52. Kivonulás a demokráciából

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/2XATrIN-OIY,  https://youtu.be/f8zTAH4LQVw csatornán. 

Világunk dualitását, párosságát figyelembe véve, az egyenlőség párja a hierarchia. Így, aki lebontja az egyenlőséget, a mennyiséget, az a hierarchiát, a minőséget építi fel, és aki lebontja a hierarchiát, a vertikalitást, az a dolgokat lineárissá, egyenlővé teszi. A szabály egyaránt érvényes az egyén és az egyéni szerveződések, vagyis a társadalom szintjén. Amit a 21. század európai, de nemcsak, hanem világi démonkráciájában (elferdített demokrácia) megtapasztalunk, egy több száz éves, talán a XV. század óta tartó, az egyenlőséghez vezető lepusztulási folyamat eredménye. A dualitás társadalmi törvényszerűségét figyelembe véve, ami az egyenlőségen, matematikai mennyiségen alapuló lineáris demokrácia után van, az nem lehet más, mint a hálózati kapcsolatokon működő vertikális, hierarchikusan szerveződött minőségi társadalom. Ha ki tudunk lépni a linearitásból, jutunk el a vertikalitásba. A kilépés módszertana és egyben eszköze is a lineáris és vertikális, a lenti és a fenti hálózatok kereszteződésének, az egyetemességnek felismerése. A lebontás és a felépítés folyamata úgy az egyén szintjén, mint a társadalom szintjén is lehetséges, ha van hozzá bátorság, akarat, kitartás és kockázatvállalás. Egyéni szinten a folyamatot mindenki magában kezdi el és folytatja annak kivitelezését. Társadalmi szinten a felépítés folyamata a már magukban felépített hierarchiával rendelkező egyének összefogásától, hálózat alakításától várható, ami nevezhető tömeges átállásnak is. Finoman szólva dezertálás a mai demokráciából.  

Talán utópisztikusnak tűnik, de a hierarchikus háló alapú szerveződés felépítése minden valószínűség szerint ugyanannyi időt fog igénybe venni, mint a lebontás, tehát elméletileg az elkövetkező ötszáz, de lehet, hogy ezer évet is. Ha viszont valamilyen kirobbanó események pl. háborúk, tömeges megbetegedések állnak elő, akkor a folyamat akár gyorsabb, de akár lassúbb is lehet. Miért lenne érdemes a hierarchikus társadalmat felépíteni, illetve milyen legyen a demokrácia utáni új hierarchia? Olyan, mint a régi volt, vagy a több évszázados lecsúszás „pozitív eredményeit” figyelembe véve egy új és működő hierarchia? A hierarchiát azért érdemes visszaépíteni, mert a társadalom szövetét, működőképességét, az emberi kapcsolatok horizontális és vertikális kapcsolati hálózata adja. A XX. és XXI. század bebizonyította, hogy a lineáris, egyenlőségen alapuló, az egyetemességét megtagadó ezért individualizált társadalmak szétesnek. Ami a társadalmat látszólag összefogja, az az anyag és a pénz felhalmozása utáni folyamatos vágyakozás, amiből ered a hatalmaskodás, az anyagba süllyedés, az életéhség és életszomjúság, a siker és karrierorientáltság vagy az olyan varázsszavak, mint a kamat, a profit és a fejlődés. A hierarchia visszaépítésében, illetve újraépítésében szükséges feltárnunk az egyenlőségen alapuló társadalmak kiépülésének okait, alapjait, működését, tévedéseit, jelenlegi állapotát, a korábbi hierarchikusan szerveződött társadalmak eltűnésének okait és tényezőit, továbbá meghatározni az új hierarchikus és hálózati alapon működő társadalom felépítéséhez szükséges alapokat, tényezőket és annak működési szabályait. Megjegyzés: a XIX. században Otto von Bismarck a német császárság kancellárja egyetemeket bízott meg azzal a feladattal, hogy adjanak választ a birodalmak felbomlására. A válasz: birodalmak a kamat mechanizmus, az ingyen pénz miatt bomlanak fel. Ő volt az is, aki a német kultúrharcot elindította a katolikus egyházzal szemben.  A feladatok elvégzéséhez számos kérdésre kell választ adnunk, például: 

1. milyenek voltak a mintaként szolgáló korábbi hierarchikus társadalmak? A kérdésre a választ legközelebb az antik világ felvilágosult elméi szolgáltatják számunkra, akik egyben voltak tudósok, filozófusok és államférfiak, ugyanis Beavató Mesterünk előtt kb. a VI. században a tudomány és a filozófia még nem különült el egymástól. Ők állapították meg, hogy a rend szerint működő világegyetem, a kozmosz vagy a mindenség szerkezete egy kezdeti állapotra, archéra, vezethető vissza, amelyet ma kapcsolati állapotnak, vagy inkább a kapcsolatok minőségi állapotának neveznénk. Ez az állapot kapta később a princípium nevet. Azt is ismerték, hogy ezek az állapotok, kapcsolatok egymásba átalakíthatók. Ma ezt az átalakulást a relativitás elméletének értelmében úgy fogalmazzuk meg, hogy az energia képes anyaggá alakulni és fordítva. Ami a kettő közötti kapcsolatot, összeköttetést biztosítja, az az információ. Az információ, a minőség adja meg a kapcsolatok megnyilvánulását, azt a változó állapotot, amely szerint a valami (a meghatározhatatlan) vagy anyagként, vagy energiaként jelenjen meg. Ilyen kapcsolati információforrás az élővilágban például a tulajdonságok átörökítéséért felelős genetikai információ is pl. a DNS vagy az RNS, ahol az összetevők különböző kapcsolatai adják a megnyilvánulást, az élő szervezet tulajdonságait, pl. a szem kék vagy barna színét. Az antik világban azt is tudták, hogy a kapcsolatok, az átalakulások folyamatosak, amelyet apeiron-nak neveztek és amelyek, hierarchikus rendet képviselnek, amint, azt például az élővilág rendjében megtapasztaljuk pl. az alacsonyabb rendű és magasabb rendű növények vagy állatok körében. Antik őseink tudatában voltak annak, hogy az emberi megismerés is duális, vagyis  érzéki és értelmi. Érzékszerveink által az anyagi világ ismerhető meg, értelmünk által pedig a lelki és szellemi világunk. Az érzéki megismerés nem valódi, hanem csupán véleményalkotás, elképzelés, viszonyítási pont, vagy, ahogy nevezték doxa, ami látvány, álom, részlet, de nem az egész. A valódi világ, a mindenség értelemmel fogható fel, az értelem „fejlődése” pedig elmélkedéssel, meditációval. Ez az elmélkedés, lelki gyakorlatozás az út, az eljárás, a metódus. 

2. milyen kapcsolati típusok léteznek? A dualitás értelmében a kapcsolatok horizontálisak, időbeliek és anyagiak, továbbá vertikálisak, térbeliek és szellemiek. A kapcsolatok főszereplői a teremtett szakralitások, és maga az ember is. Csak az ember képes egyesíteni és kinyilvánítani a vertikális és horizontális kapcsolódásokat, egyedül ő tud térben és időben lenni, egyedül ő érti itt a földön azt, amit ott fent mondanak és tud annak értelmében cselekedni. Az ember a kapcsolatok eszköze is, de működtetője is, a működés, a létezés pedig maga a változás, az átalakulás. Az átalakulás nem jelent fejlődést, haladást, mert az egyetemességben nincs haladás, csak körforgás. A világ közös jellemzője tehát, úgy a makro-kozmoszban (emberen kívüli), mint a mikro-kozmoszban (emberen belüli) a folyamatos átalakulás, az állapotváltozás vagy a kapcsolatok változása, dinamikája, hullámzása. Az anyagi világban az állapotváltozások az anyag és energia kölcsönös átalakulásával írható le, a szellemi világban az egyéni énnek egyetemes énné alakulásával. Amíg az előbbi pulzálása földi körülmények között, hol lineáris és hol körkörös, addig az utóbbiban, a földi életben lineáris és csak a test halála után válhat cirkulárissá, ha előzőleg tulajdonosa azzá tette. A szellemi világban a folyamatos átalakulás (a szabad akarat értelmezéséből és gyakorlásából kifolyólag viszont emberfüggő) és a hierarchikus kapcsolat, vagyis a rend kialakítása minimálisan háromrétegűnek mondható. Felső szinten van a léleknek eredetével (Atya), a teremtőjével, a forrással, a kezdettel és a véggel, az elindulással és az érkezéssel kialakított kapcsolata. Középső szinten van az embernek önmagával való kapcsolata, vagyis önismerete és öntudata, harmadik szinten pedig kapcsolata a másik emberrel. Az első két szinten a kapcsolatot a feladatát elvégző ember által megszentelt lélek adja. A harmadik szint a lelkek közötti kapcsolat, amely a lelkek egymásra találásából és kölcsönös nyitottságából jön létre. 

3. mitől függ a kapcsolatok minősége? a minőség úgy a horizontális kapcsolatokra, mint a vertikális kapcsolatokra egyformán érvényes és szükségszerű. A kapcsolatok egyik minőségi kritériuma a szükségszerűség, ami azt jelenti, hogy nincs feleslegesen kialakított kapcsolat. Amíg a kapcsolat nem szükségszerű, addig csak mennyiségi. A kapcsolatok másik jellemzője, a kapcsolatok kiterjedésére, a hálózatosodás. A kiterjedés tehát része a kapcsolatnak, mert csak kiterjedésben jöhet létre a kapcsolat. Ellenkező esetben csak önmagukkal állnak kapcsolatban az elemi részek (kapcsolati partnerség). Úgy a szükségszerűséget, mint a kiterjedettséget a hálózatban részvevő részek, a hálózati partnerek közötti kapcsolatok adják. Ami a horizontális és vertikális kapcsolatokat megkülönbözteti az, hogy a horizontális anyagi kapcsolatok egymást terjesztik ki, pl. a szakralitások és az ember vagy az ember és a másik ember közötti kapcsolatok. A szellemi, vertikális kapcsolatokban az ember önmagát terjeszti ki, nevezzük ezt megnyilvánulásnak vagy kinyilatkoztatásnak. A szellemi világban számos példát találunk, a kinyilatkoztatásra, így amikor az Atya megnyilvánulva teremtett. A minőségi és vertikális kapcsolatokban megnyilvánult a szükségszerűség és a kiterjedés. A kiterjedés volt a jel, a fogalom vagy, ahogy ezt korábban nevezték a logosz. Hasonló szellemi kiterjedés, megnyilvánulás, kapcsolatalkotás volt Beavató Mesterünk időbe kerülése, a küldöttnek az emberrel való új, mondhatni második kapcsolatfelvétele és az Atya üzenetének továbbítása, pl. szeretetben térjetek vissza, amelyhez hozzátartozik az általa használt nyelv vagy jelrendszer is. Az evangéliumokban e jelrendszer, nyelvezet került többé-kevésbé rögzítésre. Ha értjük az evangélium nyelvezetét, értjük a kinyilatkoztatást, a szellemi kapcsolatok kiterjedését és megnyilvánulását. 

4. milyen nyelvrendszer vagy kódrendszer alapján működjön az új hierarchikusan szervezett kapcsolati társadalom? Az anyagi és szellemi világ nyelvezete a korábbi egyetemesből és egységesből az évszázadok során jelentősen elkülönült. Az egyik nyelv, jelrendszer arra törekedett, hogy az anyagi világot minél pontosabban körülírja, ezért került előtérbe az anyagnak darabokra szedése, az analízis, amely szerint a részek alkotják az egészet. Ezen mennyiségi szemlélet előtérbe kerülésével alkotta meg saját, mondhatni tudományos, ma is használt fogalmi rendszerét. A másik jelrendszer, amelynek az egyetemes nyelvet kellet volna képviselnie lett filozofikus, vallásos, vagy e kettő keveréke. Az évszázadok során a két nyelvezet, fogalmi rendszer egyre inkább eltávolodott egymástól, illetve került szembe egymással. Az elkülönülésből adódtak a különböző filozófiai felfogások, illetve a vallás terén, a reformált vallások. Az új hierarchikus hálózati társadalomban szükség van a fogalmak jelentésének, az egységes nyelvnek a helyreállítására, illetve az új rendszer értelmében néhány új fogalom, jelrend beiktatására is. Ellenkező esetben a kapcsolat az információk között nem jön létre, illetve a kapcsolatok működésképtelenekké válnak. Két kapcsolati nyelv működik, a horizontális kapcsolatoké, amely elsősorban a mennyiség kifejezéséhez használt nyelv és a vertikális kapcsolatok nyelve, amely a minőség kifejezéséhez használt nyelv. A hálózat működéséhez szükséges a közös kapcsolat, nyelv kialakítása. Ahol a két nyelvezet találkozik az a kódrendszer. A kódban vannak általános minőségi jelek (minőségi nyelv), és vannak a specifikus anyagi jelek (mennyiségi nyelv). A kódok csak akkor működnek, ha az általános minőségi jelek egymással csatlakoztathatók. A minőségi jelek adják a keretet, a mennyiségi jelek pedig a tartalmat. Az új kapcsolatokat mindig a minőségi jel adja.