95. A nulla és az egy

 

A leírások szerint kétféle teremtés volt, az egyetemes szellem teremtése és az individuális lélek és test teremtése. A sorrend nem cserélhető fel, mivel először a szellem volt és csak utána a test, az anyag. Az első teremtés szerint az ember a föld ura, aki akkor jelenik meg, pl. a hatodik napon, amikor már minden készen van, vagy, ahogy mondani szokták, az energia, a fény a legnagyobb koncentrátumban, a legnagyobb sűrűségben volt jelen. Itt nincs nemi megkülönböztetés, nincs külön nő és a férfi, mert a kettő egy. Nincs két fa a Paradicsomban, nincs választási lehetőség, ezért bűnbeesés sincs Az első emberpár tehát szellemi, aki a térben az Eggyel szellemi közösségben van. Mivel az emberpár nem volt döntéshozási és kockázatvállalási helyzetbe hozva, nincs okuk arra, hogy kikerüljenek a Paradicsomból, hogy próbára tegyék magukat az életben, az időben. De nincs tiltás sem, mert az egyetemességben nincs szükség rá. A Paradicsomban nincs centrum, mert az egyetemesség jelenti a Paradicsomot. Az első teremtés embere tehát az örök szellemi bölcs ember, akinek nem kell visszatérni az Egyhez, mert soha nem is hagyta el. Ez a testetlen, szellem az Egyet képviseli, vagy akár az is mondható, hogy ő az Egy. Az Adám-Éva név az első emberpárt jelenti, akiknek nem kell szaporodni, mert a férfinak és a nőnek nincs megkülönböztető teste. Ők szellemi emberek, ahol a férfiban benne van a nő és a nőben a férfi. Az első teremtés az ősállapot leírása, vagyis a nulla.

A második, az anyagi, a testi és az individuális ember teremtése már bonyolultabb, mert sok minden, amivel ma is találkozunk, ebben a teremtésben jelenik meg, mint pl. a tér és idő kereszt, a nő vagy az élet. Itt az ember már nem szellemi lény, hanem a porból lett, vagyis a föld szolgája. Számára a világ nincsen készen, ezért neki tenni kell, hogy a világ egyetemes, egész, vagyis kész állapotba kerüljön. Vallásos nyelven neki szenvedni kell. Az első teremtéshez képest arról sincsen szó, hogy melyik napon, mennyi „energia vagy fény” befektetéssel jelenik meg az ember, külön a férfi és külön a nő. Ami újdonság az első verzióhoz képest:

1. megjelenik a testi férfi, akiből nő lesz, de mégis megmarad férfinak, vagyis képes átváltozni, illetve magában hordja a nőt: az oldalborda, az anyagot képviseli, vagyis azt, hogy az anyagi, testi emberből csak egy másik testi ember keletkezik. Amivel szemben állunk az a test teremtése és a hozzá kapcsolódó leminősített individuális én.

2. a nő színre lépése előtt a férfi már létezik a Paradicsom, ahol jólétben és bőségben él, de egyedül. Ahhoz, viszont hogy ne legyen szükség egy második ember teremtésére, ami valószínűleg ugyancsak férfi lett volna, a már kész férfiból kerül ki a szaporodáshoz, az új ember megalkotásához szükséges nő. A nő a növekedést, ez esetben a szaporodást jelenti. A szaporodással az Egy felhatalmazza az emberpárt, hogy folytassa tovább azt a művet, amit az Egy elkezdett, vagyis életet adni, anyagit és szellemit teremteni. A nő létrejöttét az írás úgy mutatja be, hogy „nem jó a férfinak egyedül lenni”. Itt Ádám neve már férfit jelent, és a nő is nevet kap, legyen az Lilit vagy Éva.

3. a paradicsomi jólétben megjelenik a középpont, amelyet a két fa, a bölcsesség vagy életfa (az egyetemes én, a tér, az értelem, a szellem, a vertikalitás, a fent) és a tudás fája (az individuális én, az idő, az anyag, a horizontalítás, a racionalitás, a lent) képvisel. A középpontot a horizontális és a vertikális síkok kereszteződése adja, ami egyben az ember keresztje is, ahová magát bele kell, helyezze. Az egyetemes kereszt (a fent és a lent együtt) predesztinálja az első emberpárt arra, hogy egyrészt a keresztet közösen kapták, tehát közösen kell, hordozzák és azt, hogy be fog következni az időutazás. A kereszt a mai értelembe vett közös teherviselés, amit házasságnak is nevezhetünk. Nincs tehát külön keresztje a férfinak és külön a nőnek. Egy közös kereszt van, amit a házasságban hol az egyiknek, hol a másiknak kell hordani. A választás, a döntéshozás, a keresztvállalás a középpontban történik meg, ahol az életfa, a vertikalitást jelképezi, azt a bölcsességet, ami az embert az életben meg tudja tartani. A horizontalitás szerepe a vertikalitást fenntartása. Ma mintha fordítva lenne. Mivel a fa él és növekszik, azt is jelenti, hogy az ember bölcsességének is növekednie kell, majd gyümölcsöt kell hozni, vagyis meg kell érni. De miért kell a léleknek megérni? Mert az első teremtésben leírt lélek, az Egyben levő érett, egyetemes lélek állapotát kell elérnie a második teremtésben levő léleknek. Itt kapcsolódik össze a második teremtés az elsővel, a mintával, amit követni kell. Akár az is mondható, hogy az első teremtés a cél, a második pedig az eszköz a cél eléréséhez.

4. a nő létezése előtt jelen van a tiltás: amelynek értelmezése az, hogy az embernek távol kell tartania magát az anyagtól. Ahogy írva van: a tudás fájáról tilos az embernek enni. A parancs Ádám próbatétele, egy manipulációs csapda az Egytől, hogy tesztelje az emberi tudatosságot és öntudatot. Akárcsak a mesében, amikor a hősnek a kopott láda és a fényes láda között kell választani. Amíg a nő meg nem jelenik, addig Ádám eleget tesz a tiltásnak. Kettőjük között harmadik elemként jelenik meg az anyagi csábítás, a könnyebb utat mutató kígyó (horizontalítás, idő, linearitás, véges), aki a később megjelent és az Egy parancsát nem ismerő nőt befolyásolja. Mivel a nőre a tiltás nem vonatkozik, szakít a fáról, anyagot vesz magához, és ebben Ádámot is részesíti. Ha addig kettőjük között a különbség az eltérő időben való megjelenésben, a szellemi tudásban és a törvénybetartásban (tiltásban) nyilvánult meg, mostantól az anyag fogja össze őket. Mivel mindketten esznek a szimbolikus almából, azt jelenti, hogy mindketten anyagba süllyedtek, tehát anyagi emberré váltak. Ekkor veszik észre csak, hogy mezítelen testük, vagyis más nemük van, amit el kell takarni. A fügefalevél, az eltakarás, azt jelenti, hogy egyetemes szellemi énjük elvezett, ezért ezt pótcselekvéssel pótolják, takarják el. A fügefalevél az igaz eltakarását jelképezi, vagyis a hazudozást és a maszkviselést. A csupaszság azt jelenti, hogy az embernek nincs mit takargatni, a fügefalevél pedig azt, hogy hazudni kell pl. azt, hogy nem ettek a fáról. Amire azt mondják, hogy kinyílt a szemük, az nem más, mint az, hogy Ádám és Éva is ráébredett arra, hogy elvesztették egyetemességüket, tisztaságukat, csupaszságukat.

5. az anyagi emberpár az életbe kerül: ahhoz, hogy az emberpár újra szellemi emberré váljon és az Egyhez visszatérjen, az életpróbát, az eléje tűzött feladatokat el kell, végezze. Ezért a térből (tökéletesség, rend) az időbe (tökéletlenség, rendetlenség), vagyis az életbe kerül. Csak itt van lehetősége elvégezni a teremteni-, megfeszülni- rendet tenni és visszatérni az Egyhez feladatsorozatot, a szaporodás által pedig betölteni az életlánc szerepét.

Az írások szerint a teremtés a „káosszal”, a rendetlenséggel kezdődött. A káosz lehet a rend is, attól függőn, hogy a káosz értelmezését melyik oldalról nézzük, illetve milyen a tudásunk, hogy a káoszt rendnek fogjuk-e fel vagy rendetlenségnek. Ugyanis a dualitások világában a rend és a rendezetlenség egymás váltó párjai, így a rendezetlenség után, mindig a rend következik és viszont. A teremtés is ilyen rendbetétel volt, amikor a rendelkezésre álló alkotó elemek „funkcionális” és „működőképes” állapotba, hierarchikus rendbe kerültek. A rend jellemzője a szükségszerűség, az egymásra utaltság és a kiterjedés (pulzálás) vagyis a kapcsolódások hálózatának kialakítása. A rendet alkotó elemek vagy összetevők tehát mindig akkor kapcsolódnak egymáshoz hierarchikus rendbe, ha erre szükség van, vagyis adottak a feltételek a „funkció betöltésére, a működéshez, az elmozduláshoz, a mozgás megjelenéséhez”. A rend és a rendezetlenség tehát körkörösen váltják egymást, akárcsak a teremtés pulzálása (kiterjedés és összehúzódás, majd újra kiterjedés és összehúzódás). A Kabbala ezt cím-cum mozgásnak nevezi. Ha az első teremtés a nulla, akkor a második  teremtés a nulla párja, vagyis az egy teremtése. Nem szabad elfelednünk, hogy az egy amikor meghajlik nullává változik, illetve amikor a nulla kiegyenesedik, akkor eggyé válik. Ez azt is jelenti, hogy a körkörösség és a linearitás váltja egymást, vagyis spirálisan, hurokszerűen "hajlonganak", hol körbe, hol egyenesen. Talán ez lenne a tér vagy az idő görbülete?  

Az írásokban arról is tudomást szerzünk, hogy a teremtés az ürességből történt, esetükben a létező térből, az egyetemes egészből. Ennek jele a nulla (0). Az első napon (1) jelenik meg a fény, az első anyag, amely duális párja az idő, amely az első duális párt képviseli. Második napon (0) jelenik meg az első határvonal, a fent és a lent között, vagyis a tér és idő elkülönülése. Ez a második duális pár. A harmadik napon (1) anyagként jelenik meg mindaz, ami a folyékony és szilárd állapotok alapanyaga. Ez a harmadik duális pár. A negyedik napon (0) jelenik meg az élet energiaforrását jelentő Nap és az egyensúlyát fenntartó Hold, ami a létező összetevőket rendbe rakja. Ez a negyedik duális pár és a második határvonal a fent és a lent között. Az ötödik napon (1) jelenik meg a levegő és a már működő folyékony anyagok dualitása. Ez az ötödik duális pár.  A hatodik napon (0) jelenik meg a levegő és a működő szilárd anyag dualitása valamint az ember. Ez a hatodik duális pár. A hetedik napon (1) az Egy az ember által megérkezik a Földre. Az Egy tehát a világban kétszer van benne, egyrészt a teremtett szakralitásokban (föld, víz, fény, levegő) másrészt a szellemi emberben, az ember egyetemes énjében.

A nulla és az egy segítségével a következő sorozat áll össze: 0-1-0-1-0-1-0-1 vagyis a négyszeres 0-1. Mivel a teremtés fraktál (benne foglalt, állandóan átváltásra képes) tulajdonságot mutat, így a 0-1 duális pár is sorozatot és hálózatot alkot. Az Egy és az ember dualitására vonatkoztatva a következő sorozat található: Egy (0) - egyetemes ember (1) - Egy (0) - egyetemes ember (1)- Egy (0) – egyetemes ember (1) és Egy (0) – egyetemes ember (1). A vallásos nyelven ezt nevezik megistenülésnek vagy teózisnak, másképp mondva a nagy négyszeres ragyogásnak.