28. Az értelem általi megismerés

A hangfelvétel elérhető a  https://youtu.be/2xJN_t8r3vk csatornán. 

Az értelmes lélek általi megismerés (gnózis), vagyis a tudás- tudatosság- öntudat megismerése és elsajátítása teszi lehetővé a hit komplexitásának megértését. Az értelmes megismerés a hit ősformája. Így a hit misztériuma egyben a gnózis misztériuma is, a gnózis misztériuma pedig a szeretet misztériuma is. Ugyanis amit ismerünk, azt szeretjük, és amit szeretünk azt meg akarjuk ismerni. A megismerés és annak szükségessége tehát belefoglaltatik a szeretetbe. A tudat, az önmagunkról szerzett tudás akárcsak a világ és annak változó állapota is bennünk van. Így az öntudat feltételezi az embernek önmagáról, a másik teremtett emberről és a szakralitásokról való gondoskodást is.

Amint Jean Yves Leloup „Bevezetés az igazi filozófusokhoz” (Kairosz kiadó, 2006) c. könyvében megjegyzi „a szeretet e formája ismeretlen azok számára, akik nem szabadultak fel az „én” hatalma és illúziója alól”. A szeretet jelenti az Egy képét és hasonlatosságát, amikor az ember megtalálja szellemiségét és önzetlen szeretetét. A szeretetben áll helyre a rend, ahol nincs ok és okozat, ő és én, csak egység van, mert mi vagyunk a szeretet forrása is és befogadói is. Az értelmes szeretet pedig a tudatos vagy gnosztikus szeretet. Beavató Mesterünk emberré válásával mutatta meg nekünk, hogyan kell megistenülnünk, (a keresztény fogalomban a teózis), azaz hogyan fedezzük fel magunkban univerzális énünket, hogyan egyesítsük az okot és okozatot, a célt és az eszközt, a relatívumot és az abszolútumot, a teret és az időt. Erről az egységről, egyetemességről szólnak az evangéliumi tanítások.

Alexandriai Kelemen szerint az igazi keresztény gnosztikus. Akik a gnózist megtagadták, a teremtett szellemet tagadták meg, az univerzális én megismeréséhez szükséges tudást, az értelmet. Gnózishoz, értelemhez az juthat el, aki felébredett és elindult visszafele az Egyhez. Gnosztikusnak mondhatók azok, akik a világot és benne magukat is egynek látják, akik szintézisben és körkörösségben (nem linearitásban) gondolkodnak, például az a zenész, aki ritmust és harmóniát komponál, az a matematikus, aki a számok mennyisége mellett keresi a számok minőségét is, az a geometrikus, aki a térben az időt fürkészi. A gnosztikus az Egy hagyományának őrzője, ezért nem tévesztendő össze a gnoszticizmus képviselőinek felfogásával. A második században már ismerték, hogy az értelem hithez vezet, a hit gnózishoz, ez pedig a feltétlen szeretethez. Mai értelmezésünkben a megismeréshez (gnózis) tudás kell, a tudás pedig a tudatból, vagyis öntudatból származik, ami a hit. A hit vezet el az értelemhez, az univerzális énhez. A hit tehát értelmes, a hitnélküliség pedig értelmetlen. Mindezeknek nincs köze a racionalitáshoz, az észhez vagy az ésszerűséghez.

Az értelem általi megismerésben a nyugati és keleti tanítások (vallások) jelentős mértékben különböznek. Például, a nyugati vallások erkölcsi tanításaival szemben, amelyek inkább az individuális ént erősítik, a keleti tanítások mindig az univerzális ént erősítik az emberben, ugyanis arra tanítanak, hogy:

a) olvassunk el minden könyvet, amely vallásról, gondolkodásról, szellemről, lélekről szól. Ne legyünk tekintettel az egyik vagy a másik vallás külsőségeire, szabályaira, szokásaira és szertartásaira. Ismerjünk meg mindent és vizsgáljunk meg mindent. Hallgassuk meg a gondolkodók, papok, bölcsek, filozófusok, aszkéták, misztikusok szavait és mérlegeljük azokat. A gondolatokat rostáljuk meg, és ami maradt azt éljük át teljes mértékben. Azonosítsuk magunkat velük és csak akkor bíráljunk, ha már túl vagyunk rajtuk. A sok tanítás közül válasszunk ki egyetlen egyet, a többit tegyük félre.

b) elégedjünk meg szerény életkörülményeinkkel. Legyünk alázatosak, ne tolakodjunk. A világ nagyjaitól/hírességeitől, a miniszterektől, államférfiaktól, sztároktól tartsuk távol magunkat. Mert aki ma miniszter, államférfi vagy sztár az holnap már nem az. A külső körülményektől való távolságtartás teszi lehetővé, hogy az ember gondolata a legmagasabbat elérje és a föld minden fényén és dicsőségén túlemelkedjen.

c) legyünk vágytalanok a földi dolgokban, és ne igyekezzünk megtartani semmit. Gazdagság, szegénység, dicséret, megvetés mind elmúlik. Kerüljük a bánatot, a bánkódást, a bűntudatot, mert tudnunk kell, hogy mi vagyunk az öröm és a bánat forrása is.

d) az emberiség viszályait, a vélemények sokszínűségét, a szenvedélyek harcát szemléljük nyugodtan és indulatok nélkül. Gondoljuk azt, hogy ez a sokféleség az ember individuális egójának megnyilvánulása. A világot lássuk úgy, ahogy valaki a hegy csúcsán áll és a mély völgybe néz. Azt az állapotot kell elérjük, hogy magunkban valósítsuk meg az ürességet vagy teljességet. Aki magában a teljességet tudja, az individuális egóját már levetette. Nem látja már sem a dolgokban, sem az emberekben, sem önmagában. Ha nincs individuális egója, akkor nincs anyagi vágya, szenvedélye, kívánsága, individuális célja és gondolata, mert mindezektől megszabadult. Egy feladata maradt, a visszatérés.

Mindenki végig gondolhatja, hogy a lélek értelem általi megismerésében milyen öntudattal és tudatossággal rendelkezik ahhoz, hogy elmondhassa: nem vagyok sem keleti sem nyugati, sem déli sem északi, nincsen vallásom, nem vagyok porból és nem leszek porrá, nem ezen a világon vagyok itthon, hanem otthonom a térben van, ahol az Eggyel egy leszek.