45. Az én boldogsága

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/7NeI2cifPpk csatornán. 

Éberségünk által tudatosodik bennünk, hogy számunkra is kijelölték a teret és az időt, hogy boldogságunkat ott és akkor, azokkal az emberekkel együtt, akiket az Egy mellénk rendelt, megtaláljuk, mert nincs második alkalom. Az út végén el kell majd számolnunk a kölcsönbe kapott kegyelemmel, szeretettel, idővel és talentumokkal, a ránk bízott szakralitásokkal, benne a másik emberrel is. Ez lehet például családunk is, akiket azért kaptunk, hogy a visszatérés boldogságát megtapasztaljuk. Boldogságunk az individuális ego feladása, ami azt is jelenti, hogy nincsen individuális boldogság, csak az Egy közösségében megélt, univerzális boldogság, mert itt egyesül a tér és idő, a kereszt vertikális és horizontális síkja. Egyedül mi vagyunk képesek arra, hogy az élet itthonában megtaláljuk a lét otthonát. A boldogság megértése csak ennek az egyetemesség tudatnak az átélése, megérzése, ráhangoltsága, meglátása és meghallása következtében lehetséges. A boldogság, akár a visszatérés is, akkor egyre tökéletesebb, ha az ember egyre inkább képes kiüresítenie magát a fölösleges földi dolgoktól (az anyagtól), ha képes alázattal elfogadni a számára küldött adományokat.

Azt is tudjuk, hogy boldogságunkért semmit nem kell tennünk, mivel a boldogság nem szerezhető meg, mert az Egy az univerzális én által öröktől fogva nekünk adta. Ez azt jelenti, hogy nekünk kell megszabadulnia azoktól a fölöslegektől, amit illúziónak, a történeti valóságtól való elszakadásnak nevezünk. Nem kell semmit se beszereznünk, hanem ellenkezőleg, meg kell válnunk kötöttségeinktől. Az életről alkotott képzetektől, illúzióktól, kötöttségektől, téves fogalmaktól, ideológiáktól, vallásoktól, világnézetektől nehéz megszabadulni, mert ezek címkék, jelölések, megfelelési normák, szabályok, amelyekkel az ember hajlamos azonosulni. Ma például divatos sikeresnek lenni. Ha sikeres vagy, akkor boldog vagy – lehet hallani. Az igazán sikeres, a szellemben sikeres, aki ráébredett az Egy örök valóságára, aki képes individuális énjét lecserélni univerzális énjével.

Boldogságunknak nincsen oka, mert eleve létezik  és nem kell elérni sem. Nem személyünkhöz vagy valamilyen tárgyhoz pl. autóhoz vagy házhoz kötött, mert ez már kötöttséget jelentene. Egyetlen célja van, az Egy közelségének megtapasztalása, a szabadság, az igazság és a rend megélése. Az Egy felismerése, meglátása egy folyamatos befele utazás, amelynek célja önmagunk megismerése és ezáltal megismerni az Egyet. Ehhez a belső utazáshoz kellenek viszont a külső feltételek biztosítása is, mint a jó egészség, szellemi erő, rend, életkedv, derű, az emberi kapcsolatok kiteljesedése, az alkotói szabadság és kiegyensúlyozottság. A szellemi siker az Egynek bennünk való kibontakozásának a csodája. Felismerni azt, hogy bármerre járunk, bármit érzékelünk, az Egy alkotásával vagyunk kapcsolatban. Ezt látjuk meg gyermekünk csillogó szemében, egy nyíló virágban, egy lány mosolyában, érezzük a meleg napfényben vagy az éjszaka hűvösében.

Mindenkinek külön-külön egyénileg kell a saját útját bejárnia, a rá bízott feladatokat elvégeznie. Helyettesíteni nem lehet. Ha már a kezdetektől ezekkel a gondolatokkal, tanácsokkal bocsátjuk útra gyermekeinket, életükben láthatóvá válik a visszafele haladás. El kell mondjuk nekik, hogy nem véletlenül vagyunk itt, és hogy mindenkinek meg kell találnia a célt, a visszavezető utat a maga számára. Mert, ha nincs célja, akkor életét értelmetlennek látja. Ha megtalálja célját, az eszköz is jelentkezni fog. Vegyük rá őket, hogy tegyék fel a kérdést maguknak: hogyan tudom gondját viselni a rám bízott szakralitásoknak, hogyan tudom tovább adni az életet és betölteni benne a láncszem szerepemet, hogyan tudok részt venni a szeretet körforgásában, hogyan tudok az életből a létbe jutni? A születésükkel kapott egyedi adottságokra, a megszerzett ismeretekre, tudásra, mind-mind szükségük lesz, hogy életük értelmét megtalálják és képességeiket kibontakoztatva boldogok legyenek. Ha az ember boldogságában nem játszik szerepet sem az anyagi világ, sem a testi szépség, sem az erkölcs, akkor a végső boldogság az Egy igazságának és rendjének megismerésében áll. Az Egy megismerésére való törekvés az egyetlen emberi tevékenység, amely összeköti az Egyet és a teremtett lelket.

Az egyetemes én hordozta boldogságról a következők állapíthatók meg:

a) a boldogságra nem várni kell, hanem benne lenni, mert a boldogság a visszatérés útján járás és a megérkezés eredménye. Nem tervezni kell, hanem végrehajtani az Egy által nekünk adott visszatérési tervet, ami nem más, mint mindig benne lenni a pillanatban, amikor minden pillanat a visszatérést szolgálja. A pillanatot úgy érdemes megélnünk, mintha a mennyországban lennénk. Ez az élet és a lét közötti időutazás, az extázis. Aki meg tudja oldani, hogy benne legyen a pillanatban, az látja a jelent is, vagyis az időt, és a jövőt is, vagyis a teret. A jövő nem időben van, hanem a térben. Egy és ismételhetetlen jövő van, ez az időnélküliség. Fontos lenne, hogy mindenki sok ilyen idő fölötti pillanatot szerezzen magának, és ha neki sikerült, másokat is tanítson meg bepillantani az időtlenségbe. Az Egy által ránk bízott egyetemes programot kell végrehajtanunk.

b) mi vagyunk a boldogság tárgya. A kérdés az, hogy milyen a boldog ember? Csakis az igaz, nemes, alkotó, teremtő, megváltó és megfeszülő ember, vagyis az, aki az Egytől kapott feladatot elvégzi, a programot végrehajtja és visszatér az Egyhez. A tékozló fiú boldog ember volt és mi mindannyian tékozló fiuk vagyunk. Boldogságát mindenki magának szerzi meg, illetve jön rá arra, hogy a boldogság nélküle is létezik, akárcsak a szeretet, akkor is ha nem fogadja el.

c) a boldogság szorosan összefügg hivatásunk teljesítésével, a teremtéssel (anyagi és szellemi), a megfeszüléssel (többlet tehervállalással), a megváltással (rendbetétellel), és a feltámadással (visszatéréssel), mert mindezeket nem magunkért, hanem szeretetből és áldozathozatalból, másokért tesszük. Ez az önzetlenség.

d) a boldogság szellemi és örök, mivel annak a visszavágyódásnak a beteljesülése, amely az Eggyel való közös létállapotban volt, mielőtt az ember a térből (létből) az időbe (élete) került volna. A vallásban ez a Paradicsom. A boldogságot tehát azok találják meg, akik életükben a létüket keresik. Ami ezen kívül van az ál-boldogság, áltatás tehát hazugság. Testi, mennyiségi, racionális, érzelmi boldogságról szólni nem érdemes.

A boldogságra vágyó szellemi embernek az Egyhez való visszatérési folyamatának szemléltetésére (kissé tárgyiasítva), tételezzük fel, hogy a lélek nem vihet magával mást, mint az éberséget (univerzális én) és az alvajárást (individuális ént) regisztráló adatlapot. A felmérés, a vallásos nyelvén az üdvösségi vizsga arról fog szólni, hogy földi pályafutásunk alatt mennyi ideig voltunk éberek, vagyis tapasztaltuk meg az Egy közelségét, illetve távolodtunk el az Egytől, vagyis voltunk eltévelyedve, a régi szövetség szerinti bűnben. Életünkben hányszor voltunk a hullám csúcsán, közel az Egyhez és hányszor voltunk az alján, távol az Egytől. Egyszerűbben mennyi ideig és hányszor voltunk boldogak és mennyi ideig és hányszor voltunk boldogtalanok. Az Egy közelségében, az általa kinyilatkoztatott értelmes életben lenni jelenti a boldogságot.