96. Hat tétel

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/5o3IBbCCNl8 linken. 

Az Egy megismerésének vagy megismerhetetlenségének indoklásához, minimálisan hatféle értelmes megközelítésre van szükségünk, mert a megismerés paradox volta miatt a racionális gondolkodás nem hoz eredményt. Csak az értelem tudja megmagyarázni azt, hogy ha valamiből valamennyit elveszünk, akkor több lesz belőle, illetve, ha valamihez hozzá adunk valamennyit, akkor kevesebb lesz belőle. Egyetemes világukban ilyen paradox az élet, a szeretet, a teremtés, a kegyelem stb. Nem szabad elfelednünk, hogy a paradox jelenségek nem képesek önmagukban megnyilvánulni, csak párokban, folyamatokban és kapcsolatokban. Ilyen kapcsolatot találunk pl. Beavató Mesterünk és a tanítványai között, a Teremtő és a teremtett ember között is. A paradoxon jellemzője az is, hogy egyben ok is és okozat is, vagyis forrás is és fenntartó is, amiből következik, hogy a fennálló kapcsolatok önmagukat képesek fenntartani, regenerálva átalakulni, szabályozni, vagyis rendelkeznek önmagukkal. Ezt nevezhetjük egyetemes rendnek, igazságnak vagy szabadságnak is. Amilyen mértékben megvalósítjuk magunkban az önszabályozást, az önrendelkezést, kapcsolatunkat az Eggyel, olyan mértékben részesülünk az Egy rendjéből, igazságából és egyetemességéből.

Értelmünkre hallgatva a paradox Egy a következő számunkra felfogható „megnyilvánulások” által ismerhető meg pl.

1. az egyetemes mozgásnak, pulzálásnak, hullámzásnak, változásnak forrása: a pulzálás, a mozgás folyamatában, amikor megtörténik a kiáradás, akkor van jelen a teremtés, a kinyilatkoztatás vagy a megnyilvánulás, a megsokszorozódás pl. a fény vagy az idő megjelenése. A hinduk ezt srutinak nevezik. A kiáradást követi az összehúzódás, amikor az idő eltűnésével megjelenik a tér. De az is mondható, hogy a tér (a semmi vagy az üresség) mindig jelen van, csak amikor az idő megjelenik a tér „háttérbe kerül”. Amikor pedig az idő/fény eltűnik, akkor előjön a tér/ a sötétség. A folyamatban egy újabb kiáradás és egy újabb összehúzódás következik, majd egy újabb kiáradás és egy újabb összehúzódás. Erre a biztos, törvényszerű folyamatos tér/sötétség és idő/fény keletkezésre és eltűnésre lehet azt mondani, hogy semmi sem biztos, mivel a minden (a tér és idő pár) folyamatos változás alatt van. Ebből a folyamatból korlátozott érzékszerveink miatt mi csak részfolyamatokat tudunk észlelni. Csak azokat a pulzálásokat észleljük, amelyekre érzékszerveink alkalmasak. A gyors vagy nagyon lassú pulzálásokat nem észleljük, de ettől függetlenül, azok léteznek pl. a rádióhullámok, az ultraibolya fény. A tér és az idő, az egyetemes és a partikuláris két összetevő pár, pontosabban teremtett szakralitások, amelyekből a természet is van. Szakralitásként az ember is folyamatos változásban van. A tér és az idő változásával együtt jár az anyag (idő) és az energia (tér) változása is, amely megadja az anyagi világ sajátságos megnyilvánulását. A földi tér és idő hullámzása, körforgása része a kozmikus hullámzásnak. Ha a hullámzást szimbolikusan szeretnénk jelölni, akkor a tér lenne a nulla, a teremtett idő, a fény pedig az egy. A mozgást, a hullámzást a 0-1-0-1-0-1 szimbólumok (nem számok) végtelen sorozatával lehetne jelölni. Megjegyzés: Aquinói Tamás szerint az Egy „az első mozgató”.

2. az előző tételben jelölt sorozat vezet el a második tételhez, hogy az Egy a láncolatok, a tér és idő dualitásainak, kapcsolatainak fenntartó hálózata és annak koordinációja által van jelen, mivel a hálózatban folyamatos a tér és tér, a tér és idő, az idő és idő kapcsolata és átváltása. A hindu felfogás szerint ez a smriti. A fenntartó hálózatra jellemző a) az átalakulás folyamatának alá és fölérendeltsége, majd az átalakulás mellérendeltsége és az újabb alá és fölé rendeltség, b) a tér és idő önállósága, c) a tér-idő hálózat átváltó képessége d) a hálózat szinergia hatása és e) a hálózat védő hatása. A részfolyamatoknak önmagukban nincs értelmük, csak ha kapcsolódnak egy másik részfolyamathoz, és az egy másik részfolyamathoz. Nincsen tehát fix pont, mert a részfolyamatok mindig pulzálnak, hullámzanak, az áramlatok a hálózaton belül oda –vissza hatnak és folynak. Ha ezt a pulzálást az általunk mért földi időre vonatkoztatjuk, következik, hogy érvénytelen az emberi időszámítás. Nincs értelme a napokat, a hónapokat vagy az éveket számolni, mivel kellene egy fix pont, amihez a számolást igazítani lehetne. De a folyékony időben ilyen pont nincs. Az idő végtelenségében nincs tehát sem 1789, sem 1920, sem 2022, mert ezek ugyan annak a tér és idő folyamatnak a részei. Érvénytelen tehát a Gergely naptár, de hasonló módon a többi naptár is. Ha az Egy végtelenségéről beszélni lehet, akkor ez az időtlenség, vagy az idő felettiség lenne a végtelenség, ami nem más, mint a tér végtelensége. A jobb megérthetőség szempontjából, ha elkülönülő időről és térről beszélünk, akkor nem különböző időkről kell, beszéljünk, hanem ugyan annak az egy időnek és térnek valamelyik kis részéről, szeletéről. A nagy időben benne van a kicsi idő (ez lenne a mi időnk, amit élet időnek is lehet nevezni), illetve az a kicsi tér, (ez lenne az a tér, amit életünkben bejárunk, a mi életterünk), amely a nagy térben létezik és annak része. Ezért a tér és az idő is fraktál szerkezetű. Vajon milyen lenne az iskolai történelemtanítás, ahol nem kellene a töredezett időhöz, leginkább a napokhoz és az órához kötött forradalmakról és háborúkról szólni, ahol nem az analízis, hanem a szintézis szerint tanítanának? Amit tanítani kellene, hogy a részekben van az egész, és az egész nem a részek halmaza.

3. ugyancsak az első tételből származik, hogy az Egy a változások szükségszerűsége, a keletkezés és az elmúlás valamint a kiterjedés (teremtés, idő) és az összehúzódás (elmúlás, tér) dualitásának forrása és fenntartója. A szükségszerűség, az egymásra utaltság megvan a nagy tér és kis tér (fraktálok), a tér és idő (átváltás, megfordulás) valamint az idő (kis idő) és idő (nagy idő) között. Úgy is mondható, hogy a nagy tér az egyetemesség mindenkiben kisebb darabokra, egyéni térre (életének terére) osztódik. Ezt nevezhetjük kisajátított térnek, amelyet a világra jövetelünk alkalmával elfoglalunk. Hasonló módon, a nagy idő mindenkiben kisebb darabokra törik, egyéni idővé (életének idejére) osztódik. Akár az is kijelenthető, hogy ebbe a földi térbe és időbe kerülés az örökségünk, mivel már létező tér és idő keretet kapunk. Születési igazolványunkba ezt a tér és időfoglalást jegyzik fel. A megörökölt és fraktál teret és időt az Egy ránk bízta, hogy vele jól gazdálkodjunk, vagyis sokszorozzuk meg azt, rakjuk össze a széttört időt és teret és alkossunk egyetemes nagy teret és időt. Erre a tér-időalkotásra kaptunk egy egész életre szóló megbízást. A változó időt azért kapjuk, hogy vele az állandó teret megalkossuk Az Egy mindenkire rábízta ezt a feladatot, a módszertant pedig Beavató Mesterünk mutatta meg. A módszer a teremteni, megfeszülni- rendet tenni és visszatérni az Egyhez. Ezekhez járul még az életlánc szerepünk betöltése is. A ránk bízott feladatok elvégzéséhez nincsen szükségünk tehát vallásokra, töredezett és anyagias világnézetekre, apparátusra és felépített tekintélyekre, mivel a meghívás személyes és nem kollektív. Amikor ezekről a feladatokról tudomást szerzünk (felébredünk) és végezzük el a feladatokat (beavatás), akkor járulunk hozzá a teremtés paradoxonához, a kiáradás és az összehúzódás pulzálásához és vagyunk részei ennek a teremtő hálózatnak.

4. ha teremtett világunkban viszonyunkat az Eggyel oksági (ok-okozat) összefüggéseiben nézzünk, akkor megállapítható, hogy részesei vagyunk a természetben is létező állandó és szükségszerű kapcsolatok rendezettségének, a dinamikus rendnek, ahol az Egy az állandó tulajdonságokkal „rendelkezik”, egyetemes énünk pedig ennek szükségszerűségével. Következik, hogy nem az állandónak kell szükségszerűvé válni, hanem a szükségszerűnek kell állandóvá válni, vagyis az egyetemes énünknek kell beolvadni az Egybe, vagy másképp mondva visszatérni a paradicsomi állandó állapotba, az időből a térbe, az életből a létbe, a rendbe. De az is következik, hogy az ember az Egy nélkül nem tud megnyilvánulni. Az egyetemes énünk szükségszerűsége azt jelenti, hogy az Eggyel minimálisan egy közös tulajdonsággal, vagyis egy kapcsolattal, egy megnyilvánulással rendelkezünk. Ez a kapcsolat lenne lelkünk dinamikája, rendje, vagyis visszatérő képessége. A visszatérő képességet tehát az élő, egyetemes én dinamikája adja. Az Eggyel alkotott közös hálózati kapcsolatunk, egyetemes énünk tehát szinergikus (egymást kiegészítő) és szükségszerű. Ahogy az anyag csak egy másik anyag által tud megnyilvánulni, úgy az ember csak az Egy által tud megnyilvánulni. Ilyen megnyilvánulást találunk a kisgyermekeknél és a felébredett és kétszer született embereknél. Ugyanis az ember teremtett teremtő, aki az Egyben, az Egyért és az Eggyel tud megnyilvánulni. Ellenkező esetben csak test, hordozó, potencia, aki nem nyilvánult meg az életben. Ha nincs az Egy az ember sincs. Az ember az Egy nélkül nem tud létezni, de az Egy az ember nélkül tud létezni, de nincs értelme. Önmagában és önmagáért lenni az embernek sem, de az Egynek sem érdemes.

5. amikor az embert az Egy a saját képére és hasonlatosságára (egyetemes én tudattal rendelkezőnek) teremtette majd időbe, vagyis az életbe helyezte, akkor a felsőbb tökéletességből, önmagából, a tér (energia) és idő (anyag) pulzálásából, vagyis a forrásból valamint a működtető hálózatból, vagyis a fenntartásból részesítette. Mivel az Egy az első emberpárnak az egyetemesből egyéni teret és időt adott, egyben azzal a feladattal is megbízta, hogy ezt az egyéni (tört) időt és teret birtokba vegye és használja, majd vigye vissza az egyetemességbe. Az ember feladata tehát, hogy önmagát érdemessé tegye a visszatérésre (elvégezze a rá bízott feladatokat), amely következménye, hogy újra találkozhat az Eggyel. Ez a mindenkire váró próbatétel, tesztsorozat, amit életnek is nevezünk. Amit a vallások ingyen üdvözülésnek mondanak az ennek az egyéni feladatvégzésnek semmibe vétele, vagyis eltévelyedés. Nem üdvözülni lehet és kell, hanem a ránk bízott feladatokat elvégezve kell visszatérni. Ingyen semmit sem adtak és nem adnak, így életet sem és üdvözülést sem. Azért kellett az ingyen üdvözülés, mint marketing fogás, hogy a protestáns vallások minél inkébb el tudjanak terjedni. A proliferálás eredménye a szektásodás lett. Amikor gyermekünknek életet adunk, akkor gyakorlatilag a már említett feladatcsomagot adjuk neki és vállalunk kötelezettséget arra, hogy segíteni fogunk neki abban, hogy feladatait megoldja. Ehhez kell az értelmes nevelés, tanítás és példamutatás. Minden születés a vertikális tér és a horizontális idő viseléséből adódó feladatok vállalását jelenti. Hogy mégis miért van olyan sok eltévelyedett ember, az azzal magyarázható, hogy a manipulált megvezetettnek fogalma sincs arról, hogy miért él és mi lenne a feladata. Neki kényelem és predesztináció kell.

6. az Egy az embert értelmes tudásban részesíti. Ez a tudás lenne a bennünk levő kis isten, az egyetemes énünk felfedésének tudása, amivel egyetemes küldetésünket és a ránk bízott feladatokat el tudjuk végezni. A tudás forrásával tehát rendelkezünk, de fenntartásához, működtetéséhez kell a módszertan, a példa, amelyet Beavató Mesterünk adott át személyes viselkedésével és tanításaival. Nem szabad elfelednünk, hogy lelkünk értelme az Egy értelméből való részesedést jelenti. Mindannyian viseljük hármas jellegünket, a szellemünket, lelkünket és testünket. Amint korábbi bejegyzésekben már szó volt róla, a teremtéskor először a forma (szellem, tér) volt, amelyet később az anyag (fény, idő, test) betöltött. Tehát nem az anyag az elsődleges, hanem a forma, az idea, a szellem, amelyhez társul az anyag megjelenése. Az anyagi világ változatossága is azzal magyarázható, hogy az anyag szerveződő képessége, kombinációinak mértéke és változatossága szinte határtalan. Ha világunkat az anyag megnyilvánulásának sokaságából próbáljuk meg racionalitással megérteni, a kémiai, fizikai és biológiai folyamatok törvényszerűségeit felfedni, akkor a sokaságban elveszünk. Ami egyszerűbb, ha értelmünkkel a szerveződési szinteket, a kapcsolatokat, a hálózatokat értjük meg, ha szintetizálunk, és nem analizálunk. A világot akkor értjük meg, ha értjük az Egyet, a láthatatlan és csak értelemmel felfogható formát. Az ember legnagyobb teljesítménye az, ha értelmével képes az Egy üzenetét felfogni (önmagát, egyetemes énjét, a benne levő kis istent megérteni) vagyis önerőből az Egyet megismerni. Az Egy hatféle megismerésének tudatában majdnem érthetetlen, hogy hogyan került a Sixtusi kápolna freskói közé a felhők tetején ülő régi szövetségbeli szakállas öregember.