62. A láthatatlan kéz

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/QJGnJ-6JOX4, https://youtu.be/OJAf_ifQ6FE csatornán.

1848-ban az akkori munkásosztály részére Európa pénzügyi központjában, Londonban készítette el a trieri Marx Levi Mordechai rabbi fia, Karl Marx és társa Friedrich Engels a Kommunista Kiáltványt. A kiáltvány elkészítésének felkérése az ugyancsak londoni Igazak Szövetségétől származott, amely később a Kommunista Szövetség nevet vette fel. A kiáltványt, a kommunista programot tekintik a történelmi materializmus első kiforrt dokumentumának. Utópisztikus kísérletünkben arra vállalkozunk, hogy a láthatatlan hatalmi kéz terveibe betekintsünk. Látni fogjuk, hogy több évtized elteltével, amit a programban megfogalmaztak az ma már valóság.

Amint a program deklarálja a láthatatlan kéz apparátusának kísértete és egyben kísérlete járja be Európát. Ezt a hatalmat immár az Európai Unió és a Vatikán vezetői is nemzetek fölötti hatalomnak ismerik el. Így a különböző európai nemzetek a láthatatlan hatalmi apparátusunkat kiszolgálva a következőkben működnek együtt:

    1. az egyenlőségi társadalmak kialakítása: a demokratikus felfogásunk szerint az emberi társadalmak története az egyenlőség története. A demokráciában nincs szabad és rabszolga, gazdag és szegény, elnyomó és elnyomott csak egyenlő. Az egyenlőség kialakításának célja a korábbi tradíciókon alapuló egység megbontása, és a hagyományok eltörlése. Ennek eszköze például az ember belső egyensúlyának felbontása, az önzési szokások és az individualizmus kialakítása. Az individualizmust az általunk kiépített apparátussal tartjuk fent. Mindig vissza kell térnünk a korábbi “oszd meg és hatalmaskodj” elv alkalmazásához és annak eszközeihez, mert csak így tudtuk működtetni korábban az osztályharcot, a folytonos ellentétben állást egymással, a szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot. Ezt tettük a kommunizmus és a kapitalizmus idején, ami ma már nem aktuális. Új ideológiákra és eszközökre van szükségünk, hogy ahogy korábban, most is olyan harcot tudjunk generálni, amelyek társadalmi átalakulásnak tűnjenek.

    2. a piaci szükségletek generálása: változások bevezetésére volt és van szükségünk, mert az iparosodás eddigi mértéke és módja már nem tudja kielégíteni az új piacok megnövekvő szükségleteit. Tágultak a piacok, nőtt a szükséglet, egyre több anyagot kellett szállítani és feldolgozni és a mi dolgunk az volt és ma is az, hogy a nagyobb hasznunk érdekében folyamatosan keresletet generáljunk. A keresletgenerálást néha ipari forradalomként és háborúként mutattuk be a közembernek. Arra törekedtünk, hogy a kis kapacitású feldolgozók helyébe egyre nagyobb kapacitású üzemek és gyárak épüljenek, hogy a kis gazdagok helyébe modern nagyipari tulajdonosok lépjenek, valóságos ipari milliomosok, multinacionális korporációk, amelyet az ipari hadseregek főnökei, a modern tőkések vezetnek, akik a mi parancsainkat hajtják végre. Az általunk működtetett nagyipar hozta létre a világpiacot, amely a kereskedelem, a hajózás, a légi és szárazföldi közlekedés, a vasút általi mérhetetlen fejlődést hozta.

    3. a demokratikus világnézetek terjesztése: az apparátus kialakításának minden egyes lépcsőfokát megfelelő politikai eszmerendszerekkel, világnézetekkel, rendszabályokkal, dogmákkal kötöttük össze, különösen a szekularizáció után, a XV-XVI-ik századtól kezdve. Elsőként magán, családi bankokat alakítottunk ki, majd pénzünk hitelbe helyezésével az európai királyokat és császárokat tettük tőlünk függővé. Később mi indítottunk forradalmakat, lásd az 1789-es francia forradalmat és az 1917-es orosz forradalmat is, robbantottunk ki háborúkat, lásd az első világégést és annak folytatását a második világégést. Mindezt csak azért, hogy világhatalmunkat minél szilárdabbá tegyük, hogy a jól bevált “oszd meg, és hatalmaskodj” elvet alkalmazva rabszolgává tudjuk tenni a minket kiszolgáló nemzeteket. Tudjuk, hogy a függő nemzeteket, mindig könnyebb irányítani. Azon igyekszünk, hogy a nemzeti kormányokat a hitelbe adott pénzünk által függővé tegyük. A látszat kormányokat mi irányítjuk, a mi pénzszivattyúinkat tartjuk rajtuk. Így érjük el, hogy a modern, liberális, egyenlőségi demokratikus képviseleti államhatalmak nem lesznek mások, mint az általunk felállított apparátus közös ügyeit intéző igazgatók tanácsa.

    4. a haladás és fejlődés folyamatos hangoztatása: érdekünk, hogy a fejlődés és a haladás eszméje szerint folyamatosan bővítsük az anyagot generáló, felhalmozó és feldolgozó, kereskedési és értékesítési viszonyokat, ideértve a kapcsolódó társadalmi viszonyokat is. A korábbi termelési módoktól eltérően apparátusunknak az az érdeke, hogy folyamatosan átalakítsa a termelést, új piacokat generáljon, hogy megrendítse az összes társadalmi állapotokat és bevezesse az örökös bizonytalanságot. Továbbá, felbontsa az összes szilárd, berozsdásodott viszonyokat és a nyomukban járó régi képzeteket és nézeteket. Minden, ami a korábbi társadalmi rendhez tartozott, elpárologjon, mindent, ami szent volt, megszentségtelenítődjék. Tehát, egyre kiterjedtebb piacokra van szükségünk, hogy termékeinket eladhassuk. Mindenüvé be kell magunkat fészkelnünk, mindenütt be kell rendezkednünk, mindenütt összeköttetéseket, hálózatokat kell létesítenünk.

    5. az egységes világpiac kialakítása: apparátusunk által kiaknázzuk a világpiacot, valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formáljuk. A keresletet és a kínálatot is mi generáljuk. Számos országban már kihúztuk az ipar és a mezőgazdaság lába alól a nemzeti talajt. Lassan elpusztítjuk a nemzeti iparokat és a mi új iparainkat tesszük a helyükre, amelyek meghonosítását nemzeti érdekként pl. munkahely teremtési érdekként tüntetünk fel. Kereskedési piacokat veszünk meg, ahol elsősorban nem hazai nyersanyagot dolgoznak fel, hanem olyan import nyersanyagot, amelyek termékeit nemcsak egy országban, hanem a világ minden részén fogyasztják. A régi, belföldi termékek helyébe a mi termékeink lépnek. A helyi és nemzeti önellátás helyébe a nemzetközi, egymástól való való függőség lép. Ez így van nemcsak az anyagi, hanem a szellemi termékekkel is pl. a könyvnyomtatás és internet területén is, ahol a nemzetek fölöttiségére törekszünk. Azon igyekszünk, hogy a nemzeti egység mindinkább lehetetlenné váljon, és folyamatosan nemzetközivé, kozmopolitává alakuljon. A kozmopolitizmus fő eszköze az információhoz való hozzáférés is, ahol mi vagyunk az információt szolgáltatók és ellenőrzők is.

    6. a fogyasztói társadalom kialakítása: a termelési eszközök tökéletesítésével, és a könnyű közlekedés révén pl. autóval elérhető bevásárló központok és plázák bőséges árukínálatával, valamennyi nemzetet, még a legbarbárabbakat is belerántjuk a fogyasztói társadalomba. Áruink olcsósága az a nehéztüzérség, amellyel rommá lőjük még a kínai falat is, amellyel kapitulációra bírjuk a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is. Minden nemzetet rákényszerítünk, hogy, hacsak nem akarnak tönkremenni, elsajátítsák apparátusunk által diktált termelési módokat és és azok termékeit fogyasszák. Rákényszerítjük őket, hogy meghonosítsák maguknál a fogyasztói társadalmat, amit egyesek civilizációnak is neveznek. Egyszóval: apparátusunk a saját képmására formált világot teremt. Fehér galléros katonáink legközelebbi célja, hogy a rabszolgákat fogyasztói tömeggé, anyagba süllyedt tömeggé alakítsák át és a nemzeti politikai hatalmat a mi érdekeink szerint befolyásolják.

    7. a hagyományok eltüntetése: a hagyományok, mint a népművészet és a vallásosság elsősorban falun maradt meg, ezért célba vettük a falut is, ahol igyekszünk eltüntetni a hagyományos hierarchiákat. A valamennyire önálló falu helyett fogyasztói várost generálunk. Azon igyekszünk, hogy minél nagyobb városokat hozzunk létre, ahol automatikusan növekszik az elidegenedés, az individualizáció és szabadon tenyészik a minket kiszolgáló megvezetett modern rabszolga. A városi népesség létszámát a falusival szemben nagymértékben megnöveljük, és így a faluk elnéptelenednek és önállóságuk felszámolódik. Azon igyekeztünk, hogy a falu és a város közé éket verjünk, hogy a modern városi ember lenézze a hagyományaihoz ragaszkodó falusi parasztot.

    8. a politikai centralizáció: a tulajdont kivesszük az állam és a közösségek kezéből, és az apparátusunkat kiszolgáló kevesek, az arra kiválasztottak kézébe koncentráljuk. Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció is, attól függetlenül, hogy jobb vagy baloldaliak a politikai képviselők. Mindkettőt mi képviseljük. Felszámoljuk a nemzeti függetlenséget, és csak a velünk szövetséges viszonyban levő országok és nemzetek lesznek azok, akik érdekeit, törvényeit, kormányait és vámjait mi határozzuk meg. Olyan gazdasági érdekközösséggé tömörítjük őket, ahol egy nemzetek feletti kormány létezik, például az Európai Unió intézményei, akik közös törvénykezést alkalmaznak, biztosítják az áruk és szolgáltatások, a tőke és személyek szabad mozgását, valamint az egységes vámtarifák szerinti kereskedést. Állam leszünk az államban, egyház az egyházban.

    9. a profitszerzés meghonosítása: hatalmi célunk, hogy kivegyük részünket az ipari termelés és kereskedelmi forgalomból származó profitból, hogy állandó ellentétet tartsuk fent a termelőerők és a termelési viszonyok között. Ezért korábban számos gazdasági válságot is előidéztünk, pl. a XX-ik század harmincas éveiben és a XXI-ik század húszas éveiben. A válságok periodikus felújításával igyekszünk újabb piacokat teremteni és így a régi termelői eszközöktől megszabadulni. Mivel a demokráciában mi irányítunk és a társadalom minket szolgál ki, igényeink szerint tudunk válságot is generálni. Válságra azért van szükségünk, mert ekkor rendszeresen megtudjuk semmisíteni nemcsak az előállított termékek, hanem a már létrehozott termelőerőknek egy részét is és így helyet tudunk adni az új termelőerőknek. A túlnépesedést is mi fogjuk kezelni.

    10. a magántulajdon eltörlése: apparátusunknak nem célja a magántulajdon eltörlése, hanem csak a modern rabszolga tulajdonának eltörlése. Ezért apparátusunk ügynökei ennek a magántulajdonnak az eltörlésében érdekeltek. Sokan vádolnak bennünket azzal, hogy el akarjuk törölni a személyesen szerzett, két kézzel megkeresett tulajdont, azt, amely a személyi szabadság, tevékenység és önállóság alapja. De kérdezzük meg, hogy vajon a kispolgári, paraszti tulajdon megelőzte-e a modern rabszolga tulajdont? Azt a tulajdont nem kellett eltörölnünk, mert a haladás és a fejlődés már eltörölte és napról napra eltörli. A rabszolgát viszont életben kell tartanunk, mert belőle élünk.

    11. a tulajdonviszonyok megszüntetése: az általunk működtetett liberális társadalomban a tőke önálló és személyisége van, a rabszolga pedig önállótlan és személytelen, ami nem más, mint az emberi személyiség és szabadság megszűnte. A demokráciában szabadság alatt a szabad kereskedelmet és a szabad adásvételt értjük, amint azt az Európai Unió négy szabadsága alatt bemutattunk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a munka tőkévé, pénzzé, földjáradékká változtatható, egyszóval társadalmi hatalommá, monopóliummá alakítható, attól a pillanattól kezdve megszűnik a személyi tulajdon és annak tulajdonosa. Személyi tulajdonon semmi mást nem értünk, mint a nemzeti államok modern rabszolgáit. A rabszolgák erejét arra használjuk fel, hogy fokról fokra kezet tegyünk a nemzetállamok tőkéjére, hogy a mi kezünkbe koncentráljunk minden termelési eszközt.

    12. a család megszüntetése: fel kell tennünk a kérdést: mi a család alapja a demokratikus társadalomban? A család alapja a magántulajdon, a tőke. Ha az apparátusba olvasztjuk a magántulajdont, akkor eltűnik a család alapja is. Az emberi kapcsolatok legmeghittebb kapcsolatát úgy alakítjuk át, hogy az otthoni nevelés helyébe a társadalmi nevelést tesszük. A gyermek nevelését a társadalomnak kell meghatároznia, ezért a gyerek nevelését társadalmi intézményekre, óvodákra és iskolákra bízzuk, ahol a társadalmi gondolkodást mi határozzuk meg. Nem mi találtuk ki a társadalomnak a gyermek nevelésére tett hatását, mi csupán megváltoztatjuk e hatás jellegét, pl. kiragadjuk a nevelést a nemzeti hatás alól és nemzetközivé tesszük. Igyekszünk az „oszd meg és hatalmaskodj” elvet a családokban is alkalmazni, a férjet és feleséget, a gyerekeket egymás ellen uszítani.

    13. a haza, nemzet és nemzetiségek eltörlése: a világpolgár, modern, turista rabszolgának nincs hazája, így nem lehet tőlük elvenni azt, amijük nincs. A modern rabszolgáknak mindenekelőtt a politikai és gazdasági hatalmat kell meghódítaniuk, ahol mindegy, hogy milyen nemzeti nyelven beszélnek. Nem a haza vagy a nemzet a fontos, hanem a profit. Ez a fajta gazdasági szemlélet felszámolja a nemzeti elkülönülést, mert az érdekek nem a nemzetek érdekei mentén vannak, hanem a szabad kereskedelem, a világpiac, a termelés és az ennek megfelelő életviszonyok egyformaságán. Ma még léteznek a nemzetek közötti különbségek, a jövőben viszont ezeket eltüntetjük. Ebben segítenek nekünk a világpolgár modern rabszolgák, és a mi fehérgalléros hadseregünk, akik minket fenntartanak.

Mi a programban részvevő nemzetek képviselői vállaljuk, hogy a fenti pontok értelmében a mi láthatatlan apparátusunk jelszavát betartva - világot kifosztók egyesüljetek- a következő években együttműködünk a programban foglaltak megvalósításában.

Megjegyzés: a kommunista kiáltvány nem volt előzmények nélküli, ugyanis az 1790-es években az Adam Weishaupt által szervezett titkos illuminátus (felvilágosult) csoport által elkészített programokban hasonlókat találunk, például: a békés kormányok eltávolítása, az örökösödési jog megszüntetése, a hazafiság, a család és a vallások megszüntetése, és az egy világkormány létrehozása. A program ma valóság. Az is a mai valósághoz tartozik, hogy a hagyományt, a múltat el kell törölni.