25. Tér és idő találkozása
Világunk olyan, mintha magától értetődne, és még sincs semmi, amit kevésbé lehetne elfogadni, mint épp a világ. Mi a világ? környezet, természet, társadalom és benne az ember, vagy az emberi közösségek, államok, történeti korszakok, emberi civilizációk, túlvilág halmaza? A világ az, amit meg kell ismernünk, ez életünk a bölcsőtől a sírig, vagyis itthonunk, továbbá az a világ, amelyben a létünk van, vagyis otthonunk. Mindkettő megismerésére egy életet kaptunk. Egy élet és két világ. A világ nem hely, hanem tér és idő állapot. Ha meg akarjuk ismerni a világot, akkor annak állapotát kell megismerjük. Mindenki világa azért különbözik, mert más és más állapotot, teret és időt örökölt. A megörökölt világot nekünk is tovább kell adnunk. Rajtunk is múlik, hogy milyen állapotot adunk tovább gyermekeinknek és unokáinknak, hogy törekszünk-e a rendbetételre, a szellemi világra, az időnek térré konvertálására, vagy épp ezzel megyünk szembe és növeljük a rendetlenséget.
A világ a dualitások, párok adta hullámzáson, a váltakozás adta dinamikus egyensúly elve alapján működik, ahol nincs csak fehér és fekete, nincs csak férfi és nő, nincs csak fény és sötétség, nincs csak lélek és test, nincs csak vándorlás és letelepedés. Továbbá nincs jing és jang, jobb és bal, jó és rossz, pozitív és negatív, ritmus és ütem, hideg és meleg, tér (szabadság és kiterjedés) és idő (rabság és összehúzódás), hanem ezek a párok együtt egységes egészet alkotnak, mert egymásra utaltak. Egyik nincs a másik nélkül. A tér a léthez tartozik, az idő az élethez, az elmúláshoz, a tér az eredet, az állandó, az örök, az idő a másolat. A tér nem változtatható, az idő gyorsítható, aminek az a következménye, hogy az ember számára kijelölt szakrális idő beszűkül, kevesebb lesz. A felgyorsulás, az időhiányra való hivatkozás eredménye az ember robotolása, rabszolgasága, anyagba süllyedése, amikor számára nincs pihenés, csak rohanás. Mert a mennyiség, vagyis az idő képes eltünteti a minőséget, vagyis a szakrális teret.
Ha világvégéről lehet beszélni az a mennyiség és az idő uralma a minőség, az örökkévalóság és tér fölött. Az idő tehát önmagát pusztítja el, egészen addig, amíg elfogy, megszűnik. Az idő és a tér a dualitás párjai, ami azt is jelenti, hogy az egyik eltűnése a másik megjelenésével párhuzamosan történik. Ha az egyik világ elmúlik, kezdődik a másik. Ami a lényeg, hogy minden ciklus végén helyre áll a térre jellemző rend, mert egyesül a kiindulási és az érkezési pont, ami az alapállás, a világ közepe, vagyis a keresztény szóhasználatból ismert Paradicsom. Az egzisztencia azt jelenti kívül lenni az életen, kívül létezni, vagyis a létben, a lényegben, amely az esszencia, a kereszt vertikális útja. A lét vertikális útja merőleges az életre, a horizontális útra.
Amikor az Egy megalkotta az embert, akkor még nem volt keresztje, ugyanis még térben, létben volt. Viszont, amikor kizuhant a létből az életbe, az időbe, akkor kapta meg a második síkot, a horizontálist. Így lett neki tér és idő keresztje. Beavató Mesterünk tanítása, hogy vegyétek fel a keresztet és kövessetek engem, nem jelent mást, mint lépjetek túl az életen, hagyjátok el a kereszt horizontalitását, és térjetek vissza a vertikális síkba, a térbe, amely az Egyhez vezet. Életünk tehát a kereszt kétsíkúságából való visszatérés kell legyen, kilépés a két dimenzióból az egy dimenzióba, a kiterjedésből a középpontba. A középpont a koncentrátum, ahol összesűrűsödik a tér és az idő.
A világ keletkezésének egyik leírása hírt ad az első napról, második napról, harmadik napról stb., amelyek mind azért voltak, hogy az ember megjelenési folyamatának elindításához szükséges idő minél nagyobb mennyiségben, koncentráltságban álljon rendelkezésre. Ami azt is jelenti, hogy egyre nagyobb térre volt szükség. A napnak nevezett fogalom volt az idő. A legtöbb időt pedig az ember kapta a hatodik napon. Ha pedig ma tér és idő kapcsolatáról beszélünk, akkor a legtöbb (koncentrált, sűrített) idővel és energiával az ember rendelkezik, ugyanakkor a legnagyobb térrel is. A „sokasodjatok, és lakjátok be a földet” üzenete az, hogy használjátok ki a rátok bízott időt, teret és a benne levő kilenc szakralitást. De az Egy nem adta a teret és az időt az ember tulajdonába, hanem csak kölcsönbe, mert az ember tökéletlen, tudatlan és talán elvéti a rábízott feladatot. A kölcsönadás hasonló, ahhoz, ahogy a Nap is meleget ad a levegőnek, de fényt csak kölcsönöz neki.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése