36. Miért modern a tudomány?

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/Ko7NvY5aExk csatornán.  

Az egyetemesség, az egység és a valóság megközelítésében látnunk kell világunk kettősségét, anyagi részét (mennyiségi, objektív, individuális), amelyet a modern tudomány értelmez és szellemi részét (minőségi, szubjektív, egyetemes), amelyet a tradicionális tudomány értelmez. Ami a kettőt képes összekötni az tudatosságunk, ami pedig szétszedi az tudatlanságunk. Ha a világot szétszedjük, akkor önmagunkat, egyetemességünket szedjük szét. Ezért kijelenthető, hogy a világ olyan, amilyennek felfogjuk, egyrészt objektív, mérhető, mennyiségi, anyagi és lineáris, másrészt szubjektív, nem mérhető, minőségi, szellemi és vertikális. Aki ezt a két szemléletet egyesíteni képes magában, az az igaz és normális, távol látó ember aki, az egyetemességet, a szubjektívet látja elsősorban, mert a világot két szemmel látja, egy belső és egy külső szemmel. A rövidlátó embernek nincs egyetemessége, fent és lent, mert a világot objektívnek, külsőnek látja. Ő az, aki önmagát altatja, vagy engedi, hogy mások altassák, mert elhiszi, hogy csak az létezik, ami kézzel fogható és szemmel látható. A „világ értelmezésében” sajnos ma a liberális, tehát modern, mennyiségi, profán, anyagi, analizáló, fapados, racionális megközelítés uralkodik, amely a hagyományos, egyetemes, szellemi, szintetizáló tudománnyal szemben leginkább a következőkre hivatkozik:

1) az ész fölött nincs semmi, ezért az értelem is az észnek tulajdonítható: már rég tudjuk, hogy nem az ész értelmes, hanem a lélek. Nem az észre mondjuk azt, hogy értelmetlen, hanem a lélekre. Az értelmetlen, individuális én az, amely az anyaghoz, racionalitáshoz kötődve nem képes visszatérni az Egyhez. Liberális elődeink összetévesztették az észt, mint gondolkodási képességet az ésszerűséggel, az ember egyik jellegzetességével. Az ész (elvonatkoztató képesség, absztrakt gondolkodás) és a lélek értelme (univerzális én, állandóság), illetve értelmetlensége (individuális én, változás) közötti „együttműködést” a változó individuális én adja (nevében is benne van a duális), amely képes az ész által érzékelt információkat (elvonatkoztatásokat) állandósítani és az univerzális én területére „utalni”. De épp úgy képes ennek ellenkezőjét is megtenni, vagyis megmaradni a változásban, a kifele tekintő befolyásolhatóságban. Az individuális én a határvonal és az átváltó képesség az ész és az univerzális én között. Talán attól modern a tudomány, hogy sem az Egyet , sem az embert nem kutatja.

2) minden számmal kifejezhető, ami pedig nem fejezhető ki, az nem is létezik: ez a racionális és mennyiségi matematika alapú tudomány kiindulópontja, ahol a számoknak nincs minősége. Mintha elfelejtettük volna, hogy a mennyiségi szám csak mennyiségi tömegembert tud csak létrehozni. Hasonló szűklátókörűséggel találkozhatunk napjaink internet világában is, ugyanis egyesek szerint, például ami nincs az interneten az nem is létezik.

3) a számok egyenlők és mivel az ember is egy szám (a számosság, sokaság része) az emberek is egyenlők: ez az egyenlőség nyilvánult meg a katasztrofális 1789-es francia jakobinus és girondista szabadkőműves forradalomban (a forradalom évei több mint egymillió francia életét követelték), majd ennek elvi alapján a kommunizmusban és napjaink demokratikus blöffjében. Mivel a racionalizmus csak az észt ismeri, ahol az ésszel felfogható világon kívül nincs semmi, következik, hogy a demokrácia racionalitásában sincs metafizika, spiritualitás, hagyomány, rend, igazság és szabadság, hanem mindezek ellenkezője. A nagy számok ismétlődéséből, valószínű előfordulásából fejlődött ki a statisztika is, amely arra jó, hogy segítségével azt mutassunk ki, amit szeretnénk, ugyanis a szakértő racionalitása szerint az eredmény eltérő lehet.

4) a tudomány fejlődik és előre halad: mivel a tudomány anyagban és mennyiségben gondolkodik szükség volt a fejlődés fogalmának bevezetésére, amikor azt állították, hogy a modern tudomány a korábbi, hagyományos tudomány egyenes folytatója és fejlettebb változata, ami természetesen nem igaz. Azt nem mondták el, hogy itt nem folytonosságról van szó, hanem anyagról, profitról, a politikai hatalom visszaigazolásáról, egyszóval az eltévelyedésről. A mennyiségi modern tudomány megjelenése talán kapcsolható a hatalom szekularizálásához is, amikor a hagyományosból modern lett és a vallás helyét átvette az állam. Ami azt is jelenti, hogy a klérus gyenge volt és nem tudta az egyetemesség, az örömhír, az evangéliumok tanát hitelesen tolmácsolni. Nem volt képes a rá bízott egyetlen feladatot ellátni: tanítani. Korábban a hatalmat a vallás gyakorolta, később és ma is a láthatatlan kéz és a szolga tudomány. A filozófia hol az egyiket, pl. vallásfilozófia, hol a másikat szolgálta (szolgálja) ki, pl. tudományfilozófia.

5) ami racionális az tudományos, tehát mennyiségileg, matematikailag magyarázható, ha pedig nem racionális, akkor az minőségileg magyarázható, vagyis művészi: így került egymással szembe a mennyiség és minőség, a tudomány és művészet, habár a kettő egyazon dualitás része. A dobozgondolkodás mindkét táborban megtalálható.

6) a tudományági besorolások szerint külön léteznek természettudományok és külön humán tudományok: a mennyiségi, matematikai, anyagi, látható és kézzel fogható tudományok a természettudományok, ami ide nem sorolható be, az a minőségi, vagyis a humán tudományok. Szerintük a mennyiség, az anyag a lényeg, a minőség nem fontos, illetve a minőség nem része a valóságnak. Az ember esetében a test fontosabb lett, mint a lélek. Az egyoldalúságban elfelejtették, hogy a minőség mindig komplexitást, rendet, vertikalitást jelent, a mennyiség pedig egyszerűséget, rendetlenséget, linearitást.

7) minden oknak egy okozata van, vagyis az okozatok ismétlődhetnek: elfelejtették, hogy egy oknak, több okozata is lehet, ahogy az esszenciának több szubsztanciája (helyettesítője) is lehet. Az ember is az Egyet helyettesíti a földön, mert a szakralitásokról való gondoskodást rábízták. Azt is elfelejtették, hogy minden létezőnek, például a térnek is és az időnek mennyisége mellett minősége is van. 

A profán, modern tudomány nem szeret tudomást szerezni arról például, hogy:

1) a tudományt a megfigyelő tökéletlen ember hozta létre, így a mennyiségi, matematikai eredmények számos hibalehetőséget hordoznak magukban, illetve nem számolnak a méréshez használt eszközök tökéletlenségével sem. Gyakran elhisszük a gép, az ábrázolás, a szimuláció, a függvény által kreált mennyiségi eredményt és azt valóságként fogjuk fel.

2) nem érdemes az egységes egészet szétszedni, mert az egész nem részekből áll, hanem a részekben van az egész. Az egységben, a szintézisben való gondolkodás helyett a tudomány inkább analizál, amivel szétszedi a transzcendens egységet, benne az embert is, aki magára marad, aminek eredménye az elidegenedés és félelem. A hasonlóságokban és különbözőségekben való gondolkodás az alkotó elemek egymással szembe való állítására és nem azok egységesítésére (analógia) alkalmasak. Az egységesítés helyett ma a minél nagyobb felbontás, a még több részlet, a minél több kép vált fontossá.

3) az ember gondolat – szó és cselekedet. Ebből az első kettőt törölték és csak a harmadikat hagyták meg. Szerintük a cselekvéshez nem kell a gondolkodó ember, csak a gép, aki végrehajt. Azt is elfelejtik, hogy a cselekvéshez először gondolkodni kell, amit ki kell mondani, majd végül cselekedni. Ha valaki megszólal, akkor a lélek szólal meg és nem a test. Hogy a lélek melyik oldala, az individuális (értelmetlen én tudat) vagy az egyetemes (értelmes öntudat), azt mindenki maga dönti el.

4) az ember nem mennyiség, hanem minőség. Amikor erről a tudomány megfeledkezik, akkor választja el az embert az Egytől. Ugyanis, ha minőség lenne, akkor nem lehetne egyenlő, mert két egyenlő minőség nincs. Mindig a minőség tartalmazza a mennyiséget és nem fordítva. Mindig a forma tartalmazza az anyagot (a kölcsönhatásokat) és nem fordítva. A tudománynak kell az embert szolgálnia és nem az embernek a tudományt. Érdemes különbséget tenni a tudomány, mint az egyetemes/univerzális tehát az Egy verziójának tudása és az áltudományok között, ahol az ember nem része, hanem alárendeltje a tudásnak. Pedig az ember a tudás őre és birtokosa, rajta kívül nincs tudás.

5) a fejlődés és haladás, a profitszerzés a hatalomgyakorlás dogmája. A hatalom nem tiszteli a sokszínűséget, azokat, akik másként gondolkodnak, mert a hatalomhoz egyenlőség kell. Korábban azt hirdették, hogy mindenki egyenlő módon üdvözülhet, hogy mindenki egyenlő módon bűnös (eredendő bűn, vagy az egyenlőség bűne), ma pedig azt, hogy mindenki egyenlő módon fogyaszthat annyit, amennyit tud. Az egyenlőség az egység megrablása, ahol az ember elveszti központúságát és önmagától elidegenedik. Az egyenlőség és mennyiség olyan, mint a rákos sejt, amelyik önmagát emészti föl, pusztítja el. Korábban a tudomány az emberi világot akarta megismerni, ma csak az ember nélküli világot, korábban a harmóniára, egyetemességre, a világ megértésére, az analógiákban való gondolkodásra törekedett, ma pedig analízisre, a hasonlóságok és különbözőségek (ellentétek) feltárására. Korábban a Föld volt a világ közepe, a többi bolygó létezésének célja pedig az volt, hogy az életet fenntartsa és az ember a Földön otthon legyen. Kopernikusz óta a Föld csak egy bolygó a sok közül, és tudatlanságunkban nagyon sok pénzért folyamatosan keressük a földön kívüli életet. Korábban az ember az Egy képe és hasonmása volt, ma a fejlődéselmélet szerint, az ember a majom hasonmása. 

Vajon az ember tette moderné a tudományt, vagy a tudomány tette moderné az embert? Mindkét kérdésre a válasz, igen. Ugyanis elsősorban az emberi eltévelyedésre, anyagiasságra volt szükség, hogy a korábbi tradicionális tudomány egyetemességét tudatlanságában szétszedje, pl. a reneszánsz időszakától kezdve napjainkig. A szétszedett tudományok természetesen visszahatnak az emberre. Úgy néz ki, hogy a „fejlődés és haladás”, a profitéhség, a modern rabszolgaság megállíthatatlan és várhatóan bekövetkezik a gépek hatalmaskodása az ember fölött. Rövidesen a majomból származó társadalmat felváltja a gépek „társadalma”, ahol a teremtett ember egy alkatrész a sok között, vagyis lecserélhető, mert van helyette másik. Ma ezt úgy hívják, hogy munkaerő menedzsment, ugyanis az ő felfogásuk szerint nincs olyan ember, akit nem lehet helyettesíteni.

De van megoldás. Mivel, ha az emberi eltévelyedés tette a tudományt modernné, akkor ugyancsak az ember helyezheti azt vissza a tradícionalitásba. Az egyetemes lelket nem lehet az emberből kitörölni, mert az származásától fogva bele van kódolva. Amit a hatalom tenni tud, hogy elfeledteti az egyetemességet, kitörli azt lelkéből, beköti az ember szemét és bedugja a fülét, kezét gúzsba köti és a hiányt káprázattal, hazugságokkal, ál-valósággal pótolja. Az öntudatot (egyetemességet, hitet) éntudattal (individualismussal, vallással) cseréli fel. A médium eszközök által sugalmazott információk, pl. fogyasztásra késztetés, a világnézetek, pl. a politika, mind ezt a célt szolgálják: elrabolni az elcsendesedésre szánt szakrális időt, az ünnepek helyett állandó nyüzsgést, hajtást, a profit érdekében túlfogyasztást generálni. Elidegeníteni az embert, félelmet generálni, mellőzni az egyetemes én fele, a befele való fordulást. Megosztani és hatalmaskodni fölötte. Ez ma már sajnos valóság, mert például nincs különbség a hétköznapok és a vasárnap között, az között sem, hogy valaki hogyan öltözködik fel, ha munkába megy vagy a strandra. A lényeg, hogy mindenki demokratikusan egyenlő szürke legyen, egy alkatrész a gépezetben, végrehajtó robot, szavazó, statisztikai alany, aki nem gondolkodik, csak cselekszik. Az elszakadás a családokat is utolérte. Talán el fogunk oda jutni, hogy aki „nem tud” mértéken felül fogyasztani azt megbüntetik, és aki sokat fogyaszt, az állami kitüntetést és társadalmi elismerést fog kapni. Az is lehetséges, hogy a modern társadalomban, ha az ember nem kap állami támogatást, akkor nem vállal gyereket. Ma még utópia, de holnap valóság lehet. Nem szeretjük észrevenni, hogy életünk nem mennyiségi kérdés, hanem metafizikai, tehát minőségi és transzcendens.

A tudományos kutatás módszere többek között a bizonyíthatóság, a megismételhetőség vagy az ellenpróba igazolása. A metafizikai megismeréshez ezek korlátozottan vehetők igénybe, illetve nem alkalmazhatók. Ha valamikor az életből, az időből és a térből valamit jobban meg is tudunk majd érteni, az mindig a változás lesz. A tudománynak épp az lenne a feladata, hogy ezt a változást érzékelve közelebb vigye az embert a világ megértéséhez, hogy közérthető nyelven közölje a tudomány eredményeit és a valamikori titkosnak, misztikusnak, minősített ismeretlent megismerhetővé tegye. Például, hogy a mozgás lényege a mozdulatlanság, a zaj lényege a csend. Ezzel szembe inkább azt látjuk, hogy a tudomány olyan területekre tévedt, amelyek leginkább bizonyos cégek érdekeit szolgálják, vagy olyan területeket művel, amelyek kevés földi boldogulási "haszonnal" járnak, pl. hadászati célú űrkutatás, csillagászat vagy olyan részletekig menő kutatások, amelyek hosszú távú eredményei kétségesek. Nem szóltunk azokról a tudományos név alatt működő hivatalokról, intézményekről, akik tudományos módszereik által a világ megismerését gátolják, az információkat elhallgatják vagy elferdítik. Ezért az un. tudományos titkok, továbbra is titkok maradnak, még ha modernek is. De említhetjük a mai képzést is, ahol leginkább a tesztek kitöltése által mérik fel a tanuló, az egyetemi hallgató tudását. A teszt igazából a tudást öli meg. Vajon milyen tudásátadásért felel az egyetemi, főiskolai tanszékvezető tanár, a dékán vagy a rektor?