29. Régi és új dogmák

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/6foS4ZL8s5M csatornán.

A klasszikus vallásról, mint hatalomgyakorlásról elmondható, hogy megértéséhez lényegében három feltételnek kell egyszerre teljesülnie. Ezek a hagyományos doktrínák vagy dogmák léte, az erkölcsi törvények és az Egy kultusza vagy rituáléja. A kritériumrendszerben a lényeg a dogma (szabály) vagy doktrína, a másik kettő ennek kiszolgálója. Amint korábban már említettük, az Egyben való transzcendens hithez nem kell az ember által kreált dogma, erkölcs és rituálé sem, mert a hit nem vallás. Ugyanis hitünket valljuk meg és nem a vallásban hiszünk. Ezért vallása mindenkinek lehet, de hite nem. Az is kimondható, hogy ember vallás nélkül nincs, tehát a hitetlen embernek is lehet vallása és dogmája. Ma a leggyakoribb vallás, a tömegembernek az anyagba „vetett hite”, az anyag elsőbbsége, a test hatalma a lélek fölött, ami nem más mint mennyiségi, modern liberális vallás. Dogmája a demokratikus egyenlőségen, a haszonszerzésen és a túlfogyasztáson alapul. Hogy ez nem mindig volt így, azt a poszt-kommunista országokban élők jól tudják. A tömegember modern és új vallásával külön bejegyzésben foglalkozunk.

A klasszikus vallási dogmáknak számos hiányossága állapítható meg. Elsősorban az, hogy azokat nem a szellemi értelem, hanem az ész, a racionalitás hozta létre. Például, több vallásban is Beavató Mesterünk bölcsességének céljaként a megváltást hangsúlyozzák, elfeledkezve arról, hogy a lélek megváltása előtt teret és idő kell adni a teremtésnek és a megfeszülésnek is. A megváltás csak harmadik lépésként alkalmazható. Lehetséges, hogy a teremtés és a megfeszülés nem fontos? Nélküle pedig értelmetlen a megváltás, illetve nincs mit megváltani. Olyan, mintha az iskolában kihagynánk az első és második osztályt és máris harmadikba szeretnénk járni. A vallásnak nem lehet egyetlen célja a megváltás, mert akkor csak a célt jelöli meg, de a megvalósítás eszközéről, a feladatról nem szól. Ilyen szempontból a megváltás (rendbetétel) szabálya ugyan a célt kijelöli, de hogyan kell azt megvalósítani, milyen gyakorlati lépéseket kell megtenni, milyen útmutatás szerint, az a dogmából hiányzik. Sérül tehát az emberi hivatás négyese a teremteni (anyagit és szellemit), megfeszülni (hozzá tenni a magunkban egyetemes tudatunkat, öntudatunkat) és megváltani (visszaemelni az anyagot a szellembe, rendet tenni) majd feltámadni (visszatérni). A dogma megtérésről szól és nem visszatérésről. Ezen hiányok miatt megtörik az emberi egyetemesség egysége, akárcsak akkor, amikor a gondolat, szó és cselekedet hármasából a dogmákban vagy csak a cselekedetet vagy csak a hitet hangsúlyozzák ki. A lét mindig töredezett lesz, ha a hármasság együtt nem teljesül.

Ha például egy másik dogma tételként azt állítjuk, hogy az emberi lélek eleve az üdvözülésre van elrendelve (predesztináció), akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy csak abban az esetben, ha erre ő is törekszik, ellenkezőleg nem. Amint említettük, az üdvözülés feladat és nem ajándék. A szabad akarat épp annak kivitelezése, hogy az ember válasszon az üdvözülés (szellemiség, bölcsesség, öntudat, hit, tér) és a nem üdvözülés (anyagiasság, tudatlanság, idő) között. Ha az ember szabad akaratát kihagyjuk, akkor az eleve elrendelés érvényét veszti. Ha feláldozzuk a megismerés értelmét, az öntudatosodást és a ránk bízott szabad választást az Egy mindenhatóságának, akkor nem látunk tisztán és nem értjük, hogy mi a feladatunk.  Mindkét bemutatott példából látszik, hogy a teológia számos kérdés megválaszolásával még adós.

A dogmatikus szabályoknak nem az lenne a lényege, hogy mit fogadnak el, és mit zárnak ki, hanem hogy mire utalnak, mire használhatók, illetve hogyan segítik át az embert a mindennapi gondjain. A dogma kinyilatkoztat, hogy ez van. Ezzel szemben a gnózis, a lélek értelmi megismerése (nem racionalitás) azt kérdezi meg, hogy miért van? Az egyik ab ovo létezőnek veszi, a másik megkeresi az értelmét. Egyik klasszikus dogma példa az ember teremtése, amelyet, ha betű szerint értelmezünk, akkor a káosz kerül a káosszal szemben, vagyis az értelmezés meseszerű. Ha pedig úgy értelmezzük, mint a megtörténtek kódolt/képletes leírása, akkor igenis magyarázatot kapunk az embernek térbe és időbe helyezéséről. Ilyen volt például az embernek a hatodik napon való megjelenése, amikor a fény/energia/anyag koncentráció/sűrűség a legnagyobb volt, majd következett a tesztpályára helyezése (a dogma szerint a Paradicsomból való kiűzetés), ami az Eggyel való közös létből és térből az időbe (életbe, anyagba) kerülést jelentette, annak érdekében, hogy életében érdemességét a visszatérésre bebizonyíthassa.

A nem kétezer éves kereszténységnek, mint hagyománynak (rendnek, igazságnak, szeretetnek) nincs dogmája, mert anélkül is létezik. A kereszténység a valóság, amely örök létező. Ha dogmája lenne, nem lenne hagyomány. A vallásnak azért kell a dogma, hogy a hatalomgyakorlásnak érvényt tudjon szerezni. Hagyományos kereszténység tehát nincs, ahogy nincs vallásos kereszténység sem. A vallás a dogmák által látható, a hagyomány láthatatlan.