42. A fogalmak és a jelek válsága - V

Valaki: nem tömegember, aki nem egyenlő a másik emberrel, személy és nem egyén, akiben az univerzális én felülkerekedik az individuális énen.

Vallás: ami, mindenkinek van, a legújabb ~ az anyagi fundamentalizmus. Világnézet, amiből hiányzik a transzcendencia és egyetemesség. Hatalmaskodás a gyenge ember felett, ugyanakkor próbálkozás a bölcsesség megszerzésére és a hit helyének átvételére. Ma már közönségszolgálat, szociális ökumené, karitatív tevékenység, minden olyan felület kihasználása, ahol nem ütközik az egyik ~ a másikkal.

Vallásos: felszínes gyenge ember, akit irányítani kell, aki lelkét másra/egyébre bízza. Az, aki egyetemessége megtapasztalásáról, a szeretet ciklusában való részvételről, a beteljesedésről, a lelki békéről önként mond le, és egyetemességét (keresztjét) nem veszi vállára. Akinek nincs keresztje, az keresse meg. Ha a vallásból, erkölcsösségből ki tudunk lépni, érkezünk meg a hithez. Nem a vallásban hiszünk, hanem hitünket valljuk meg.

Vallástalanság: értelmetlenség, mivel ember vallás nélkül nincs. Az ember szellemi, lelki és testi összetevők hármasa. A ~ nem tévesztendő össze a hitetlenséggel, ugyanis vallástalan ember nincs, csak hitetlen. A hit az egyetemességről szerzett tudat, ami mindig öntudatot jelent. Így a hit az egyetemes öntudat. A hívő a vallásnak kell, az egyetemes ember az Egynek. A hit egyéni, a vallás közösségi.

Valódi: eredetiség, transzcendencia, a kereszt középpontjának felismerése és önmagunkban való megtalálása, ez szerinti viselkedés a mindennapokban, ami a kijelölt feladatok vállalása. A ~ élet célja a lét, a ~ mozgás célja a mozdulatlanság, a ~ idő célja a tér. A ~-ság, eredetiség a dualitás felismerése és a körkörösség biztosítása.

Valóság: egyetemesség, felébredettség és beavatottság, dualitás, lét és élet, tér és idő, nő és férfi együtt. A ~ a körkörösségre való ébredés, a folytonosság (van tovább) felismerése, a hármassághoz (Egy- Fiú-ember) tartozás tudomásul vétele, önmagunkról való tudomásszerzés, ráébredés arra, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy van tovább.

Varázslat: a világot kancsalul látni, fél szemmel (mono-fokálisan) és fél füllel (monotonon) hallani. A ~-ban vagy káprázatban az ember nem vesz tudomást arról, hogy a valóság bifokálisan látható és sztereóban hallható. A ~ mindig külső.

Vállalni: vállra venni a ránk bízott feladatokat, ami a teremtés- megfeszülés – megváltás (rendbetétel) és visszatérés (feltámadás), továbbá gondját viselni a ránk bízott szakralitásoknak, köztük a másik embernek is, betölteni az életlánc feladatot.

Válság: a kézzel fogható anyagi ~, a kézzel nem fogható szellemi ~ból, a lezüllésből, az Egytől való eltávolodásból fakad. A ~ az embernek időbe kerülésével, a Paradicsomi, egyetemes állapot elvesztésével, úgy is mondják, hogy a bűnnel kezdődött és azóta is tart. Az eredeti bűn a válságról nem venni tudomást. A ~ot rendbetétellel lehet helyrehozni. Rendet tenni csak a felébredett, egyetemes lelkű ember képes. A ~ jele a kancsal látás, a belső béke (egyetemesség) külső hatásra történő megbomlása, alvajárás és anyagba süllyedettség, téves realitás, vagyis fogalmi ~. Amikor tömeges méretet ölt a ~, az elanyagiasodás, akkor van szükség az apokalipszisre, özönvízre, Beavató Mesterünkre, a dolgok szükségszerű rendbetételére.

Válságtudat: lélekállapot, annak tudomásul vétele, hogy az ember lelke elindult a lejtőn lefele, visszafejlődés, majd a felébredés és a visszatérés mérlegelése, a linearitás elhagyása és a vertikalitásban való emelkedés, a körkörösség megfontolása.

Várakozás: akár egy életen át tartó ~ is lehet, ha az ember a beteljesedésre, a teózisra vár. Ami ezen kívül van az a szakralitások pocsékolása, terméketlenség, tehetetlenség, lustaság, lineáris látás, két véglet közötti élet.

Város: tér és idő kombinációja, ahol lehet rend (hierarchia) így fennmaradása hosszú távon biztosított és lehet rendetlenség (nem hierarchikus felépítés esetén), amely fennmaradása bizonytalan.  Az egyik szerves összetartozáson, egymásra épülésen alapul, a másik szervetlen összefüggéseken, hálózatokon. Az első a kisvárosokra jellemző, ahol számítanak az emberi kapcsolatok, a másik a nagyvárosokra, ahol emberi érdekek, külsőségek, laza emberi kapcsolatok vannak. A köztes állapot az, ami bármelyikben előfordulhat. Az egyikben a kohéziós erő dominál, a másikban a kényszerítő erő.

Vásár: hely, ahol, az anyagot egy másik anyagra cserélik, ami lehet pénz is. Ahol fizetni kell és lehet, hogy nem mindig adnak vissza.

Vers: ha szellemi és művészi, akkor akár imádság is lehet, ami az ember egyetemességét érinti meg, vagy utal rá, esetleg felfedi. Lelket melengető sorok és rímek, zene és ritmus, minőségi matematika, amelyek felébredésre késztetnek, ellenkező esetben csak betűk sorozata, leírás, nem művészet, nem alkotás, hanem munka.

Verseny: a gyenge ember találta ki, hogy félelmében ellenfélt (a másikat) állítson szembe önmagával, akit le kell győzni a fejlődés és haladás igazolására. Mindig anyagiasságot jelent, ezért szellemtelenség.

Vezető: az igazi ~ mindig szellemi, az álvezető pedig anyagi. A mai demokráciában a vak (szellemtelen) vezeti a világtalant, a másik szellemtelent.

Vezetés: pontosabban visszavezetés a létbe, uralkodás és nem hatalmaskodás. Lehet szellemi ~ irányítás, terelés vagy anyagi meg ~, elbutítás. Az anyagba süllyedt ember megvezethető, mert arra tudják rávenni, amire másnak van szüksége és nem neki. A szellemi ~ az, amikor az ember azt kapja, amire szüksége van, mert önmaga ura.

Végleges: létállapot, ami korlátlan, határtalan, végtelen lét. Duális párja az élet, ami nem ~, korlátolt és időbe behatárolt. A korlátoltság célja a véglegesség. Ahol a kettő találkozik az hiteles élet és a hiteles lét, ami a földi Paradicsom, a földi boldogság, a transzcendencia. A ~ ség a folytonosság, a körforgás. Fals ~ csak a lineáris gondolkodásban létezik. Az igazi ~ségben nemcsak egy kezdet és egy vég van, hanem több.

Végrendelet: a végről rendelkezni nem más, mint önrendelkezés, amire a szabad ember képes. A rab nem, mert már eladta magát, pl. az anyagnak. A vég egyben a kezdet is, ezért rendelkezni sem lehet fölötte, mert a ciklikusságnak nincs vége. Az életünkben elkövetett vagy nem elkövetett gondolatok, szavak és cselekedetek lehetnek ~ ünk állomásai, amivel számolni érdemes. Az anyagi/idő ~ értelmetlen. Az értelmes szellemi/tér ~ az, amit nap, mint nap megírunk.

Végtelen: minőségi szám (tér), ami ha véges lenne, akkor mennyiségi szám (idő) lenne. A minőségi szám adja a rendet, a mennyiségi szám a káoszt. A világ nem ~, lineáris, mennyiségi, hanem minőségi és cirkuláris. A minőség (tér) teremtette a mennyiséget (időt), és a kettő a dualitás része. A háromság, az ember, az, aki a kettőt összeköti, vagyis egyiket a másikba át tudja alakítani. Ezért az ember a teremtés koronája, az uralkodó.

Világ: bennünk levő egyetemesség állapotának felismerése. Elsősorban szellemi, belső világunk van, mert annak leképződése csak a külső, anyagi ~. Az anyag csak egy másik anyaggal való viszonyában tud megnyilvánulni, a szellem pedig az Eggyel kapcsolatban. Ha az Egy a másik emberben is megnyilvánul, akkor két ember is meg tud egymás fele (egymásban) nyilvánulni. Erre mondják, hogy Isteni állapotban vannak. A ~ az emberben van és nem rajta kívül.

Világhatalom: hatalmaskodás, amikor az ember maga fölött nem tud uralkodni, csak mások fölött, amikor akaratát világméretben másokra erőlteti. Eltévelyedés, bűn, tudatlanság. Régen a hatalmat a vallások gyakorolták, ma a világnézetek, politika, a pénz és az ezeket igazoló tudomány.

Világháború: a téves világnézet megnyilvánulása, haszonszerzés, üzlet, hatalmaskodás a másik felett, amikor mindenki veszít, nincs win-win megoldás, bűn, tudatlanság, eltévelyedés, emberi butaság. Lehet fegyver (golyó) általi vagy modern interkontinentális pénzügyi, golyó nélküli kizsákmányolás, rablás, haszonszerzés. Nem old meg semmit, csak további problémákat generál. Amolyan látszat béke.

Világi típus: időben levő, külsőség és nem bensőség, individuális turista, akinek csak a lent létezik, korlátolt ember, akinek világnézete külső, mert az egységet megbontja pl. politikus, bankár, tőkés.

Világnézet/világszemlélet: elferdülés, amikor az egyből sok lett és az egység megbomlott, szűklátókörűség, ferdeség, kancsal látás, individualizmus, butaság, értelmetlenség, hatalomgyakorlás a másik felett, tehát lemondás az egyetemességről.

Világosság: a lélek értelmessége, az Egytől származó üzenetvételre való fogékonyság, nem erkölcs és nem szabály, nem vallás, hanem derű, boldogság, öröm, fényesség, a lélek értelmessége, univerzális énje.

Világtörténet: időbeli történet, ami megtörtént, múlt, eseménysorozatok halmaza. Annak függvényében, hogy mennyire volt az ember tudatában egyetemességének, kegyelemadási képességének vagy sem, illetve mennyire ment szembe a másik emberrel. Mivel a világ bennünk van, így világtörténete mindenkinek van. Amikor ez a belső világtörténet és a külső világtörtének nem találkozik, akkor van háború, ha találkozik, akkor van béke. Még pontosabban az előforduló négy eset a következő: a) belső háború és külső béke pl. lázadunk a külső világgal szemben, b) belső béke és külső háború, pl. nem lázadunk a külső világgal szemben, c) belső béke és külső béke, amikor pl. elfogadjuk a belső és külső csendet, felismerjük a rendet, és ennek ellentéte, d) a belső és külső háború együtt, ami a teljes elégedetlenség, rendetlenség és zavarodottság, betegség.

Világválság: amikor az egyik ember korlátozottsága, bűne, lelki betegsége átterjed a másik emberre, hatalmaskodás, erőszak, diktatúra, egyenlőség, szellemtelenség, nagyméretű (tömeges) szellemi válság, manipuláció, lélekből eredő problémahalmaz, ami kivetül az anyagi világba.

Virág: a ciklikusság zárásában résztvevő, az élet beteljesítésének, a magképződésnek alárendelt növényi rész, a termékenység szolgája, ahol a ~ szépsége, kecsessége, színessége mind a megtermékenyülést segítik elő. A virág az életet, a mag a létet, az újrakezdés lehetőségét mutatja. Nem a virág (zás) a cél, hanem a magképződés, a ciklikusság.

Visszaképződés: az egyetemes ember eltévelyedése, mert eltávolodik az Egytől. A magas individuális énnel rendelkező emberre jellemző, aki elveszítette egyetemességét. Butaság, szellemtelenség, a lélek értelmetlensége, anyagiasság, elkorcsosodás.

Visszhang/visszfény: tévedés, közvetettség, nem direkt hatás, az eredeti másolata, negatív lenyomat, de nem negatívum. A negatívból előhívható az eredeti, mert a negatív nem létezik a pozitív nélkül.

Viszály: szeretetlenség, korlátozottság, becsapás, értelmetlenség, hazugság, önzés, meg nem értés, egyszóval butaság.

Víz: a szakralitások egyike, amiből az ember is van, és amit az emberre bíztak, hogy gondját viselje. A ~ a megtisztulás eszköze, a szakralitások körkörösségének (átalakulásának) része.

Vízözön: megtisztulás, amire akkor van szükség, ha az ember elfelejtette egyetemességét, a rendet, a hierarchikus szerveződést, és azt helyre kell állítani. Nem pusztítás, hanem szükséges rendbetétel. A víznek, mint szakralitásnak a bőséges kiáradása, özönlése.

Vu-vei: nem cselekvés, vagyis másokért cselekedni, ami nekünk nem cselekvést jelent, hanem jó tettet, gondolatot és szót. Egyfajta önfeláldozás, amikor nem magunkért teszünk, hanem a másikért.