49. A szeretet körforgása

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/Th-JrPqMH1M csatornán. 

Világunk dualitását figyelembe véve, ahogyan létezik az anyagmegmaradás törvénye, úgy létezik a szellem megmaradásának törvénye is, illetve a szellemet működtető szeretetnek, mint a legmagasabb éberség befogadásának és kisugárzásának törvénye. Az anyagmegmaradás törvénye azt mondja ki, hogy az anyag nem vész el csak átalakul, amely igaz egy zárt rendszerben. A nyílt rendszerű szeretet megmaradási törvénye ennél tovább megy, mert ismerve az ember univerzalitását, az analógiákat, nemcsak az emberek által adott és kapott szeretetet veszi figyelembe, hanem mindezek forrásától, az Egytől származó szeretetet is. Az Egytől folyamatosan áramló szeretet nem egyenletesen oszlik meg, ahogy anyagi világunkban az anyag eloszlása sem egyenletes. Kérdezzük meg magunkat, hogy mennyire ismerjük fel az Egytől állandóan áramló szeretetet? A világ működéséhez a szeretetnek egyensúlyban kellene lennie. Amennyi kiáramlik, annyi vissza is kellene áramoljon. Viszont azt tapasztaljuk, hogy az egyensúly régen megbomlott, mondhatjuk azt, hogy évezredek óta a szeretet mérlege negatív.

A szeretet elemzésében nehezen lehetne beszélni a szeretet mennyiségéről vagy minőségéről, ugyanis mivel és hogyan tudjuk mérni (mennyiség), illetve két szeretet között mi lenne a különbség (minőség)? Ezért szerencsésebb a szeretet adási és vételi feltételeit vizsgálni, vagyis az individuális én szerinti  profán, nem tradicionális, önző szeretetet (ál- szeretet) és az ennek párját képező misztikus, tradicionális, tiszta, feltétlen, önzetlen szeretetet, amely az egyetemes énhez tartozik. Akár a változó érzelmeken, az individuális énen alapuló szerelem és az állandó, egyetemes énen alapuló szeretetet. A szeretet körforgásában és az egyensúly megtartásában az univerzális én misztikus szeretete vesz részt. A középkorban már írtak arról, hogy a szeretet megismerése önmegismeréssel érhető el. Aki tehát nem ismeri önmagát, az csak az individuális ego által képviselt profán, feltételhez kötött szeretetet tudja adni, ami a lelketlen, értelmetlen szeretet. Az önzetlen szeretet a legmagasabb minősége a szeretetnek, mert életünket adjuk, életünk árán váltunk meg másokat és az elégtételből nem kérünk. Ezt tette Beavató Mesterünk is.

Ami tehát kiértékelhető, az az univerzális énhez köthető legmagasabb és értelmes éberség, valamint duális párja az alvajárás. Lelkünk e két állapotától függ a megfogant gondolat, a kimondott szó és az elvégzett cselekedet. Nem teljesen igaz tehát az, hogy aki többet ad, többet fog kapni.  Nekünk is az a feladatunk, hogy a feltétel nélküli szeretetünk által segítsük az Egyet a szeretet kisugárzásában, a szeretet továbbadásában és így az egyensúly javításában. A feltétlen, minőségi szeretet mindig többet jelent, így nagyobb mértékben vesz részt a szeretet egyensúlyának megtartásában, mint a feltételhez kötött, mennyiségi szeretet. A tömegember önmaga nem képes a szeretet egyensúlyát megtartani az anyagba süllyedés csábítása, az anyagi vágyak kielégítése akadályozza őt ebben.

A szeretetet egyensúlyának szabálya, az adok és kapok gyakorlása egyszerű: ha boldog akarsz lenni, adj boldogságot, ha örülni akarsz, adj örömet, ha szeretni akarsz, szeress másokat, ha szabadságot akarsz, adj szabadságot, ha figyelmességet akarsz, figyelj oda másokra, ha segítséget akarsz, segíts másokon és a sor hosszasan folytatható. A következtetés egyszerű: ahhoz, hogy megkapjunk valamit, először nekünk kell adnunk. Ha ezt mindenki így gondolja, beszéli és teszi, akkor kialakul a duális szeretet hálózata, az Egy háza népe, ahol a szegletkő Beavató Mesterünk.. Amit mi szeretnénk, ahhoz nekünk kell másokat hozzásegíteni. Azt is mondhatnánk, hogy kéz kezet mos, de itt többről van szó, mivel a kapott szeretet hatványozódik, és már nem érvényesek a mennyiségi matematika egyszerű szabályai.

A szeretet körforgása ott kezdődik el, amikor két ember közötti, illetve az ember és a körülötte levő teremtett világ közötti harmonikus viszony alakul ki, amikor közös nyelven, közös fogalmak szerint beszélnek, és közös szótárt használnak. Az emberi kapcsolatokban érvényes, hogy adok neki valamit, ami lehet egy jó szó, mosoly, tanács, kedvesség, egy pohár víz vagy egy tárgy, esetleg dicséret, vagy csak az, hogy köszönöm. A teremtett természettel való kapcsolatunkban, a minket körülvevő szakralitásokért azzal tudjuk köszönetünket kifejezni az Egynek, hogy azok gondját viseljük. Nem hiába a keleti, különösen a buddhista és zen tanítások nagy figyelmet szentelnek a természettel való közös harmóniában élésre.  A tan követői a természet rendjéből okulva képezik magukat egyre inkább beavatottakká. A legtöbb esetben nem az anyag, a tárgyak a legfontosabbak, hanem az odafigyelés, a gondoskodás, és a rokonszenv. Ez a csendes ajándék, amiért fizetni sem kell. Nem hiába mondja a közmondás: adni jobb, mint kapni. Mert aki ad, az több lesz.

A szeretetben ébernek lenni annyit jelent, hogy az ember a valóságban élve tisztán érzékel, és pontos válaszokat ad, amikor pontosan olyannak látja a világot amilyen, és nincsenek képzeletei, amikor benne van a pillanatban, egyszerre a múltban, jelenben és a jövőben. Különbséget tud tenni a valóság és a képzetek között, azt látja meg a természetben és az emberekben, ami a valóság és nem azt, amit elképzel róluk. Tudja, hogy a szeretet nem jelent függőséget, hogy visszatérése és boldogsága sem függ egy másik embertől, csakis önmagától és az Eggyel való kapcsolatától. Tudja, hogy neki is részt kell vennie a szeretet körforgásában, ezért nem használhatja a szeretetet magányának csillapítására. A magány igazából nagy érték azok számára, akik felébredtek az Egy valóságára. Magányában a felébredett ember csak az Egy befolyása alatt van és csak tőle függ. Ilyen alkalmakkor ébred rá arra, hogy minden, ami elől menekülni próbál és az is, amit keres, az mind benne van. Nincs nagyobb érték, öröm és boldogság, mint az éber szeretet, mert általa tökéletesedik az ember. Ha szeretünk, szabadon emelkedünk, röpülünk. Mindent oda tudnánk adni, hogy semmit se kérjünk érte. Meg kell említenünk, hogy a szeretet körforgásának szabályát az egyéni szinten túl, a társadalmi, nemzeti és nemzetközi szinten is lehet alkalmazni. Gondoljuk bele, ha a háborúskodó, ellenséges felek így gondolkodnának, és azt mondanák egymásnak: „az én békémet adom nektek”, mennyire más lenne a világ.