98. A kapcsolatok hálózata

 A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/MuTBMPg3P_w linken.

A jog is, akárcsak a közgazdaságtan feltételezésekből indul ki, abból hogy egy vagy több kapcsolatnak kell lenni az ok és az okozat között. Azt is feltételezi, hogy az ok és okozat közötti kapcsolat nagy valószínűséggel elő is fordul. Mivel feltételezéseiben a kapcsolatot keresi, valójában a feltételezéseinek bizonyosságát, vagyis a bizonyítékokat keresi. A véletlen pedig az, amikor a jog nem találja meg a bizonyítékot. Az ok és okozat közötti permanens és lineáris, nem változó kapcsolatok biztosítására, a vélhető bizonyítékok minél nagyobb eshetőségének előfordulására a jog szabályokat alkot. A szabályok célja, hogy a lehetséges kapcsolatokra fény derüljön, ezáltal a jognak megkönnyítse a dolgát a bizonyosság, tehát a bizonyítékok megtalálásában. A jogi szabályok valamilyen esemény nagy valószínűséggel való előfordulására számítanak. Ezért egyes intézkedései megelőzőek lehetnek, pl. amikor az esemény még nem következett be, lásd a természeti katasztrófaintézkedéseket, illetve eseménykövetők, amikor egy adott esemény újabb előfordulásának kezelésére (elkerülésére) alkotnak szabályozást. Mindkét eset a védekezésről szól.

Az Egytől kapott szabad akarat és a jog viszonyában az is megállapítható, hogy az Egy nem jogot adott az embernek, hanem szabadságot és döntési akaratot a szabadságban, a rendben és az igazságban való részvételre. Összefoglaló nevén a bölcsességben, az egyetemességben való részvételt. Az emberi tudatlan jog tehát az egyetemességnek, a bölcsességnek alárendeltje. Ennek ellenére a társadalomban alkalmazott jog pl. az erkölcsök szabályozása mégis a szabad akarat fölé helyezi a társadalmi jogot, mert abból indul ki, hogy az emberek egyenlők, így a jog előtt az emberek egyenlők. Amúgy, nem a jog előtt, az emberek nem egyenlők. Amiben az emberek igazából egyenlők az az Egytől kapott szabad döntés gyakorlása, vagyis a visszatérés vagy a zuhanás közötti döntés, amiről a jog nem akar tudni. A jog nem kérdezi meg az embert, hogy a visszatérés útját járja-e vagy sem. Számára a transzcendencia nem releváns és a visszatérést nem is ismeri. Felmerül a kérdés, hogy a jog két testében egyenlő ember között hogyan dönti el, hogy melyik él lelkének individuális énje és melyik univerzális énje szerint? A jog, akárcsak a receptet felíró orvos külső, leginkább testi bizonyítékok szerint dönt. Mivel a jog a külsőségek, a kézzel fogható és szemmel látható könnyebb utat választja, általánosításokba bocsátkozik. Az általánosítás következménye, hogy a racionális törvények, szabályok folyamatos kiigazításra, korrekciókra szorulnak. A statikus törvényeket mindig meg kell magyarázni pl. hipotézisekkel, diszpozíciókkal és szankciókkal, illetve használati utasításokkal kell ellátni, amit a gyakorlatban végrehajtási utasításoknak neveznek. Ezzel szemben a törvényszerűségek önmagukat ellenőrzik, önkorrekcióra képesek, és ezzel a dinamikus rendet fenntartják.

Egy alacsonyabb szintű (lineáris) megfogalmazásban azt találjuk, hogy teremtett világunk oksági (ok- okozat összefüggései) törvényszerűségeiben nem csak az állandó kapcsolatokat kifejező állítások, hanem a szükségszerű kapcsolatokat kifejező állítások is megtalálhatók az adott tulajdonságok (megnyilvánulások, megjelenések) között. Ebből következik, hogy ami állandó az nem szükségszerű (vagyis a szükségszerű nem állandó), és mivel a természeti törvényszerűségek jellemzője a dinamikus rend, következik, hogy a változás, a pulzálás, a rend szükségszerű. A szükségszerűség azt jelenti ki, hogy a törvényszerűségnek minimálisan egy tulajdonsága van, vagyis minimálisan egy kapcsolattal rendelkezik, de többel is rendelkezhet. Ez a kapcsolat lenne a tulajdonságok dinamikája, vagyis a változás. A változást (a dinamikát) a tulajdonságok kapcsolatainak változása adja. A kapcsolatok párhuzamosak, illetve szinergikusak, (egymást kiegészítők) továbbá szükségszerűek és /vagy állandóak lehetnek. Ezt a kapcsolati halmazt nevezzük kapcsolati hálónak vagy hálózatnak. A hálózat dinamikáját figyelembe véve lehetséges, hogy a törvényszerűségre jellemző változások következtében a szükségszerű kapcsolatok váltakozva állandósulnak, majd újra szükségszerűvé válnak, majd újra állandósulnak. A fennálló lehetséges kombinációk a szükségszerű szinergiák, a szükségszerű párhuzamosságok, valamint az állandó szinergiák (egyéni hálózatok) és az állandó párhuzamosságok kapcsolódásai. A kapcsolódások kombinációi hozzák létre a hálózaton belüli és kívüli kiterjedést. Egy magasabb szintű, nem lineáris, hanem ciklikus, körkörös megközelítésben viszont azt látjuk, hogy a szükségszerű és az állandó tulajdonságok is egymásba alakulnak, pulzálnak. Ez az Egy dinamikája, mert minden az Egyről szól.

Ha a szellemi világra vetítjük az állandó és szükségszerű kapcsolatok rendezettségét, dinamikáját, a rendet, akkor következik, hogy az Egy az állandó tulajdonságokkal „rendelkezik”, az ember egyetemes énje pedig a szükségszerűséggel. Következik, hogy nem az állandónak kell szükségszerűvé válni, hanem a szükségszerűnek kell állandóvá válnia, vagyis az egyetemes énnek kell beolvadnia, másképp mondva visszatérni az Egybe, a paradicsomi állandó állapotba, az időből a térbe, az életből a létbe, a rendbe. Az élet, az idő törvényszerűsége, jellemzője a dinamikus változás, az állandó átalakulás, amely a tudatlan és racionális emberi tevékenységek miatt sajnos egyre rendezetlenebb alakot ölt. Az entrópia fogalma szerint, növeli rendezetlenségét, vagyis halad a káosz fele. Az egyetemes énünk szükségszerűsége azt jelenti, hogy az Eggyel minimálisan egy közös tulajdonsággal, vagyis egy kapcsolattal rendelkezünk. Ez a kapcsolat lenne lelkünk dinamikája, rendje, vagyis visszatérő képessége. A visszatérő képességet tehát az élő, egyetemes én dinamikája adja. Az Eggyel alkotott közös hálózati kapcsolatunk, egyetemes énünk szinergikus, (egymást kiegészítő) továbbá szükségszerű is. Egyetemes énünk szinergiája mutatja azt, hogy az ember az Egy földi helytartója, akire az Egy a teremtett világot, a szakralitásokat és benne a másik embert is bízta. De csak helytartók vagyunk és nem tulajdonosok. Ebből következik, hogy nem kell azon csodálkoznunk, ha a kölcsönbe kapott szakralitásokat, a másik embert, majd végül önmagunkat is vissza kell, adjuk az Egynek. Egy élethossznyi időt kaptunk arra, hogy ezzel a kölcsönnel jól gazdálkodjunk, és végül el tudjunk vele számolni.

Az elszámolásra készülnünk kell. Felkészülésünk az egyetemességünk megértésével, a kétszer születéssel és a visszatéréssel/megistenüléssel/teozissal/kiválasztásra érdemessé tétellel érhető el. Egyetemes énünknek az Egyhez való megérkezése után a szükségszerű állapot állandósul, ami a beolvadás, ahol megtaláljuk létünket. Ez a beteljesedés, a visszatérés, az alfa és omega találkozása, a duális élet és lét ciklusának zárása. Ebben az állapotban a teremtett világ törvényszerűségére jellemző változásokkal szemben (élet) a szükségszerű kapcsolatok már nem váltakoznak, a szükségszerű egyetemes én minden esetben állandósul, létbe jut. A beolvadó egyetemes én esetében is fennállnak a szükségszerű szinergiák a hasonló módon beolvadó egyetemes énekkel, amelyek állandó szinergiákká (egyéni hálózattá) alakulva és összekapcsolódva alkotják az egyetemesség hálózatának kiterjedését, akik immár az Eggyel közösen vesznek részt a folyamatos teremtésben és a szeretet körforgásában. Ezek az egyetemes, állandó szinergiákon alapuló hálózatban részvevő beolvadt egyetemes ének alkotják az Egy háza népét. Mivel a teremtés dinamikusan változik, pulzál és folyamatos, azt jelenti, hogy az egyetemes ének beérkezése és beolvadás után a ciklus az alfából (lét) újra elindul az omega (élet) fele és a paradox szeretet körforgásával vesz részt egy vagy több újabb egyetemes én létrejöttében. Az “új” egyetemes én a kiáradó szeretet általi teremtéssel együtt vesz részt a rendbetételben, a megfeszülésben (a többlet tehervállalásban), a felébredésben és a beavatásban, végül a visszatérésben és a ciklus zárásában, majd egy újabb ciklus kezdésében és zárásában.