12. Szabadság
Lelki szabadságunk megértéséhez a hit és vallás viszonyának elemzése szükséges. Amint már utaltunk rá, az Egyet és így lelkünk szabadságát is elsődlegesen magunkban, univerzális énünkben, éberségünkben kell keressük, nem a vallásokban, a filozófiákban, a régi szövetség szerinti erkölcsben, a világnézetekben, a művészetekben vagy a mitológiákban. Másodlagosan kereshetjük a másik szeretett lélekben, vagy a ránk bízott szakralitásokban. A vallás mindig feltételezi a hatalomgyakorlást, a kötöttséget és a világnézetet, amely által valaki valakit (meg) vezet. Vallást (rendszert) csak az ember képes alkotni. Az Egy rendje efölött van. A gond általában abból adódik, hogy a vallást összemossák az Egybe vetett hittel, illetve a hitből vallást készítettek. A hit, vallássá alakítása, nem más, mint a hit elbonyolítása, ahol nem a lényegről vagy az Eggyel való egylényegűségről beszélnek, hanem mindezek mellé. A hit az egységről, az Egyről, a legfőbb princípiumról szól, a vallás pedig a bonyolultságról, töredezettségről, a mennyiségről, a többségről és a tömegnek szól. Az Egy a duális egység, nem sokaság, nem többség és nem is a részek összessége. A sok nem tud létezni az Egy nélkül, viszont az Egy tud létezni a sok nélkül. Ezért minden, ami van, belőle részesedik, mert az Egy a forrás, az Egy viszont nem részesedik semmiből. Az egység tehát a lényeg, amely nélkül nem lehet beszélni sem egészről, sem részekről. Vissza kellene térnünk a hit egyszerűségéhez, amely az univerzális énünk nagyobb szabadságát tudná biztosítani. Hinni csak az Egynek, a szellemnek lehet, az anyagnak nem. Ezért mondható, hogy hite, öntudata nem mindenkinek van, de vallása mindenkinek lehet. A normális az, ha hitünket valljuk meg, és nem a vallásban hiszünk. Hitünk az Egyhez való hűségünkből adódik, és mivel a hit öntudati, így hűségünk a bennünk levő egyetemes énben nyilvánul meg. Hitünk az egyetemesség, a fent és a lent, a kint és a bent, a fehér és fekete egységének tudata.
A hitnél alacsonyabb kategória a vágyódás, amely irányulhat szellemi beteljesülésre vagy az anyag megszerzésére, nevezhetjük ezt világnézetnek, eszmének is, amely pótcselekvés, állhit, mert mellőzi az Egyet. Mivel sokféle világnézet/materiális felfogás volt és van, sokféle a vallás is. Volt már feudalizmus, marxizmus, kommunizmus, kapitalizmus, katolicizmus, demokrácia mind olyan, ahol az ember mivel az anyagnak behódol, elveszti szabadságát. Ha vallás van, nincs szabadság. Ma a legdivatosabb az anyagba süllyedés vallása, amelyet akár modern rabszolgaságnak is nevezhetünk, ahol az ember saját magát rabolja meg, mert az anyag érdekében feláldozza hitét és szabadságát az Egyben. Ha nincs lelki szabadságunk, az Egy nem ismerhető meg, mert hiányzik a kötődés, a kapcsolat. Az eltévelyedés ott kezdődött, amikor nem ismerték fel az Egy és a szabadság összefonódását, és az értelmi megismerés (gnózis) helyett a régi szövetségbeli morált helyezték előtérbe. Így lett a morális viselkedésből vallás. A morál a jóról, rosszról, bűnről, erényről, hazugságról és igazságról beszél. A vallásnak, amelynek a hittel azonosnak kellene lennie, csak az esszenciáról, a lényegről, az Egyről kellene szólnia és a származott szubsztanciákról, a rendről, igazságról, szabadságról és végül a szeretetről. Mindenkinek, még a legelfoglaltabb embernek is lehetősége van megismerni ezeket a szubsztanciákat, mert mindenki rendelkezik a megismeréséhez szükséges képességgel, az Egytől kapott univerzális énnel és a teremtett idővel, csak az akaratán múlik, hogy mindezeket felismeri-e. A felismerés lenne szabadságának gyakorlása. De kényelmesebb arra hivatkozni, hogy nincs rá idő, és hogy az igazság, a rend és a szabadság megfoghatatlan. Pedig az új kinyilatkoztatás mindezt tartalmazza.
A hatalmi vallásnak metafizikai alkalmazásai koronként változtak, mert a vallás csak a maga korának és céljának megfelelő metafizikai részeket ragadott ki a valóságból és helyezett előtérbe. Ez az oka a vallási sokszínűségnek is. Amint említettük, ma a legelterjedtebb az anyagba süllyedettség, a rendetlenség, rabság, alvajárás és boldogtalanság vallása. Ennek a vallásnak dogmáit a globális láthatatlan kéz és szócsövei a politika és a médiumok szállítják a fogyasztó tömegember részére. Korunk médiumok által irányított gondolkodásával szemben a középkori gondolkodást az egyéni vélemények jellemezték. Ma mainstream, tömeggondolkodás van, ami ugyebár értelmetlen, mert az embernek saját gondolatai vannak, illetve kellene, legyenek. A médiumok abban segítenek, hogy ne gondolkodjunk. Ők "előre megrágott", ellenőrzött, kész gondolatokat tolmácsolnak, ami nem a miénk, ezért gyakori ismétléssel, illetve ugyan annak a hírnek több forrásból sugárzásával ránk erőszakolják a sajátjukat. A manipuláció alapgondolata az, ha az ember több helyről hallja és látja ugyanazt, akkor hitelt ad neki. A védekezés egyik lehetősége, hogy kinyomjuk, a készüléken a gombot vagy be se kapcsoljuk, illetve megválogatjuk a sajtótermékeket.
Lelkünk szabadsága arról kellene, szóljon, hogy hogyan lehetünk mi is egyek, hogy az Eggyel találkozhassunk, hogyan kellene megfelelnünk az egyetlen törvénynek, amit úgy nevezünk, hogy a szeretet törvénye. Hogyan tudunk visszatérni (vissza a térbe, az időből a térbe jutni), hogyan tudjuk lelkünket visszajuttatni abba az ősállapotba, amelyben a világ kezdetekor volt? Amennyiben a vallás a kötődésektől és vágyaktól, az individuális egótól való megszabadulást hozná, azt is el kellene mondani, hogy az Egy megismeréséhez milyen beavatási/ megismerési fokozatokat, gyakorlatokat kell megtennünk, például hogyan lehetünk éberek, hogyan tudunk szeretetet fogadni és adni, hogyan vegyük ki részünket a szeretet körforgásából, milyen extázis élményben legyen részünk és a sor folytatható. Egyszóval, hogyan legyünk boldogok. De a vallás nem tudja a válaszokat. A vallásnak nem hatalmat és morált kellene gyakorolnia fölöttünk. A morál szabályokat, korlátokat állít fel, így mellőzi azt a szabadságot, ami a boldogsághoz vezet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése