58. A csendet tanulni kell

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/iNZe_Lwq1l0 csatornán.

A csendért lenni, a csenddel lenni és csendben lenni azt jelenti, hogy átlépjük az élet és a lét közötti határvonalat, kicsit tudatosan meghalunk az életnek, hogy megszülethessünk a létnek, hogy átmehessünk a túlsó partra. Az átlépés, a meghalás képessége tudatosságunk előfeltétele, az a tiszta szellemi tudat, amely önmagunk megismerését és az önmagunkról szerzett tudást jelenti. Az önmagunk megismerésére fordított csendért, az átváltásért nem kell fizetnünk senkinek sem, nem kell utána adóznunk, nem kell senkinek sem bevallanunk, mert ingyen van és bennünk van. A csend a miénk. De a csend párja, a zaj is a miénk. Ha a csendben vagyunk, akkor nincsen bennünk zaj. Minőségi állapotban (létben), a csendben csak úgy lehetünk, ha kilépünk a mennyiségből (életből), a zajból. Akár az is mondható, hogy a zaj a csend hiánya vagy fordítva. A csend és a zaj bináris párok, nem ellentétek, ahogy sokan azt gondolják. A világ nem az ellentétek világa, hanem a párok világa. Olyan, mint a pár cipő és mindegy, hogy reggel melyiket húzzuk fel először a lábunkra. Aki ellentéteket lát, annak még sokat kell tanulni. A csend alkotás, szentség, akár a tanítás. Beavató Mesterünk és tanítványainak szellemétől nem csak a tanító beszédet, a tanítást kell megtanulnunk, hanem azt is, hogy hogyan, miért és mikor kell csendben lennünk.

A csend az, ahol nincs munka, csak művészet, nincsen gyönyör, csak szépség, nincsen benne élet, csak lét. Ahhoz viszont, hogy eljussunk a létbe, a szépségbe, a csendbe, a térbe vagyis úton legyünk át kell verekednünk magunkat a zajon, a gyönyörökön, a munkán és az életen. Nem ok nélkül mondják, hogy az élet küzdelem, csak azt kellene pontosítani, hogy miért küzdünk, azért-e például, hogy duális (anyagi és szellemi) életünkben, a lehetőségek között minél több anyaggal vegyük körbe magunkat, vagy azért, hogy a már említett akadályokon túljussunk? A csend, az önmagunkba, az egyetemes énbe, a befele vezető út megtalálásának szerves része. Csak csendben tudunk önmagunk lenni, átalakulni, lemondani és befogadni. A meta alak felvétele azt jelenti, hogy úgy vagyunk benne az életben, az időben, hogy egyben a létben, a térben is benne vagyunk. Ezért jó a kettősség, a dualitás felismerése, mert akkor egyik lábunkkal itt lehetünk, a másikkal meg ott. Ha a kettősséget sikerül megvalósítanunk önmagunkban, akkor egységben, vagyis egyben, a teljességben leszünk. A csend és az elcsendesedés, a meditáció, az ima, az az állapot, ahol át tudunk alakulni, meg tudjuk magunkat ismerni, és ez által meg tudunk változni. Ha el tudunk csendesedni, csak akkor érezzük vállunkon a kereszt horizontalitását és vertikalitását, a ránk bízott feladatokat.  A feladatvállalást, a keresztet nem lehet félvállról venni, csak teljes odaadással, teljes erőbedobással, vagyis két vállal. Nincsenek félmegoldások, vagy így vagy úgy, csak teljes, tökéletes, telt, nem hiányos megoldások, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a megoldások adják a teljesség elérését.

A csend művészet, és ezen belül is zene, végtelen hullámzás, hömpölygés, áradás, ami mindig betölt. Zene csend nélkül nincs és csend zene nélkül. A művészet épp ennek a csendnek a kifejezése, illetve a csend párjának , a megfelelő hangnak az odaillesztése. Melyik hang talál a csendhez?A hang és a csend (a zenében ezt szünetnek is nevezik) együtt alkotja a ritmust. A ritmus korlátlan változatosság, körkörösség, hierarchia, az ütem pedig korlátolt egyformaság és lapos linearitás. Beethoven mondta, hogy ne keresd a zenének se az elejét, se a végét, mert nincs. A zene és benne a csend mindig határtalanul áramlik, hullámzik. Állandó mozgásban van, akárcsak a szeretet és a kegyelem.  Aki hajszolja magát, folyamatosan rohan és mindig elfoglalt, az nem veszi észre az állandóan jelenlevő csendet, a zenét, a szeretetet, a rendet és a kegyelmet. Amit ő lát és tapasztal az az anyagi világ, az idő, a rendszer. A csend, a zene mivel körkörös, azt is jelenti, hogy folyamatosan jelen van benne az újjászületés és az elhalás, az élet és a halál váltakozása. Beavató Mesterünk is arra tanított, hogy ha élni akarunk az ottani világban, akkor erről az anyagi világról le kell mondanunk.  

Gyakran halljuk, hogy életünk az árnyékvilág, mert életünk csak másolat, kópia, vagyis a lét másolata, amiből az is következik, hogy ha a lent itt létezik, akkor ott létezik a fent. Mert a lent párja a fent és fordítva. A mi feladatunk, hogy a fent és lent állapotát magunkban egyesíteni tudjuk, ne az árnyékvilágot lássuk, hanem az egyetemes világot, a hálózatok és kapcsolatok világát. Ugyanis, amint egy másik bejegyzésben már utaltunk rá, mi vagyunk a világ, az egyetemesség, a fent és a lent, a kint és a bent, a hideg és a meleg, a fény és sötétség és a sor folytatható. Hogy ezeket a dualitásokat felismerjük és megértsük csendre, meditációra van szükség. Tanulnunk kell csendben lenni, és mások figyelmét is erre irányítani. A csendet tanulni és tudatosítani kell. Csak belső elcsendesülésükben halljuk meg az Egy üzenetét, zenéjét. Ha a mi vevőkészülékünk frekvenciáit rá tudjuk hangolni az Egy frekvenciáira, hullámaira, akkor érjük meg az üzenetet. Ez a ráhangolás a bennünk levő értelem, egyetemes énünk feltárása. Racionalitással, hideg gondolkodással, liberális ésszerűséggel, matematikai pontossággal ez lehetetlen, mert a racionalitásban, nincs értelem és rend. 

Amikor folyamatos zajban, nyüzsgésben, állandó munkában vagyunk, akkor mondunk le a csendről, a meditáció lehetőségéről, az imáról. Ez a lemondás általában tudatlan, mert fogalmunk sincs, hogy mit teszünk. Nem kérdezzük meg magunkat, hogy önszántunkból vagyunk-e zajban vagy esetleg azt valaki ránk erőszakolta? A hatalomnak az az érdeke, hogy a csendről leszoktasson, hogy ne tudjunk megállni és gondolkodni. Mindig csak hajtani, rohanni, sietni, egyszerre öt dolgot tenni. De miért? A csendről való lemondás, a zaj, a nyüzsgés, a sietség  szándékolt gerjesztésének célja elterelni a figyelmet a koncentráltságról, a pontos célzásról, az összeszedettségről. A hatalom érdeke a szétszórtság, a szórakoztatás, a rendezetlenség, a rohanás, a felszín, a kézzel fogható és szemmel látható anyag világ mutogatása és annak megszerzésére való késztetés. A csend megszerzése, pedig mindezek fordítottja. Aki csak az előbbit látja és tapasztalja meg az a gazdag szegény, aki a maga világát feje tetejére állította és másoktól is azt várja el, hogy ugyanezt tegyék. Sokan vannak, akik a világot ellentétekben látják, mert a hatalom ezt várja el tőlük.

A csend megtapasztalásához fegyelem, odafigyelés, fegyelmezettség, koncentráltság vagy mondhatjuk azt is, hogy aszkézis, gyakorlás kell. Akik ezt a fegyelmezettséget, a rendet nem értette meg, azok találták ki a rendszert pl. a katonaságot, a raktár készletezést, a logisztikát és a könyvelést. A külső fegyelmezettségnek, semmi köze a csendhez, épp ellenkezőleg. Az aszkézis, a lélek csendre való hajlamának gyakorlatoztatása (kizárva az egyéb téves értelmezéseket) a zajtól való eltávolodás, a visszavonulás, a zajos élet kizárása, a fölöslegek lebontása, az anyagtól való tisztes távolságtartás. Mindenből csak annyit, amennyi elégséges. A fölösleg már a profit, ami nem kell. Mihez kell tehát a csend? A befele forduláshoz, az elmélyüléshez, a meditációhoz, a békéhez, értelmünk megtalálásához és annak felfedéséhez, a művészethez, a nyugalomhoz, a szeretet gyakorlásához, a teremtéshez, a nagy dolgok megszületéséhez, az aszkézis gyakorlásához, egyetemes énünk erősítéséhez. Akkor, miért élünk állandó zajban, a Tv, a rádió, az újságok és más dezinformáló és manipuláló eszközök bűvöletében? Talán félünk a csendtől, vagy így könnyebb, esetleg elfogadjuk a háttérhatalom manipulációját?

Az egyetemesség csendje, a rend  bennünk van, csak fel kell tárnunk, nem kell rá várakoznunk vagy érte sorba állnunk. Ha valamiért sorba állunk tudnunk kell miért állunk ott, illetve nem-e állunk a rossz sorban? Melyik sor hová vezet? Vannak, olyan sorok, ahol az emberek zajonganak, fecsegnek, könyökölnek, tolonganak, hogy előbbre jussanak, hogy haladjanak és fejlődjenek. Legtöbbször azt sem tudják, miért akarnak előbbre jutni, esetleg azért, hogy valamilyen jutalmat, kitüntetést vagy csak magasabb fizetést kapjanak, hogy fejlődjenek, hogy valamiről le ne maradjanak vagy csak megszokásból és életharcból, ahol az erősebb győz. Ebben az anyagot kedvelők sorában sokan vannak, akik önmaguk megsemmisülésébe rohannak. Ami nekik kell, az nem más, mint egy új autó, egy új ház, újabb utazások, újabb és magasabb szintű kinevezés és persze sok –sok pénz. A másik sorban állnak a csendben és a csendért várók, akik kevesen vannak, akik nem könyökölnek, nem rohannak, nem fecsegnek, akinek nincsenek anyagi elvárásaik, és ha valaki talán előbbre kérné, magát azt mondják: tessék előbbre lépni. A csendes sorban állók, tudják, hogy az idő nekik dolgozik, mert az idő az, ami nem számít, ugyanis az időt ők szabják meg. Tudják, hogy hallgatni arany, beszélni csak ezüst. Tudják, hogy csendben lenni azt jelenti, hogy a létben lenni. Zajban, állandóan beszélni, nyüzsögni pedig azt, hogy az időben, a történetiségben lenni.