102. Engedd, hogy az ajándék megszülessen benned

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/-0onn11zwuU linken.

Kétezer évvel ezelőtt két ajándékot kaptunk az Egytől: egy tanítót, Beavató Mesterünket és személyes példamutatását, valamint az eget és a földet összekötő tanítást. Az ajándékok nem voltak piros szalagos dobozba csomagolva, nem voltak semmilyen cicomával, illattal és látványtechnikával ellátva, ma divatos konferenciaszervezéssel, reklámokkal és marketinggel egybekötve, mégis az emberiség egyik legnagyobb ajándékát ünnepelhetjük a példamutató tanítóban és tanításában. A két ajándék közül az egyetemesség megszerzését és a visszatérést szolgáló tanítás volt az, amely az évezredek során sajnos vallási dogmává változva a legtöbb módosítást és értelmezést elszenvedte. A meg nem értett tanításból a vallásalapító tudatlan emberek mindig azt vették ki, azt értelmezték a maguk szája íze szerint, ami a vallási ideológiájuknak és hatalmi elképzeléseiknek, ahogy mondják a "kor szellemének" megfelelt pl. birodalmi államvallássá tétele a IV. században. A tanítást saját céljaikra szabták, ahelyett, hogy a tanítás egyetemességét, megmásíthatatlanságát megértették volna. Így, Beavató Mesterünk tanításaiból nem egy vallás alakult ki - az is elegendő lett volna - hanem vallások sokasága.

1. A tanító ajándék elvétele és elvesztése. Beavató Mesterünk tanítványai még azt az egyetemes tudást ismerhették meg, amely az embernek az Egyhez való visszatérését szolgálta. Más tudásra nem is volt szükségük, mert ebből a tudásból fakad az összes többi emberi tudás, beleértve az anyagi világuk megértését is. Ennek az egyetemes tudásnak a megszerzése csak a lélek folyamatos gyakorlatoztatásával, az egyetemességbe való beavatással, a paradox szeretet és a mások iránti áldozathozatal által lehetséges. Mivel a szeretet gyakorlása, az áldozathozatal, a visszatérésünkben rendelkezésünkre álló szakrális idő, a kegyelembe kapott élet a régi, lineáris szövetségből hiányzott, érthető, hogy a tanítás és tanítója is konkurenciát jelentett a régi szövetségen felnőtt akkori hatalmi mély állam képviselői részére. A konkurenciát tehát fel kellett számolni.

Az ajándékba kapott tanítót egy előre megtervezett bohózat keretében sikerült három nap alatt úgy eltenni láb alól, hogy a háttér hatalomra a gyanú árnyéka se terelődjön rá, pl. a mély állam képviselői a római birodalomban alkalmazott keresztre feszítést alkalmazták és nem a régi szövetség szerinti megkövezést. Ha valaki utólag számon kérte volna, hogy ki ítélte el az ajándékozót, akkor a mosom kezeimet alapon, a római birodalom törvényeire lehetett hivatkozni. Csak azt az apró részletet felejtenék ki a magyarázkodásból, hogy az utasítást a mély állam képviselői adták. A bohózati színjátékban a mély állam az érzelmeiben felkorbácsolt és valószínűleg lefizetett tömegemberrel játszatta el a döntéshozást, azt, hogy a „feszítsd meg”-et római módra végrehajtsák. Nincs megkövezés. Megjegyzés: a modern korban a II. Vatikáni zsinat módosította a keresztre feszített ajándék felelőseinek körét, a nem pogányok javára. Az ítélethozatal tömeg általi kicsikarásával és a római birodalom helytartójának közreműködésével sikerült a háttér hatalomnak konzerválni a múltat és nemet mondani az egyetemes tanításra, a változásra, az ajándékra. Szerintük nem kell semmit sem változtatni, a régi a legjobb, mert bevált gyakorlat. Csak zárójelben jegyezzük meg azt a szomorú tényt, hogy a régi vallási ideológia folytatójaként a mai mély állam, vagy pontosabban a mély egyház sem akar semmit sem változtatni az elmúlt kétezer év gyakorlatán. A mély állam mindig is jobban szerette a betűhöz, a szabályokhoz, a több száz törvényhez, a dogmákhoz való ragaszkodást, mint az egyetlen egy törvényhez, a szeretet (éberség, áldozathozatal) törvényéhez való ragaszkodást. A háttérhatalom mindig úgy mutatta és mutatja be ma is a változást, hogy semmit sem változtat. Olyan látvány események sorozatának vagyunk tehát történelmi tanúi, ahol semmi sem változott, sőt a hatalomnak sikerült azt is bemutatni, hogy jobb az anyagba süllyedni, mint szabadnak lenni.

Az akkori mély államnak nem volt érdekében kockáztatott vállalni, a bevett gyakorlatról lemondani, és ha az ajándékot fel is ismerte volna, akkor is legfentebb azt jelentette volna ki, hogy „nem ilyen ajándékot akartam”. De vajon milyen ajándékot szeretet volna a háttérhatalom? Egyáltalán kellett neki az ajándék? Nem. Az ajándékot általában nem kérik, hanem kapják és vagy megbecsülik, vagy sem. A hatalomnak egyik ajándék sem kellett, mert ő a Messiást várta. Amikor kiderült, hogy nem Beavató Mesterünk a Messiás, rögtön perbe fogta őt és gyorsított eljárással ítélkeztek fölötte. De miért kellett és kell még ma is a Messiás? Mert a valamikori tudatlan emberek valahová felírták, hogy ha eljön a várva várt Messiás, akkor visszaigazolja és megerősíti a nem pogányok önkiválasztottságát és visszaadja a valamikor elveszett hazát. A hatalom kétezer éve nem ismeri fel, hogy a Messiásvárás a lassú halál, mert olyan célt tűzött ki maga elé, ami elérhetetlen. Ugyanis a Messiásvárás az időben levés, a linearitás, amelyből nincsen vertikális felemelkedés, mert az időhöz kötöttség nem engedi azt. Minden nap várni, hogy bekövetkezik, és ha nem, akkor is várok. Így telt el kétezer év. Ha nem lesz változás, már pedig ennek nincsen semmilyen előjele, akkor ebben a lebegtetett reményben fognak a következő évszázadok is eltelni. Ugyanis, ahhoz, hogy a vertikális felemelkedés megtörténjen, le kellene vetni a linearitást és át kellene térni a Beavató Mesterünk által tanított vertikalitásra. A Messiással csak a vertikalitásban lehet találkozni. De erre a betűt, a törvények és a szabályok halmazát tisztelő önkiválasztott tömeg képtelen már csak azért is, mert a régi szövetségből hiányzik a vertikalitás. Saját csapdájukban vannak.

Amennyiben az egyetemesség megszerzésére fordított felkészültségünket szeretnénk tesztelni, tegyünk magunkkal próbát, például azzal, hogy ha feszületet látunk, mi jut eszünkbe a megfeszített testről és a keresztről? Például, ha templomba lépünk a feszület előtt állva eszünkbe jut-e a megtervezett bohózat által előre eltervezett gyilkosság? Mit mond nekünk az ajándék test megfeszítésének módja, a kiterítés, a testi szenvedés, a szegek nyoma a kézen és a lábon, a töviskorona? A testi, véres szenvedés jut-e eszünkbe vagy inkább a prófécia beteljesülése, hogy végre megtörtént az, aminek meg kellett történnie, vagyis a szeretet megnyilvánulásának legmagasabb áldozathozatali példamutatása, aminek valójában örülni kellene? Vagy mindkettő, mert az egyikből következik a másik. Ugyanis a lélek csak akkor szabadul ki a test fogságából, ha a lelket oltalmazó test már nincs. A kereszt előtt állva vagy térdelve jusson eszünkbe, hogy az egyetemes ént, az ajándékot, a teret, Beavató Mesterünket feszítették rá a tér és idő kereszteződésére, az emberre. Ebben a közös kapcsolódásban a mi dolgunk pedig az, hogy a tér és idő keresztünkből csak a felemelkedést, a visszatérést biztosító teret tartsuk meg, vagyis fordítsuk meg a keresztet. De azt is tesztelhetjük, hogy mit értünk meg az egyetemességből egy olyan templomban, imaházban, ahol nincs ott a megfeszített ajándék, tehát hiányzik a szakrális tér és idő ajándéka. 

2. A tanítás ajándékának elvétele és elvesztése. Ha három nap alatt sikerült is eltüntetni a fiatal tanítót, a tanítást már nem volt olyan könnyű eltüntetni. Szerencsénkre a mű túlélte alkotóját. A hatalom arra kényszerült rá, hogy a fel nem jegyzet tanításokat lejegyezte, miáltal alkalma adódott, megforgatni, átformálni, átértelmezni a fogalmakat és kényelmesen a régi szövetség mintája, annak üzenete szerint kialakítani az új tant. A módosítások által valamint a kanonizált dokumentumok pl. az apokrifeknek nyilvánított evangéliumok el nem ismerése által a tömegembernek szánt tanítások veszítettek korábbi transzcendens hitelességükből, szellemiségükből, az egyetemességre, a beavatásba, az Egyhez való visszatérés tanításából. A hatalom a tömegnek a vulgáris, vagyis a közönséges, könnyebben emészthető verziót adta el, amint arról a Vulgata szerzője, a IV. században Jeromos is beszámolt. Megjegyzés: a modern II. Vatikáni zsinat a Neovulgata-t hagyta jóvá. A régi szövetség szerinti sola scriptura-t a manipuláló hatalom úgy adta el a tömegnek, hogy kifelejtette belőle, illetve elfedte az értelem általi megismerést, a leírt tanítás értelmezését. Több évszázadnak kellett eltelnie, amíg immár hivatalosan is elismerték, hogy a betű értelmét kell az írásokban keresni. Például, 1979-ben a Hittani Kongregáció azt állapította meg, hogy „azoknak a képes beszédeknek tiszteletet kell adni, melyek használatát a Szentírásban megtaláljuk. Szükséges azonban ezek titkos értelmét felfogni..”.

A titkos tudás nem más, mint az egyetemességre való tanítás, amely által felfedhető a tudás mélysége és magassága, szélessége és hossza, ami által pl. a sötétség fényességre, az anyag szellemé, az értelmetlen értelmessé, az elzárt nyilvánvalóvá tehető. Vallásos fogalomban, hogyan legyen a halálból élet. A tudás alapja a szelídség,  az alázat, a türelem és a bátorság, amely képes szembe szállni az irigységgel, a fösvénységgel, a haraggal, a kétértelmű beszéddel és az ostobasággal. Az egyetemességről szóló tanítást meg nem értve, sokan a könnyebb utat választva pl. a protestáns vallások és azok szektái visszatértek az akkori háttérhatalom, a mély állam tanításaihoz, a régi szövetséghez, ahol érvényesült a lineáris gondolkodás, a szemet szemért és a fogat fogért elv alkalmazása is. Ha az időközben kialakult vallásokra rátekintünk, úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben nem volt szükség a racionális gondolkodással nehezebben érthető, pontosabban a nagyobb tudást igénylő tanításokra. Nem volt igény az emberi lelket a vertikalitásba felemelni, és nem kellett az egyetemesség, a fent és a lent duális összetartozásának megértését szolgáló szeretet tanítása sem. Azóta tudjuk, hogy a kétezer éves tanításból mára csak morzsák és mutáns verziók maradtak ránk. Felmerül a kérdés, hogy kik tehetők felelőssé, hogy a mai embernek csak morzsák jutottak? Vajon kik értették meg, hogy a tanítás fokozatos erodálásával rövid időn belül nem lesz, amit tovább adjunk gyermekeinknek és unokáinknak? Azt sem lehet tudni, hogy a vallásalapítók kitől kaptak felhatalmazást, hogy az egyetemes tanításból partikuláris vallást alkossanak. Valamikor az apostol úgy nyilatkozott, hogy "az evangéliumokban elegendő erő van ahhoz, hogy megváltoztassa az emberek szívét". Az erő ma is ott van, csak a felismerő ember hiányzik. 

Az értelem általi megismerés módszerét alkalmazva az ajándékba kapott tanítások morzsáiban, szerencsénkre még megtalálhatók azok az egyetemességre bátorító tanítások, mint például a) nem vagyunk magunkra hagyva, mert az Egy szereti teremtményét és mindazokat visszavárja, akik magukat arra érdemessé teszik, akik képesek tanítvánnyá válni, b) mint az Egy képe és hasonlatossága, megbízott földi helytartóként részt vehetünk a folyamatos teremtésben és a szeretet körforgásában, c) rendelkezünk a tér és idő keresztjével, ami által részt tudunk venni a rendbetételben, d) a szellemben kétszer született, normális emberként képesek vagyunk kialakítani az Egy háza népének közösségi hálózatát, ami által a kétezer éves ajándék fennmaradhat az elkövetkező kétezer évre is.