40. A fogalmak és a jelek válsága - K

Katarzis: lelki megújulás, eksztázis, a felébredés általi felismerés megtapasztalása, amit lehet megfordulásnak is nevezni. Eredménye a másodszori, immár szellemi újjászületés, a visszatérési folyamat elindítása és a beavatásban való részvétel (úton járás). A ~-ban az ember lelke megtisztul, kiüresedik az anyag utáni vágyakozástól, és megnyílik a szellemi töltekezés előtt. A ~ a szellemi gyarapodás, muníció gyűjtés a lét elérésére. 

Kárhozat: az ember szabad akaratán múlik, hogy lelke fölött ítéljen: vagy a boldogságra (visszatérésre) juttatja lelkét vagy elkárhoztatja, vagyis kárt szenved. A lélek ~ra juttatása eltévelyedés, tudatlanság, alvajárás, kábaság, aminek legyőzésére törekedni érdemes. A farizeusviselkedés, a színjátszás, gyakran vezeti a lelket ~-ra. Amivel küzdeni lehet ellene, az a káprázatból való felébredés és a beavatás vagy az Egyhez való visszatérés gyakorlása.

Kegyelem: akárcsak az élet, ez is ajándék. Életet mindenki kap, de ~-i ajándékot csak az, aki magát arra érdemessé teszi. A~-t azért kapjuk, hogy másoknak is adjunk belőle. A ~ az egyetemes szeretetből fakad ezért részese az egyetemes énnel rendelkező ember és nem az anyagba süllyedt individuális énnel rendelkező ember lehet. 

Kereszt: centrum, középpont, a horizontális élet és a vertikális lét szimbóluma, ahová az embernek magát el kell helyeznie. A kereszténységben ismert keresztút ennek a felismerésnek szimbóluma. A kereszt a négyes szám, vagyis az egyetemesség (hármasság) első megjelenítője is, vagy a dualitás (minőség) megkétszereződése, a mennyiség megjelenése, mint a négy évszak vagy a négy égtáj. A mennyiség (többesség, sokaság) megjelenése a teremtéskor az idő, a fény megjelenésével és az embernek az időbe kerülésével párhuzamosan történt. Ezért a ~ képviseli a visszatérés útját is, a fordított teremtést, a keresztény fogalomban a megváltást, amelyet a szellemi, normális és értelmes embernek kell elvégeznie. Beavató Mesterünk a passióban a keresztet képviselő szellemi embert vette a hátára.

Keresztény: az, aki Beavató Mesterünk életpéldája és tanításai szerint éli életét, aki feladatokat vállal a teremtésben- tehervállalásban-, rendbetételben és a visszatérésben (~ fogalomban a feltámadásban). ~ az, aki folyamatosan keresi magában és a teremtett szakralitásokban a rendet, az egyetemességet, az analógiákat. A ~ nem vallásos és nem farizeus, hanem normális és igaz, kétszer született ember, aki az Egy képe és hasonlatossága, aki magában hordozza a horizontalitás és vertikalitás kereszteződését. ~ az, akinek hite önmaga ismeretéből, egyetemességének felismeréséből (öntudatából) fakad, ezért ő a tudatos ember. Ő az, aki felismeri a teremtés dualitását és azt, hogy létét (boldogságát) már életében meg kell találnia.

Kereszténység: a nem kétezer éves keresztény ember mondhatja azt, hogy az egyetemes ~hez, az Egy háza népéhez tartozik, nemzeti, faji vagy nyelvi hovatartozás nélkül. A ~ feladatvállalás, folyamatos lelki gyakorlatoztatás (aszkézis) és nem vallás (hatalmaskodás). Akik gyakorolni akarják, azoknak vissza kell térnie a zsidó-kereszténység kialakulása előtti időszakok tanításaihoz, amikor Beavató Mesterünk tanításai még frissen éltek az emberekben. A ~t nem célszerű a klérussal vagy az általa képviselt világnézettel és hatalomgyakorlással azonosítani. A modern, anyagias, farizeus és liberális kor az anti-~-ről szól. A mai ~ úgy tesz, mintha a feltámadás meg sem történt volna.

Keresztény hagyomány: az Egyhez visszavezető úton járásra tanító Beavató Mesterünk életpéldája pl. a passióban megörökített képek üzenetein/szimbólumain és a tanításokon alapuló hagyomány. A ~t a zsidó-keresztény hagyományra térítették el a IV-V-ik századtól.

Keresztény vallás: az, ami nincs. A kereszténység nem vallás, hanem hitből fakadó feladatvállalás és feladatvégzés, mint a teremteni- többlet feladatokat vállalni- rendet tenni és visszatérni az Egyhez (keresztény fogalomban feltámadni). A vallás hatalomgyakorlás, individualizmus és anyagiasság. Kereszténynek lenni pedig szellemi feladat.

Kettősség: a teremtés dualitása, szellemi és anyagi, minőségi és mennyiségi, fehér és fekete, nő és férfi, hideg és meleg, pozitív és negatív együtt. Az analógiák szerinti gondolkodásban a ~ alkotói párok és nem ellentétek, mint a hasonlóságok és különbözőségek szerinti gondolkodásban. A számmisztikában az egy a forrás, a kiindulás, mivel minden számot tartalmaz. A kettő az egy hasadása, vagyis két fél. A három az, ami a kettőt visszavezeti az egyhez, immár új egységet alkotva. A kereszténységben a~ megjelenítője Beavató Mesterünk. Ő az, aki az örömhír által az egység megtalálására tanít. A ~ vagy a kereszteződés célja a hármasság/ középpont elérése. 

Kép: tömör üzenet, amelyet a nyelvi kifejezés tesz érthetővé (képnyelv). A hagyományos társadalmakban gyakran alkalmazták a képnyelv üzenetét, a képi ábrázolást. Az ember akkor tud képekben gondolkodni, ha el tudja képzelni, meg tudja fogalmazni, hogy mire gondol. Ezért társa a fogalmi rendszernek (fogalmi nyelvnek). A ~ alkotás segít önmagunkról alkotott ~-ünk kialakításában is. Az ön~ lehet egyetemes vagy individuális. A ~ által tudunk kapcsolódni az egyetemeshez, vagy tudunk lemondani róla. Az Egy az embert a maga ~-re és hasonlatosságára teremtette, olyan  kis istennek.

Kétségbeesés: az egység, az univerzalitás elvesztése. A mai individualista ember létformája a ~. Ebből alakul ki a félelem, a magányosság és elhagyatottság érzete. A modern ember ~-ét túlfogyasztással kompenzálja/ellensúlyozza. Ha meg tudjuk fogalmazni kétségeinket, akkor tudunk eljutni az egységbe.

Kétszer született: másodszor, immár szellemben is megszületett ember. A másodszori születés feltétele a felébredésben és a visszatérésben, a beavatásban való részvétel. Csak aki ~ találja meg önmaga középpontját, vagyis keresztjét. A szellemi születést támogatók egész hada áll az ember rendelkezésére, csak keresni kell őket.

Kinyilatkoztatás: szellemi művelet, az Egy megnyilvánulása pl. a szakralitások teremtése (térből időt és fényt) és benne az ember is, illetve Beavató Mesterünk (az egyetemes én) megjelenése. A ~ nem jelent beszélgetést, mert az Egy nem antropomorf, akivel lehet beszélgetni, sőt egyezkedni sem, mint a régi szövetségben. A ~ az egyetemességről szól, a világ dualitásáról, hogy ami fent van, az van lent is. Arról, hogy az élet folytatása a létben van, hogy a születés egyben a halál is, de ami a kettő között van az a lehetőség a felébredésre és az Egyhez való visszatérésre, nevezzük ezt feltámadásnak. A ~ megértése feltételezi a felébredést/megfordulást/irányváltást és a beavatást a visszatérésre. Hogy ez lehetséges, az az örömhírben megtalálható. A kinyilatkoztatáshoz kell az, aki (ami) kinyilatkoztat- az Egy, aki által a kinyilatkoztatás megjelenik- a Fiú (a keresztény fogalomban az Ige testé lett), és akiért, és akiről szól a kinyilatkoztatás, az ember. A világ ezen a hármasság~ án nyugszik. 

Király: szellemi vezető, aki uralkodik, és nem hatalmaskodik. Az uralkodás a ~ önmaga feletti uralkodásával kezdődik. A későbbi korokban a királyok is hatalmaskodók lettek, mert hódítottak. A ~ volt az egyetemesség megtestesítője, a föld és ég ura, kardja pedig képviselte az igazságot, amellyel el lehetett különíteni a jót a rossztól, a hasznosat a haszontalantól, vagyis rendet lehetett tenni. Feladata volt a rá bízott szakralitások és benne az ember feletti uralkodás és védelem is, a kormányzás. Amikor a király a rá bízott szellemi feladatokkal visszaélt, követték őt a lovagok, majd ezek árulását a kereskedők, majd ezek további árulását a hierarchia alján levő tömeg.

Klérus: papság, aki immár két évezrede tudatlanságában és farizeusságában Beavató Mesterünket kisajátította és elárulta. ~ az embert nem egyetemességének megértésére, az evangéliumok üzenetének gyakorlatba ültetésére, hanem a folyamatos bűnbocsánatra és a jó cselekedetek elvégzésére tanítja, anélkül hogy megtudná mondani, mi az, amire tanítja. Az általa kidolgozott teológia számos kérdéssel mai napig adós. Többek között a~ -hoz (klerikalizmus) kötődik az inkvizíció, a dogmarendszer kidolgozása, a hatalomgyakorlás, a búcsúcédulák osztogatása és a reformáció, a szekularizáció. A~ viselkedése idézte elő a liberális, egyenlőségen alapuló modern társadalmak kialakulását, amely alapja a bármi más elfogadása, csak ne az, amit a ~ akar. A hiba ott volt, hogy a ~t az egyházzal, a képviselőt az intézménnyel azonosították és nem a ~-t bosszulták meg, hanem az egyházat. 

Kollektívum: az, amikor az ember egyetemességét feladja és individuummá, vagyis önző egyénné válik, egyenlővé a másik emberrel, a tömeg részévé, elbukó/meghajló emberré. A ~ forrása a francia szabadkőművesség hatalmi harca által előidézett forradalom. Jellemzője a közvagyon, közfelfogás, közvélemény, közhangulat, main stream, köztulajdon, közös gazdálkodás, köztársaság. Társadalmi megtestesítője a XX-ik századi kommunizmus. 

Kor: az emberi történetben a ~-kat a szellem jelenléte/hiánya szerint határozták meg. Így korábban voltak a tradicionális korok, ma pedig a modern (tradíció nélküli, liberális) kor. A hagyományos korokban, nevezik ezt történeti kornak is kb. 600 évvel Beavató Mesterünk előtt, a társadalmat szellemi vezetők kormányozták. Ma a politikusokat irányító háttérhatalom. 

Kormányzás: uralkodás és nem hatalomgyakorlat. A ~ feltételezi a szellem általi vezetést, az áldozathozatalt, a kegyelem és alázat gyakorlását. Ha a ~ nem a rendbetétel, hanem ellenkezőleg, a rendetlenség növelése érdekében történik, akkor hatalomgyakorlásról van szó. A rendbetétel belül kezdődik, annak kivetülése pedig a jó ~-ban. Akik a hagyományos társadalmakban a kormányzást gyakorolták azok tapasztalt szellemi vezetők voltak a társadalmi hierarchia csúcsáról. 

Korrupció: farizeusság, ami az életet és így a létet is megnyomorítja. Hazugság, válság, eltévelyedés, tudatlanság, hatalomgyakorlás mások fölött, az egyetemesség megbontása vagy rosszabb esetben annak elvesztése, rozsda, ami a lelket megeszi. Az ember akkor vállalja a ~-t ha anyagi előnyökre akar szert tenni, ha a szellemit anyagira, ha a létet életre váltja, amikor kis befektetéssel nagy haszonra akar szert tenni.

Könyv: írott vagy nyomtatott mondatokat és szövegeket tartalmazó gyűjtemény, amely annak függvényében, hogy milyen tartalommal rendelkezik, lehet felemelő vagy lesüllyesztő, ténymegállapító, leíró, dicsérő, felháborító, építő vagy butító, szent vagy profán stb. jellegű. Az írás általi tudásközvetítés tulajdonképpen hamisítás, mert nem adja vissza az elhangzott szó teljes üzenetét, személyességét pl. az üzenet keletkezésének helyét, idejét és kimondóját.

Kör: a legtökéletesebb forma, ami önmagában is további köröket tartalmazhat. Ezért is a teljesség, tökéletesség, egyetemesség, időtlenség, istenség, lét, Paradicsom jelképe. A kör (periféria) és a kör középpontja (centrum) egybetartozik, egyik nincs a másik nélkül. Duális párja a négyzet, az élet, az idő. Az ember önmagában képviselő a~-t is és a négyzetet is. Ha a négyzetet ~-ré tudja alakítani, akkor válik egyetemes emberré, ha nem akkor a perifériára kerül.  Ma az emberi társadalmak többsége a periférián van.

Középpont/centrum: az emberi horizontalítás, idő, élet és vertikalitás, tér, lét kereszteződése, egyetemessége, keresztje. A ~ a körforgás, a centrifugális (taszító) és centripetális (vonzó) erők fenntartója. Úgy ,ahogy a Föld is a hozzá legközelebb levő másik hat bolygó középpontja, úgy a teremtés képe és hasonlatossága, az ember is középpont. A teremtett szakralitások az embert szolgálják, az ember feladata pedig uralkodni fölöttük és gondoskodni róluk.  A ~ szellemi és nem anyagi.

Közösség: a dualitás értelmében a ~ lehet anyagi és szellemi. A tradicionális korokban az egyik szellemi ember a másik szellemi/egyetemes emberrel alkotott ~-t. Ők voltak azok, akik az Egy háza népét alkották, az igaz, normális és nemes emberek ~-t, nemzetre és nyelvre való megkülönböztetés nélkül. Ők vállaltak felelősséget a másik emberrel (a másik kis istennel) és a teremtett szakralitásokkal szemben. Az anyagi ~ ben levő ember szétszórtságában, félelmében, egyensúlytalanságában, az időhöz, mozgáshoz, az életéhséghez és életszomjúsághoz való ragaszkodása miatt csak magára, saját kényelmére gondol.

Köztársaság: közös társaság, rendetlenség, a rendet képviselő királyság (uralkodás) felrúgása, amely a szabadkőműves francia forradalom óta létezik. Alapja az emberek közötti anyagi alapú egyenlőség, az egyformaság és egyhangú szürkeség, ahol az egyetemes emberből individum lett. Az egyenlőség vezetett a kollektivizmushoz és a totalitárius kommunákhoz, vagyis kommunizmushoz, ahol nem szellemi vezetők voltak, hanem pribék végrehajtók. A demokratikusnak mondott köztársaságok amolyan félmegoldások. Akik a nép ~ról beszéltek elfelejtették, hogy a nép tradicionálisan fejlődik ki és teremti meg saját értékeit. A globális piac pedig az, ami a nép tradicionalitását felszámolja. Ha nincs tradicionalitás, nincs nép sem.

Köztulajdon: értelmetlen tulajdon, mert a szabad ember önmaga felett rendelkezik és önmaga tulajdona. Így a~ a senki tulajdona, vagyis az amivel nem rendelkezik senki. Ami kényszer és nem történeti közösségen alapul, így a ~is, a modern, liberális egyenlőségen alapul.

Közvélemény: társa a közhangulatnak, közgondolkodásnak, közfelfogásnak, köztulajdonnak, közérdeknek, a main streamnek, az egyformaságnak, a zene nélküli egyhangúságnak, a szürkeségnek, vagyis a középszerűségnek. Akik a ~ fontosságát felismerték, azok a hatalomgyakorlás érdekében mindig is igyekeztek azt formálni és kihasználni. A ~ -t fel lehet építeni, de le is lehet rombolni. Akik ebben a manipulációs játékban részt vesznek leginkább a médiumokban és a politikában dolgoznak. Mivel a ~ az egyenlőségen alapul, nem veszi figyelembe, hogy két ember véleménye mindig eltérő. A ~ -t a tömegnek szánják, de nem a tömeg dolgozza ki.

Krisztus: Beavató Mesterünk a megtestesült egyetemes én az Egyhez visszavezető úton járásra tanító mesterünk, aki önmagunk középpontjának, egyetemességünk (keresztünk) megtalálására késztet. Nem Jézus, mert Ő még nem részesült a szakrális lélek megnyilvánulásában. Tanításai, üzenetei, élete, passiója az egyetemes énnek szólnak, vagyis rólunk és nekünk. Nincs szó hatalomgyakorlásról, tudás kisajátításról és vallásalapításról.

Krízis: időbe, életbe kerülés, amit válságnak is neveznek. A Paradicsomból való önként kilépés óta az ember folyamatos ~ -ben van, amit időkrízisnek vagy életkrízisnek is lehetne mondani. A ~ tudomásul vétele sarkalja a szellemi embert arra, hogy újra elérje az időn kívüli állapotot már itt a Földön. Az élet minden gyönyörűségével együtt a ~ állapota az, amikor folyamatos a mozgás és változás. A ~ megszűnte az állandóság, az öröklét. A cirkularitás az, ami a ~ generálja, de képest azt megszüntetni is. A krízis a tér idővé és az időnek térré alakulásának eredménye. Tudatlan körökben szoktak az anyagi világ kríziséről pl. gazdasági krízisről is beszélni és azt krízis menedzsmenttel orvosolni. 

Kultúra: mai fogalmaink szerint társadalmi, lélektani, gazdasági, morális örökség, amelyet elődeinktől kapunk, és amellyel meg lehetünk elégedve vagy sem. Igazából a kultusz terméke kellene, legyen, ahol nincs hasznosság. Ha a ~a hasznosságot, az időbeliséget szolgálja, akkor nem alkotás, hanem munka. Amikor az éberség és az Egy hagyományáról szóló emberi tudás meggyengült keletkezett a vallás, a vallás alászállásakor a ~, ennek alászállásakor pedig a civilizáció, művészet és utolsóként a tudomány. Az anyag előtérbe kerülése a szubkultúra/modern tömegkultúra, mint például a tömegdivat.

Kultusz: művelés, pontosabban önmagunk kiművelése. Nem a látható és tapintható testet kell művelni, lásd a konditerembe járókat, hanem a láthatatlan szellemet. A művelés célja az életben a létet, az egyetemes létezést megtalálni és benne maradni. A ~ -ban az ember művet alkot, lehetőleg életművet. Eredménye a kultúra.