55. Az embert daráló apparátus

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/vF2t3GUunVM, https://youtu.be/g0K4XvaHjSw csatornán.

Az apparátusra, az intézményre, hivatalra azért van szükség, hogy a vallásos vagy a szekularizált hatalmi rendszert fent lehessen tartani. Valamikor az emberi társadalmak hierarchikusan voltak szervezve. A hierarchia csúcsán állt a szellemi vezető, a beavatott parancsnok, alatta álltak a végrehajtó vezetők, majd a végrehajtók (katonák) és legalsó szinten a beavatatlan nép. A hinduknál például brahmana, ksatria, vaisa és sudra rétegek vagy kasztok léteztek. A hierarchián alapuló korábbi európai királyságokban, legalábbis a tizennegyedik- tizenötödik századig (a liberális modern kor, mai nevén globalizáció megjelenéséig) még uralkodott egyfajta rend és a társadalom rendelkezett azzal az önszabályozó éberséggel, amely lehetővé tette a rend fenntartását, ahol mindenki tudta mi a feladata és hatásköre. A modern kor mivel bevezette az egyenlőséget, szakított ezzel a tradicionalitással, és a rendet felcserélte a liberális rendszerrel. A rendszer elsősorban a valamilyen renddel rendelkező katolikusság és a hagyományokon alapuló paraszti társadalom ellen irányult. A szent nézőpontot felváltotta a profán nézőpont, a szellemi korlátozottság, a bezártság, a megzavarodás, az eltévelyedés, mindaz a sallang, ami a hierarchikus és hagyományos társadalmakban nem létezett. Azt is mondhatjuk, hogy amennyire modern a társadalom az anyag szempontjából, annyira vak a szellem szempontjából és nem veszi, de nem is akarja észrevenni azt a rendetlenséget, amit okoz.

A szekularizációval, a liberális modern kor megjelenésével Európából eltűntek a szellemi vezetők és csak a vezető nélküli végrehajtók maradtak. A hatalmi gépezet végrehajtói között sajnos találunk egyházi vezetőket is, akik a cselekvésre fókuszálva (szellemiség nélkül), legfeljebb dogmákat, rendszereket dolgoztak ki, amelyek nem tudtak válaszokat adni az emberi értelemnek. A hiányt példaképekkel pótolták, és felépítették az erkölcsös szentek közösségét. Másokat pedig, akik életüket adták hitükért, kereszténységükért, kitagadtak, eretnekké nyilvánítottak. A hitet összemosták a vallással, és ezt a mutánst hitvallásnak nevezték el. A folyamat különösen érzékelhető a katolikus egyháznak a reformációra adott válaszaiban, illetve a Tridenti zsinat (1545-1563) dogmatikus és szigorú határozataiban is, amikor nem ismerték fel, ahogy korábban sem, hogy a hitvallásnak a keresztény hagyományhoz és az evangéliumhoz nincs köze. Amiről ők szóltak, azt hatalmi érdekből tették. A modern egyház szakadásnak, a reformációnak, amelyet olyan pénzügyi háttérhatalmak mozgattak, mint a Fuggerek és a Mediciek, egyenes következménye volt Európa hatalmi újrafelosztása és az egyházi hatalom fokozatos elsorvasztása. Ennek fázisai mutatkoznak meg a harmincéves (1618-1648) vallási, a protestánsok és a katolikusok, észak és dél közötti háborúban, az 1789-es szabadkőműves, liberális francia forradalomban, az 1848-as forradalomban és az első nagy európai háborúban, amely megvetette az ágyat a második világégésnek. Megjegyzés: a harmincéves háború előtt megtörtént a vallások pártra szakadása, így 1608-ban létre jött a Protestáns Únió, majd 1609-ben a Katolikus Liga. A westfáliai béke sok esetben az 1624-es állapotokat állította vissza. Reformátusként Bethlen Gábor is több alkalommal vett részt a háborúban. Ami utána következett, az a szellemi terror korszaka, a már 1848-ban megtervezett kommunizmus volt. Mindezen eseményeket a háttérhatalom, a kezében tartott apparátussal irányította. Az apparátust a császárok, királyok, kancellárok, forradalmárok és párt főtitkárok is kiszolgálták, illetve voltak olyanok, akiket a beosztottjai az orruknál fogva vezettek. A háttérhatalmi összefonódásokról általában nem sok szó esik, például Luther és a Fugger bankárház kapcsolatáról, vagy arról, hogy a Romanov család kiirtásával egyetemben a külföldi bankok ingyen és bérmentve kezet tehettek a cári család vagyonára.

A szekularizált újkori hatalmi apparátus működésének kidolgozásába többek között racionális és materiális háttérhatalmi tekintélyek is, mint például Descartes, Newton, Kopernikusz is besegített, mivel olyan burkolt gondolati rendszert dolgoztak ki, amely a hatalom gyakorlását könnyűvé, megbízhatóvá, és egyszerűvé tette. A rendszer alapgondolata, hogy mivel az emberi élet racionális, ésszerű és lineáris, akár gépezetként, apparátusként is működtethető. Az ész, az elme abszolutizálása az ember szellemi lényének megtagadásából keletkezett. A lélek értelmét ésszel, racionalitással helyettesítették. Az elmélet kidolgozói szerint, ugyanis, ha nincs lélek, akkor csak ész lehet. Senki nem árulta el, hogy a racionalizmus hazug farizeuság, amely megrontja az életet és folyamatosan életéhségre és cselekvésre ösztönöz, hogy általa az emberi létezés nem lesz világosabb, igazabb, rendezettebb, hanem még sötétebb, nyomorultabb és még embertelenebb. Ezt a sötét kort nevezték el felvilágosodásnak. Beköszöntött az a kór, amióta a manipuláció érdekében mindennek a fordítottját tanítják. Ez a kórosság, a betegség kora, mint a mai is. Descartes például individualista rendszerének kidolgozásához a katolikus egyház cselekvési modelljét használta fel, ahol a folyamatos cselekvést addig fokozta, hogy már-már megpróbálta gépesíteni, automatizálni a rendszert, beleértve az igazságszolgáltatást, a tanítást és nevelést, a hadsereget, és a közigazgatást is. Elveinek terjesztése nagymértékben hozzájárultak a szellemi kapcsolatok felbomlásához, amikor a dolgok csak elintézendő adminisztratív feladatokká süllyedtek. Itt kezdődött el az Egy teremtettjének, az embernek gépesítése is, amikor megjelent a robotként működő, adminisztratív, hivatali ember, aki az ügyeket intézi.

A háttérhatalom által irányított felvilágosodás, vagyis a sötétség kora vezette be a materializmus olyan fedőneveit is, mint a fejlődés és a haladás. A fejlődés és a haladás is a folyamatos cselekvésből indul ki. Kérdezzük, meg magunkat, ha nem cselekszünk, akkor nem haladunk? Hová akarunk haladni, illetve szükségszerű-e a fejlődés? A fejlődés és a haladás, a folyamatos cselekvés, az ügyintézés az, ami az embert elintézi. A fejlődés és haladás szükségességének ideológiáját, a létet megrontó eszméket is az apparátus dolgozta ki. Ilyen ideológia a kapitalizmus és testvére a proletárdiktatúra, ma pedig a demokrácia és a globalizmus. A hatalom ezeket az ideológiákat úgy állítja be nekünk, hogy mindezekre szükségünk van. Pedig nincs. Az embernek nincs szüksége sem kapitalizmusra, sem kommunizmusra, sem haladásra, sem fejlődésre. Nincs szüksége rendszerre, ideológiára, individualitásra, mert mindezek az élethez szükségtelenek. Ahogy az apostol fogalmaz " nem a vér és a test ellen kell küzdenünk,  hanem a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban levő szellemei ellen". Amire szükségünk van az a rend, az Egyhez való visszatérés, az egyetemesség, a szabadság és az igazság lehetőségeinek, feltételeinek biztosítása.

Az ideológiára, az eszmére leginkább a személytelenség és a felelőtlenség a jellemző, ahol az ideológia kidolgozói sem vállalnak felelősséget tetteikért. Kérdezzük meg például, hogy Marx, Engels és Lenin milyen felelősséget vállalt, abban, hogy a XX. században eszméikkel, ideológiáikkal emberek millióit nyomorították meg? A különböző profitéhes Nobel díjas közgazdások, a tőzsdéken felnőtt játékot űzők mennyire felelősek tetteikért, pl. azért, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak és a szegények egyre szegényebbek lettek? Közismert, hogy ezek az emberek csak szereplők, tekintélyek vagy megbízottak, akikre mutogatni lehet. A hatalom láthatatlan, ezért nem lehet tudni, hogy adott eseményért ki a felelős, akárcsak a régi szövetségben. Nincs személyes felelősségvállalás csak kollektív, amit az eszmét működtető és fenntartó, hatalomgyakorló apparátus vagy intézményrendszer, a felépített tekintély, a szerepét eljátszó kiszolgál. A korábbi királyságokban, a hierarchiában volt személyi felelősség, volt, akivel kommunikálni lehetett. A demokráciában, a diktatúrában csak apparátus, intézmény van, akivel nem lehet kommunikálni. Az apparátus sikere abban rejlik, hogy egy ésszerű, gyakorlatias és gombnyomásra működtethető hálózati szerveződés. Láthatatlan, általában pénzzel rendelkező érdekcsoportok működtetik a látható apparátust, a végrehajtó hivatalt vagy a bürokráciát, ahol a kisember dolgai megakadnak, mert a rendszer folyamatosan szűri a számára zavaró tényezőket, illetve szándékosan ferdít, elhallgat vagy túlharsog.

A racionalizmusban elhatalmasodott az elanyagiasodás, és az a hiedelem terjedt el, hogy az egész létező világ, az élet, tulajdonképpen egyetlen nagy, ésszerűen megszerkesztett gépezet. Az ember is a nagyobb gépezet alkatrésze, tehát helyettesíthető, kicserélhető, nem szellemi lény, nem teremtmény, hanem működőképes alkatrész, ahol nincs értelme lelki és szellemi életről beszélni, mert ez a gépezet működéséhez nem kell. Minden a gépezet ésszerűségén és adminisztráló képességén múlik. Ilyen adminisztráló gépezet a pénzintézet, a hatóság, a hivatal, a katonaság, az állam, ahol a szellemet teljes egészében lenyelik. A gépezetben csak funkció, szerep van, amelyet a személytelen, racionális és materiális ész végrehajt. Alkatrész a miniszter, a katona, a művész vagy a földműves is. Az apparátusban nincsen alkotás, művészet, mert a szerep arról szól, hogyan lehet a létet eltörölni, az embert rabszolgává tenni. A gépezet ahhoz kell, hogy bedarálja a lelket. A háttérhatalom és a hazugságrendszer apparátusának működtetői nyomon követhetők a régi szövetség farizeusaitól kezdve, akik Beavató Mesterünket is megfeszítették, a kialakult intézményesített egyház képviselőin keresztül, a szekularizált hatalmi háttéren át a mai globalizmus láthatatlan kezéig. Ezen a nyomon követésen az egyetemesnek teremtett embernek folyamatos lejtmenete, anyagba süllyedése is látható.

Fontos megjegyeznünk, hogy a liberális hatalmat gyakorló történelmi szabadkőműves, jakobinus-bolsevik és globalista rendszerek, legyen az kommunista vagy kapitalista, mind egyazon hatalmi elv szerint működtek és működnek ma is. A hatalmi gépezet gyakran támogatja a forradalmak, háborúk kirobbantását, a belső tüntetéseket is, egyszóval a rendetlenséget. Nem szabad elfelednünk, hogy a gépesített, egyenlő nevelés és tanítás, a munka és hivatásgyakorlat is az apparátuson belül zajlik. A gépesítés neve: egyenlőség, egyenlő bánásmód, emancipáció és más csodás fogalmak. Az egyenlőség, avagy a több évszázada jól működő „oszd meg és hatalmaskodj” elv alkalmazása a minél nagyobb mértékű anyagba süllyedést, a nagymértékű fogyasztást, és az életéhség csillapítását támogatja. Ugyanazon kéz nyújtja a mérget és a gyógyírt is. Kettős a haszon, kettős a bevétel. Az apparátusnak részesei a médiumok is, akik képesek a hitelesből hiteltelent, és a hiteltelenből hitelest gyártani, annak függvényében, hogy a láthatatlan kéznek, a hatalmi apparátusnak mi az érdeke. Nem hiába jegyezte meg a huszadik század egyik gondolkodója, hogy korunk a kommentár kora, amikor az ember a hiteles kommentár helyett a már meglévőt értelmezi. Nem ritka eset, hogy az új kommentár jobban sikerül, mint maga az eredeti. Pedig a hitelesség is az igazság és normalitás része, de ez az apparátust nem érdekli.

A hatalomgyakorló apparátus "az oszd meg és hatalmaskodj" elv fenntartása és igazolása érdekében segítségül hívta a tudományt is, amely az Egy szellemét mellőzve, évszázadok óta a mindenkori hatalom szolgálatában áll. A tudomány számára csak az itt és most, ez a világ létezik. De tudjuk, hogy az Egy a világot azért teremtette, hogy az embert belehelyezze, hogy az embernek itthona és otthona legyen, ahol megtalálja boldogságát. A világ másodlagos fontosságú, mivel az ember az első. Az egyetemes ember pedig nem apparátus, nem gép, nem robot és nem rabszolga, hanem az Egy szeretetéből alkotott hasonmás, egyetemes én, aki odafigyel az apostol tanítására, hogy "ne legyetek az emberek szolgája. Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt,amelyre megbízást kapott".