20. Örökségünk
A kultúrát elődjeinktől örököltük, amivel meg lehetünk elégedve vagy nem. Egy dolog azonban biztos, amit megöröklünk, azt nekünk is kötelességünk továbbépíteni és továbbadni gyermekeinknek. A kultúra (társadalmi, lélektani, gazdasági, morális örökség) nem tüntethető el, mert azt elődeink készítették számunkra. A kultusz, művelést jelent, önmagunkban művet alkotni, például életművet, beteljesedést. Ha változtatni akarunk a megörökölt kultúrán, akkor nem kell szétrombolni azt, hanem ami van, arra alapozva tovább kell nekünk is építeni, feljebb emelni, vissza a rendbe.
A felemelés a szellemi igaz és normális ember feladata. Igaz emberként attól a pillanattól létezünk, amikor felismerjük tökéletlenségünket, mert ebből következik a tökéletesség felismeréséhez szükséges alázat. A felismerés által áll helyre bennünk a rend és leszünk boldogok, mert le tudjuk bontani individuális énünket, és így közelebb kerülünk az Egyhez. A dráma az, hogy hogyan oldjuk meg a kultúrával való szembenállásunkat vagy annak elfogadását, tovább építését. Hozzáállásunk szempontjából választhatjuk az elégedetlen embertípust, aki nem ismeri fel a helyzetével járó feladatot, aki szeret magyarázkodni és ürügyet (valamit vagy valakit) találni arra, hogy az adott feladatot miért nem lehet elvégezni. Akinek első kérdése nem az, hogy hogyan lehet megcsinálni, hanem az, hogy hogyan nem lehet. Ez a fajta ember annak örül igazán, ha nem kell tennie semmit, mert számára saját elégedetlensége az öröm forrása.
Az elégedetlen ember nem veszi észre, hogy ezzel a hozzáállással nem segít sem önmagán, sem másokon, hogy az elődjeitől örökségbe kapott kultúra felemeléséről, továbbadásáról ne is tegyünk említést. Mivel tudatlan, nem is akarja azt felemelni a rendbe. Amit hozzáállása kivált az nem más, mint az örökölt kultúra rombolása. Ha a kultúrát rombolja, rombolja a társadalmat, családját, emberi kapcsolatait és így önmagát is. Ez az ösztönös, magas individuális énnel (önzéssel) rendelkező tudatlan ember, aki a negatívumokban érzi jól magát. Számára az elégedettség ismeretlen. Ebből az embertípusból sajnos sok van, ott vannak az élet minden területén, hivatalokban, a politikai életben, tudományban stb., akik negatív világképpel járnak, pedig az Egy nem ezt a feladatot adta nekik. Ők az anyagba süllyedt alvajáró emberek, akik nem ismerik fel a jelen feladatait. Érdemes megjegyeznünk, hogy az emberi kultúrák rombolása, eltüntetése a háttérhatalmi rendszerek vagy a háborúban nyertes felek részére mindig aktuális volt. Ami kirívó, hogy napjainkban a lokális kultúra eltörlés helyébe lépet a globális kultúra eltörlése, pontosabban a keresztény, tehát a fehér ember alkotta kultúra felszámolása. Erre a romboló folyamatra a háttérhatalom, a nyugati téboly fogalmat is alkotott, ez a cancel culture, avagy a kultúrák eltörlése. Néhány német példa: a Luther utcanevek vagy Köln városának szimbólumaként közismert kölni dóm eltörlése. Az eltörlés tehát egyszerre több irányban is történik, így a szimbólumok szintjén is, de a hétköznapokban is, lásd a gender elméletet.
A másik embertípus az előbbinek az ellentéte, akik kevesen vannak. Ők az éber, igaz és normális emberek, akik a problémát megoldásra váró feladatnak tekintik, akik a jelenben élnek, és nem az álomvilágban, akik nem szöknek meg a valóság elől, mert tudják, hogy feladatuk a világot felemelni az Egyhez. Ők a törekvő emberek, akik a világot egyre nagyobb mélységeiben szeretnék megismerni. Ők gondolatban, szóban és cselekedetben is aktívak, és bármely területen is jelentkeznek, mindenhol arról ismerhetők fel, hogy másoknak is hasznosat tesznek. Ők azok, akik részt vesznek a szeretet körforgásában, ezért aktivitásuk egyben boldogságuk forrása is.
Milyen kultúrát adunk mi huszonegyedik század eleji emberek a következő generációknak? Mennyi benne a rend, igazság, szabadság, mennyi a szellemi tanítás a feladatok vállalására, a jelenben élésre és mennyi az elodázásra (majd ráérünk még), alvajárásra és anyagba süllyedésre? Ortega y Gasset ennek a kettősségnek az érzékeltetésére használta a „korszerűtlenségi koefficienst”, amellyel az fejezhető ki, hogy ki mennyire éber, ismeri feladatait, él a jelenben, illetve alvajáró, aki elodázza a rábízott feladatokat. A magas korszerűtlenségi hányadossal rendelkezők majdnem minden esetben azzal igazolják magukat, hogy a mai idők rosszak és milyen jó volt régen. Ezzel a csaknem sztereotip viselkedéssel erényt és fölényt igyekeznek kovácsolni azokkal szemben, akik a jelenben élnek. Ez az időn kívüliség, a tudatlan álomvilág, amikor a testben felnőtt ember szelleme gyerekszinten maradt. Ugyancsak örökségünk az Egy hagyománya, amelyet egy korábbi fejezetben mutattunk be.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése