az Egy egyedül nem ábrázolható, pl. a láthatatlan lélek nem ábrázolható, mert az ábrázolás képalkotás, illetve másolatkészítés. A másolat pedig soha nem az eredeti. Hogy a vallásban tagadták az Isten megismerhetőségét, elmondhatóságát, felfoghatóságát, az leginkább annak tulajdonítható, hogy a hatalmi apparátus  igyekezett a földi embertől messze tartani az Istent, valahol fent az égben. Ezzel is azt igazolták, hogy csak a hatalmi vallás tudja az Istent a földre lehozni.

Úgy véljük, hogy a mobiltelefon, az űrrepülés és a géntechnológia 21. századában, illene bepótolni azt a több száz éves szellemi lemaradásunkat, amit az értelem általi megismerés elszenvedett és így óriási mértékben lemaradtunk a technikai „fejlődés” mögött. Ha az értelem általi egyetemes tudásunkat, felfogó képességünket fel tudnánk tornázni a mai technológiák „szintjére”, ha meg tudnánk tenni a szükséges nagy ugrást, vagy a több kisebb ugrást, akkor az Egytől kölcsönbe kapott világunk és benne a modernnek nevezett ember sokkal békésebb és tökéletesebb lenne. Tehát van mit tennünk. Az egyetemes tudáshoz való hozzáférésünk egyik megoldása lenne például az, ha a több évszázad alatt megporosodott dogmatikai tételhalmazt átvilágítanánk, megrostálnánk és mai tudásunk szerint naprakésszé tennénk, beleértve a régóta ismert fogalmi rendszerünkhöz való visszatérést is. Továbbá, alkalmaznánk úgy a keleti, mint a nyugati elődeink azon elfelejtett és elrejtett tudását, ami mai korunknak megfelel. Például:

1) lelkünk duális: több évszázada ismerjük lelkünk kettős tulajdonságát, mint a velünk egyidős és makulátlan egyetemes énünket és a tudatlanságunkból kialakult individuális énünket. Az időszámításunk szerinti első századokban már Tatianosz megkülönböztette az alsó lelket, az animát vagy pszichét (individuális én), és a felső lelket, vagy a szellemet, a pneumát, ami az igazi lélek (univerzális én). Azt is megállapította, hogy az egyetemes lélek, amelyik megismerte az Istent, az nem hal meg. Később a XIII. században Eckhart mester az örök egyetemes énről írja, hogy ez a lélek legbelső része, „a lélek csúcsa, ahol az isteni szó megjelenik”. Egy másik helyen pedig azt írja, hogy ” a léleknek két szeme van, egy külső és egy belső. A lélek belső szeme az, amely a létbe pillant bele, és létét közvetlenül Istentől nyeri. A lélek külső szeme az, amely minden teremtmény fele odafordul és azokat képszerű módon érzékeli”. Kortársa, Aquinói Tamás szerint az egyetemes én a szenvedélyes, állandó és belső lélek, az individuális én pedig a cselekvő, külső és időszakos lélek. Mások az egyetemes ént magister enterior-ek nevezték.

2) a Teremtővel soha senki nem beszélt, senki nem is látta, viszont küldötte, Beavató Mesterünk által megengedte, hogy megismerjük. Az ember kereszténynek születik, ugyanis az Ige minden e világra jövő embert megvilágosít, vagyis ”az ember részesedik az Igéből”. Amivel az Igét, az egyetemességet, a kereszténységet felfoghatjuk az az értelem. (Jusztinosz)

3) olvassunk el minden könyvet, amely vallásról, gondolkodásról, szellemről, lélekről szól. Ne legyünk tekintettel az egyik vagy a másik vallás külsőségeire, szabályaira, dogmáira, szokásaira és szertartásaira. Elsőként ismerjünk meg mindent és vizsgáljunk meg mindent. Hallgassuk meg a gondolkodók, a papok, a bölcsek, a filozófusok, az aszkéták szavait, mérlegeljük azokat és ne vessünk el semmit. A gondolatokat rostáljuk meg, és ami maradt azt éljük át teljes mértékben. (Origenész)

4). emberi természetünk lényege az újrateremtés, ami által eltévelyedettségünktől megmenekülhetünk. Újrateremtésünk, a másodszori, immár szellemben való születésünket jelenti. (Hitvalló Maximosz).

5) tudatlanságunk ellen védekeznünk kell. A hit és a tudás párjai ugyan elválaszthatatlanok egymástól, de a hit megelőzi a tudást, és a tudás társul a hithez. A tudás-tudatosság és tudat hármassága összefügg és szervesen kapcsolódik a hithez, az öntudathoz.(Theodorétosz)

6) teremtett lelkünk természeténél fogva keresztény, így kijelenthető, hogy a kereszténység nem az, amit ma kétezer éves kereszténységnek mondanak. (Tertullianus)

7) az igazi tudás az önismeret, ami által önmagunkat ismerhetjük meg és a bennünk lakó Egyet. Csak ezzel az ismerettel tudunk az Egyhez egyre hasonlóbbá lenni. Az egyetemes énünk (logosz) olyan világosság, amelytől senki sincs megfosztva, a mi dolgunk az, hogy előcsalogassuk rejtekhelyéről. (Alexandriai Kelemen)

Felmerül a kérdés, hogy kétezer éven át miért mellőztük elődeinknek ezt a tudását, illetve az értelem, a szellem általi megismerést. Miért nem "haladtunk" önmagunk megismerésében előbbre? Miért nem értettük meg, hogy az értelem értünk van? Az ember elsősorban értelem, vagyis lélek és csak másodsorban test. Valószínűleg azért nem haladtunk előbbre az értelemben, mert a mindenkori hatalomnak nem volt és ma sincs érdekében, hogy értelemmel felruházott, a tömeget vezetni képes szellemi emberek legyenek. Neki anyagi rabszolga, az Egy törvényein kívüli, végrehajtó tömegember kell. A hatalom nem szereti a konkurenciát. Beavató Mesterünk is az akkori háttér hatalomnak konkurenciát jelentett, ezért el kellett tenni láb alól. A hatalom a tömegből, a mennyiségből él és nem a minőségből. A hatalom arra is rákényszerítette az embert, hogy a könnyebb és kényelmesebb, racionális anyagi utat válassza a nehezebb szellemi helyett. Ha folyamatosan egyet előre és kettőt hátra lépünk, akkor lassan eljutunk az "új nyugati kommunizmusba".