26. Rendbetétel
Valamikor a vallásos kereszténység az európai civilizációval volt azonos, amelyet – mint minden normális civilizációt – tradicionális alapokra építettek. Az első ezredfordulón történt egyházszakadás után a elnyugatiasodott keleti kereszténység szellemiségének csúcspontját a tizenharmadik-tizennegyedik században érte el, majd a fokozatos hanyatlás a kereszténységen belüli egység felbomlásához vezetett. Ezt tapasztaltuk meg a feudális rend felbomlásával és az új vallások kialakulásával. Ekkorra már az ember elfelejtette, hogy az örömhír kinyilatkoztatásának idején nem a bűnök bocsánatát, nem az üdvözülést, nem a feltámadást tanították, hanem azt, hogy az embernek saját magában kell felépítenie az Egy királyságát, hogy a visszatéréshez ezt az életművet mindenkinek meg kell alkotni.
A rendbetételhez, a hagyományhoz való visszatérésünkben különbséget kell tennünk a rend és a rendszer között, ugyanis a rendet az univerzális énnel, szellemmel lehet felismerni, a rendszert az individuális énnel. A rend nyílt, a rendszer zárt. Az ember önmagában tud csak rendet tenni, kívül pl. a társadalomban csak rendszert tud alkotni. A rend végtelen, állandó, a rendszer időhöz kötött tehát változó. A rend megbízható, a rendszer megbízhatatlan. A rendben minden benne van, a rendszer hiányos. Aki ismeri a rendet, annak nincs szüksége az ember alkotta rendszerekre. Lehet tehát választani, vagy az Egy tökéletes és igaz rendjét követjük, vagy a tökéletlen, hamis emberi rendszereket. Az örömhír a rendre tanít. Abban az esetben ha sikerül önmagunkban leépíteni a rendszereket, pl. világnézeteket, eszméket, vallásokat csak akkor tudjuk felépíteni a hagyomány rendjét. A leépítés a szellemi út létezésének felismerésével kezdődik, majd az úton való elindulással folytatódik és a célba éréssel fejeződik be. A rendben nincsenek elvek és izmusok, ideológiák, világnézetek, vallások, mert bázisa nem az elv, a ráció. Rendben és nyitottságban él az, aki univerzális énje szerint él. Rendszerben, zártságban él az, akinek napjait az individuális én határozza meg, aki földi élvezetekben, világnézetek és vallások szerint él. A kereszténység is rendszerré vált, különösen a racionális és a dialektikus gondolkodást alkalmazó Aquinói Tamás óta eltelt években.
A rend, például amilyen a természet is, önszabályzó, önmagát generálni és kijavítani képes. Jellemzője a körforgás, ciklikusság. Ezzel szemben az emberi rendszerek nem tudják önmagukat kijavítani, hanem mindig külső beavatkozásra, javításra szorulnak, illetve folyamatosan hulladékot termelnek. Ezért rájuk a linearitás jellemző. Akik viszont ezt a külső beavatkozást elvégzik, azok a rendszer irányítói, a rendszergazdák. Az anyagi világban ilyen irányítók a pénzpiacok résztvevői, a bankok, nemzetközi korporációk vagy az alakuló világkormányok. Ha valami nem jó a rendszerben, akkor az összeomlik. A rend hagyománya többek között megtalálható a Mahajana-ban, a Tao-ban és Beavató Mesterünk tanításaiban is.
Az örömhírben megtalálhatók azok a tanítások, amelyek által a rendbetétel mindenki által elvégezhető, a létrontás felszámolható, az ember és a világ eredeti helyére, a rendbe visszaemelhető. Az örömhír szavai a lét megrontásának azon pontjaira mutatnak rá, amelyek a lelki, szellemi és a testi, vagyis az egész ember elferdült, korcs állapotát érintik. Beavató Mesterünk által tudomásunkra hozott örömhír, amely a visszatérés lehetőségéről, a rendbetételről és annak sikeres lehetőségéről szól, jelentős változásokon ment át az évszázadok során. A jelenlegi kereszténység az örömhírt először meghalló második kereszténységhez képest sajnos egy mutáns verziót ismer, mert valakik a hitből vallást csináltak, vagyis világnézetet, ami által évszázadokon át hatalmat tudtak gyakorolni. Eredetileg a keresztény hagyomány nem üdvösséget hozott és nem gyógyítást, nem szándékozott könnyíteni az ember életén, hanem azt a tudást adta, amely által képes az ember a romlottságtól, az eltévelyedéstől megszabadulni, hogy ez által az Egytől való távolságtartást csökkentse. A nem kanonizált evangéliumokban számos ide vonatkozó utalást találunk. Beavató Mesterünk tanításai és példamutató élete arról szól, hogy hogyan lehet az embert az életből a létbe átvezetni.
Az örömhír a visszatérés és rendbetétel módszertana. Beavató Mesterünk önzetlen szeretetének megnyilvánulása az, hogy magára vállalta azt a létrontást, amihez semmi köze nem volt. Egyedül Ő volt bűntelen (csak univerzális énnel rendelkező), ezért úgy tudott tekinteni a bűnre, mások eltévelyedésére, mintha sajátja lett volna. De Ő tovább ment és a rendbetételből, az áldozatvállalásból származó magasabb fokú tisztult lelket önzetlen módon átengedte az embernek. A rendbetételt az ember helyett elvégezte, amely szemben áll azzal a hétköznapi felfogással, mely szerint megváltotta a mi bűneinket. Ő az érdek nélküli szeretet példáját mutatta meg, hogy áldozatvállalással mi is rendbe tegyük magunk és mások eltévelyedéseit, pl. vegyünk részt a szeretet körforgásában. Beavató Mesterünk a rendbetétel folyamatát elindította, és a mi feladatunk, hogy azt folytassuk. Erre kaptuk az életidőt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése