101. Levél Rómának

 

A pogányok apostolának tartott Pál, az értelem általi megismerést tagadó antiochiai gyülekezet tagja volt, aki Habakukot idézve úgy tartotta magáról, hogy ő a Beavató Mesterünkbe vetett hitnek, az igaz hitnek a meghívottja. Egy kis alázattal azt is kijelenthette volna, hogy az Egy akárcsak másokat, úgy őt is meghívta a visszatérésre. Még több alázattal talán azt is, hogy sajnálja, hogy Beavató Mesterünknek nem volt személyes tanítványa és nem hallhatta közvetlenül a forrástól a tant, továbbá azt, hogy nem volt ott, amikor Beavató Mesterünk maga helyett itt hagyta számunkra, a közte és közöttünk levő kapcsolatot fenntartó szakrális, egyetemes lelket, amit a vallás Szent Léleknek nevez. A római levélből két témát emelünk, ki az egyik a hit kérdése, a másik a törvény betartása.

    1. A levélben nem találunk utalást arra, hogy mi lenne az igaz hit, illetve mi a nem igaz hit. Általában a hitről kijelenthető, hogy önmagában a hit nem ér semmit, „a hit a hitért” épp úgy értelmetlen, mint a „művészet a művészetért”. A hitnek oka és kapcsolata az Egy, mert önmagában, kapcsolat nélkül a hitnek sincs értelme. Tehát, ha nincs az Egy, akkor nincs hitünk. Ha nincs hitünk az Egyben, akkor nincs kapcsolatunk, hiányzik megnyilvánulásunk az Eggyel. A hit a tükör, amiben azonosságunkat az Eggyel megláthatjuk. Amikor tehát arra törekszünk, hogy ezt az egy okot megismerjük, akkor mondhatjuk, hogy hiszünk az Egy megismerésében. Ebből az egy okból származik az összes többi ok. Az Egynek a megismerése a bennünk levő egyetemes énnek, az Egy képének és hasonlatosságának a megismerését jelenti. Minél mélyebben ismerjük egyetemes énünket, annál inkább ismerjük meg az Egyet. A megismerés, amit vallásos nyelven teózisnak, megistenülésnek is neveznek mindenki feladata. Nincs ajándék. Életünket beleértve a szakrális időt is kegyelmi ajándékba azért kaptuk, hogy az Egy megismerésének feladatát elvégezhessük. Anyagi világunk csak kellék ezen megismerési feladat vagy inkább feladat sorozatok elvégzéséhez. Hinni tehát feladat, de a hit, egyben a kapocs is az Egy és az egyetemes ember között. 

A hit adta feladatok elvégzéséhez tehát egyetemes tudást kell szereznünk. Beavató Mesterünk ezt a tudást hagyományozta ránk. Ő volt az út, a tao, a második kapocs, az új kapcsolat az egyetemes ember és az Egy között. Ő volt a küldött, az egyetemességre tanító Mester. Hitünk és tudásunk kapcsolatában tehát elsőként egyetemességünket, lelkünk halhatatlanságát kell felismerjük, majd azt tudatosítjuk. Ezt követi egyetemes tudásunk elmélyítése, majd az az erő és a bátorság, hogy az Egyről tanúságot tegyünk mások előtt. A tanúságtételhez a megszerzett tudás napról napra való elmélyítése szükséges párhuzamosan a megszerzett tudás továbbadásával, mások tanításával. Az egyetemességbe, az Egybe vetett hitünk tehát nem cél, hanem eszköz és feladat. Ha önmagunkat megismerjük, az Egyet és az Egy teremtette világot, az okot és az okozatot, világunk szépséges dualitását, az egyetemességet, a fent és a lent transzcendens összetartozását ismerjük meg.

Rajtunk kívül nincs hit. A növény vagy az állatvilágnak nincs hite, mert ugyan mire használná? Hitünknek tehát értelme van, és ami értelmes az szükségszerű is. Hitünket arra használjuk, hogy visszatérjünk az Egyhez és ebben másokat is segítsünk. Hitünk nem jelent hiszékenységet, mert hitünk tudatosság, feladatvégzés és akarat arra, hogy önmagunkat és az Egyet megismerjük, hogy ez által minél közelebb kerüljünk az egyetemességhez, és ezt univerzális énünkben képviseljük. A hiszékenység pedig épp egyetemes hitünk hiánya, tudatlanságunk, befolyásolhatóságunk, ami az individuális énünkhöz kapcsolódik. Amikor hiszünk, nem vagyunk hiszékenyek. Amikor tudatlan hiszékenyek vagyunk, akkor válunk sebezhetővé, kihasználhatóvá és megvezethetővé. Ne feledjük el, hogy a hatalom mindig a hiszékenységünkre, individuális énünkre, befolyásolhatóságunkra apellál. Amikor hiszékenyek és befolyásolhatók vagyunk, akkor önmagunkról, önrendelkezésünkről mondunk le.

    2. A római levélnek a törvényre vonatkozó részénél érdemes megjegyeznünk, hogy a levél szerzője nem volt Beavató Mesterünk által kiválasztott tanítvány, így nem pogány származásából adódóan nem tudott lemondani az örökségbe kapott törvények és szabályok betartásáról. Törvényszeretetében úgy vélte, hogy nem csak a cselekedeteket, hanem a lelkiismeretet is a törvénynek kell szabályozni. Vajon, miért tette egyenlővé a lelkiismeretet a cselekedetekkel? Valószínű, hogy nem ismerte fel a lélek kettős tulajdonságát, vagy dualitását. Nem különítette el a felszínes és közvetítő szerepet betöltő individuális ént, az egyetemességet, az Egy képét és hasonlatosságát képviselő egyetemest éntől. Pedig Beavató Mesterünk már kijelentette, hogy „az Egy királysága bennetek van”. Mivel Pál a mózesi törvények fontosságát emelte ki, azt jelenti, hogy a pogányoknál a természet törvényei alakítják a lelkiismeretet, a nem pogányoknál pedig a mózesi törvények. Következik, hogy a mózesi törvények, az önkiválasztottak törvényei magasabb szintűek, mint az Egy alkotta szabad természet egyetemes, duális törvényei. Azt is megemlíti, hogy törvénye csak az önkiválasztottaknak van, és így akiknek nincs mózesi törvényük, és vétkeznek, azok törvény nélkül vesznek el. Mivel az önkiválasztottak a saját törvényeik szerint vétkeznek, azok az önkiválasztott ember szívébe írt mózesi törvények szerint vesznek el.

Pál szerint a tudatlan ember alkotta mózesi törvények felülírják az ember egyetemes lelkébe írt szeretet törvényét. Lehetséges, hogy nem tudta, hogy a nem pogány önkiválasztottak is keresztények, és hogy a tér és idő keresztjét, az egyetemes ént mindenki születésétől fogva ajándékba és feladatául kapja? Hiányos tudása valószínűleg a köpönyeg vagy Pál fordulatból, valamint abból is adódik, hogy nem vett részt a három éves kiképzésen. Szerinte a törvény a betartandó erkölcsi, világi és földies viselkedési szabályokra és nem a szabálymentes és paradox transzcendensre pl. a szeretetre vonatkozik. Azzal sem számolt, hogy az előbbit a tudatlan ember alkotta meg, az utóbbit pedig nem kellett megalkotni, mert mindig is létezett és mindenki, így ő is fentről kapja azt meg. A levélíró a régi törvényekhez való ragaszkodásában még tovább megy, és kijelenti, hogy a tudást is a törvényben kaptuk meg. Vajon milyen tudásra, anyagi vagy szellemi tudásra gondolt? A tudás az egyetemesség szabadságából adódik és nem a tudatlan ember alkotta korlátozásokból és dogma rendszerekből. Továbbá, a törvény a jog keretében működik így nincs köze a tudás- tudatosság és tudat hármasához. A tudás alapja a tudatosság és ennek alapja az öntudat, vagyis a fentebb bemutatott hit. Tudatlanságunk abból adódik, hogy hiányzik az egyetemességben, az Egyben való tudatosságunk és abból, hogy nincs öntudatunk. A tudatlanság tehát egyben hitetlenség is. Megjegyzés: a jog és a törvénykezés alkalmazásáról egy másik bejegyzésben szóltunk részletesebben.

A törvények fontossága a bűn megemlítésénél is előkerül, amikor Pál kijelenti, hogy a bűn (valószínűleg a régi szövetségbeli eredendő bűnre gondolt) törvény által ismerhető meg és mivel az önkiválasztottak istene a cselekedetek szerint ítél, úgy a cselekedeteket is a törvénynek kell alakítani. Amint egy másik bejegyzésben közzé tettük, az eredendő bűnt, Ádám bűnét, a mély állam/a mély egyház azért találta ki és vezette be, hogy az egyenlőség alapján a tudatlan emberi tömegeket irányítani, megvezetni lehessen. Vajon Pál miért nem írt inkább arról, hogy a bűn nem más, mint az Egytől való eltávolodás, az individuális én fölülkerekedése az egyetemes én fölé? Miért nem tanította azt, amit Beavató Mesterünk, hogy "menj be a te belső szobádba" vagy azt, hogy "az Én békémet adom nektek"?  Tudjuk, hogy az egyenlőséget, a bűnösséget támogató hatalom mindig a tömegből élt és él ma is, de soha nem a tömegért. A hatalom tudja, hogy kell a bűntudat, mert ez egyben félelem tudatot is jelent, a félelem pedig az emberben védekezési reakciót vált ki, amely következtében könnyen engedelmeskedik, illetve hiszékennyé válik. A hatalmi apparátus ezt a félelmet használja ki mindig és a krízis állapotát állandósítja. Ha nincs krízis, nincs félelem. Ha nincs krízis, akkor azt mesterségesen generálni kell pl. napjaink üzletszerű vándoroltatásával, háborúk generálásával, lásd a testvéri ukrán- orosz konfliktust vagy a COVID fertőzést. 

A törvénykezéshez kapcsolódó cselekedetek szerinti ítélkezésben az a gond, hogy a cselekedetek kihangsúlyozásával megtörik az ember gondolat-szó és cselekedet hármasa és csak a legutolsó, immár a szemmel látható és kézzel fogható cselekedet marad. A primitív megközelítés mellőzi az emberi léleknek (individuális és egyetemes én) szabad akarat szerinti cselekvőképességét. Más levelekből kiderül, hogy Pál ismerte az embernek testi, lelki és szellemi felosztását, de itt mégsem alkalmazta azt. A levél további részei nem szolgálnak magyarázattal arra sem, hogy Beavató Mesterünk miért a nem pogányok szolgája, amikor Ő mindenki szolgája volt, továbbá mit kell érteni azon hangzatos és lebegtetett ígéretek alatt, hogy Beavató Mesterünk által elnyerjük az üdvözülést, a megigazulást és a kiengesztelődést, illetve, kik azok, akik mindezt elnyerik és mi a feladatunk.