93. Mi történt 325 és 695 között?

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/3Lxvt87poFY csatornán. 

A kissé több mint háromszázötven évet felölelő időszakban az újkereszténység életében jelentős változások álltak be, mivel az apparátus:

1. a könnyebb tanítást választotta: Róma a könnyebb, a betű és az anyag, Pál szerinti antioachiai tanítást vitte tovább, nem az alexandriait. Érthető, hogy az egyetemességre tanító tudást helyhez és időhöz kötötte. Pedig a tanításnak nincsen sem helye, sem ideje, mert öröktől fogva van. Nincsen ókori, középkori vagy újkori egyetemes tanítás. Egy tanítás van, az, amelyre Beavató Mesterünk emlékeztetett: a kereszténységre való tanítás. Ezért a kereszténység, a térbe és időbe helyezett ember visszatéréséhez szükséges beavató tanítás nem kétezer éves, hanem az emberrel egyidős. Megjegyzés: Jusztinosz szerint az ember kereszténynek születik. Tertulianosz szerint pedig minden ember lelke keresztény. Beavató Mesterünk a tanítás megújításával szerette volna elérni, hogy a kereszténységben a folytonosság biztosítva legyen. Akik nem értették meg a tanítást, azok a folytonosságot számolták fel. Különben a vallási apparátusnak nem volt érdeke a folyamatosság biztosítása, mert ha folytonosság van, nincs új hatalomgyakorlási lehetőség. Kellett tehát az átrendezés, hogy az apparátus az új hatalmi rendszert felállíthassa. Minden nagyobb változás pl. a forradalmak, a háborúk célja ma is többek között a hatalmi átrendeződés. A hatalmi átrendeződés példája a 2022-es orosz-ukrán konfliktus is, amely valójában a nyugat és a kelet konfliktusa.

2. ragaszkodott az áteredő bűnhöz: a 418-ban tartott Karthágói zsinat mindazokat elítéli, akik nem vallják a régi szövetségből átvett, Ádámtól származó áteredő bűnt. Az áteredő bűn elkövetése által az ember szabad akarata meggyengült és ahhoz, hogy azt vissza lehessen állítani, szükség van az apparátus általi keresztség felvételre. A zsinati határozat az Egytől kapott szabad akaratot (a választás lehetőségét) a bűnhöz kötötte. Az apparátusnak el kellett volna mondania a közembernek, hogy a bűn levetéséhez szükséges keresztség belső beavatást jelent, ugyanis a keresztet magunkban kell felvegyük. Továbbá, hogy a kereszteléskor az áteredő bűn lemosására nincs szükség, mert az áteredő bűnt Mesterünk kétezer évvel ezelőtt eltörölte, ezáltal visszaadta az embernek a választás szabadságát. Az Ádámhoz, mint első emberhez kapcsolt bűnről elmondható, hogy Ádám azt tette, amit bárki megtett volna. A megpróbáltatást, a tesztelést választotta, hogy ez által érdemessé tegye magát a visszatérésre. Ha Ádám nem kerül ki az életbe, akkor nincs lehetősége, hogy tanúságot tegyen az Egyről, illetve az Egy nem kerül a világba, vagyis a teremtett világ gazdátlan lett volna. Az ember az Eggyel együtt a világ gazdája, mert az Egy a világot, pl. a szakralitásokat és benne a másik embert is az emberre bízta. Az Egy bízik az emberben, hogy ezzel a bizalommal nem fog visszaélni. A kapott bizalom, előleg vagy kölcsön megtartásában minimálisan hitre, akaratra, bátorságra és tudásra van szükségünk.

3. elkülönítette és meghatározta a régi és az új szövetség fejezeteit (kanonizáltak) az apokrifeknek minősített könyvektől (nem kanonizáltak): az apparátus hatalmának kialakításához mindig is szükség volt az egységes dogmarendszerre és az egységes kanonizált könyvekre, hogy a közösség tagjai más írásokat ne olvassanak. A kanonizált könyvek első említése a 382-es Róma-i zsinaton történt meg, majd ez alapján 397-ben a Toledo-i zsinaton is, 520-ban pedig a Decretum Gelasianum rendelkezik róluk. Voltak olyan szerzők is pl. Origenész, akinek egy – egy munkája olvasásra engedélyezve volt, később pedig elítélték azokat.

4. megerősítette a római püspök (pápa) primátusát: elsőként a 343-as Szardikai (Szófia) zsinat dönt a római pápa primátusáról, abban az értelemben, hogy a nemzeti zsinatok esetleges vitás kérdéseiben a római püspökhöz forduljanak. A kezdeményezés később átkerül a püspöki levelezésekbe is. Például 384-ben Siricius püspök felhívja a többi püspök figyelmét, hogy kövessék Péter utódát. Amit elfelejtettek kimondani, hogy Péter, aki az Urat ugyan háromszor is megtagadta, a tanítást, akárcsak a többi apostol is, közvetlenül Beavató Mesterünktől kapta, ami az utódoknak számító püspökökre csak abban az esetben adódik tovább, ha az új tanítványok is elsajátítják a tanítások mélységeit és magasságait, de erről nincs tudomásunk. Amiről tudunk az Péter és Pál teste Rómában és nem a tanítás.

5. módosította a hitvallást: a nikaiai zsinaton elfogadott hitvallással szemben, a 381-es Konstantinápolyi zsinat, a 150 atya zsinata, azzal módosította az apostoli hitvallást, hogy földhözragadt részeket toldott be az államegyház egységét célzó imába, mint a szűztől születést és a Pontius Pilátus alatti keresztre feszítést. Az ima megalkotja a szent háromság tant és útjára indítja a több évszázadon át tartó vitát a háromságról. Az ember alkotta hitvallást többféle módon értelmezték és módosították. Volt közöttük nyugati és keleti változat is. A Mi Atyánk és az apostoli hitvallás összehasonlításából kiderül, hogy egyik idő feletti és a dualistásnak szól a másik pedig az időnek és az analízisnek.

6. megmagyarázta az Egytől származó kegyelmet: az 529-ben megrendezett II. Orange zsinat szerint a kegyelem nem birtoka a szabad keresztény embernek, hanem azt Beavató Mesterünktől kapja meg, mivel a kegyelem csak akkor nyerhető el, ha az ember érte megszenved. Nem mondták el, hogy az állandóan áramló kegyelmet mindenki képes befogadni, ha arra magát érdemessé tette, amint azt sem, hogy érte nem kell szenvedni sem, csak befogadni. Az ingyen kegyelem csak a felkészülteket, az ébereket éri el. Tudjuk, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék fölülről van, a világosság (fény) Atyjától száll alá”, ahogy Jakab levelében olvassuk.

7. megerősítette az egyház bűnbocsátó hatalmát: a 495-ös Római zsinat szerint az apparátusnak teljes hatalma van a bűnök megbocsátására. Beavató Mesterünk az oldás és kötés, a megbocsátás hatalmával hatalmazta fel tanítványait, minket, embereket „mivel ha megbocsátotok másoknak, amikor vétkeznek ellenetek, a ti mennyei Atyátok is megbocsát nektek”. Az apparátus önszántából a megbocsátást intézményesítette, külön megbocsátó hivatalt hozott létre, amelyből kihagyta az emberi szabad akarat gyakorlását, a megbocsátás választásának lehetőségét. Az ember egy végrehajtó tömegember lett, akitől elvették a tanítást és annak tanítóját. Mi több, az életet is bűnnek tekintették.

8. kialakította az egyházi hatalom hierarchikus szerkezetét: az újkeresztények számának növekedése megkövetelte a dogmatikus tanítást, a miseliturgiákat és az ezzel járó ügyintézést és a feladatok elosztását. A hierarchikus felépítésben szerepet játszott az intézményes bűnbocsánat is, ahol a kisebb bűnöket alsóbb szintű papok oldották fel, a nagyobbakat pedig felsőbb papok, állami ügyekben pedig a pápa járt el. Az egyházi apparátus fontosságának kiemeléséhez bevezették a kettős (egyházi és világi) főhatalmi rendszert, ahol a világi hatalom az emberi dolgoknak viseli gondját, az egyházi hatalom pedig az istenieknek. Két hatalom, apparátus egy ember fölött.

9. értelmezte a szentháromságot és Beavató Mesterünket: már 343-ban a Szardikai (Szófia) zsinaton kijelentették, hogy a Fiú egylényegű (homoosziousz) az Atyával a mindenhatóval. Ő a pantokrator. Később a szenthármassági vitákban a három lényeg egy személyben nézőpont győzött. Ezzel párhuzamosan III. Sixtus pápa egyik levelében úgy említi meg az emberi hármasságot, mint az Ige (szellem, logosz) lélek és test, illetve Beavató Mesterünknek közvetítő szerepe van az Egy és az ember között. Felmerül a kérdés, hogy ha már az ötszázas években felismerték az emberi hármasságot, és Mesterünk közvetítő szerepét, akkor a későbbi évszázadokban miért tértek vissza gyakran a kettős, test és lélek összetevőkre, és nem említik Mesterünk kapocs szerepét az Eggyel, ami által évszázadokra kiterjedő sok vallásvita elkerülhető lett volna. Így a Mester és az ember, mint tanítvány ma közelebb állna. De épp ennek fordítottját, az eltávolodást látjuk. A krisztológiai vitában jelentős mérföldkőnek számít a 431-es Efezusi zsinat Konstantinápoly és Alexandria között, ahol a vita ebben az esetben is sajnos a látható testről és nem a szellemről szólt.