19. Kelet és nyugat különbözőségei
A keleti és nyugati felfogások közötti különbségek tekintetében megállapítható, hogy a keleti életfelfogásban, például nincsen a jó és a rossz elkülönítve. A keleti nem vallás, alapja nem a kinyilatkoztatásba vetett hit, hanem a helyes életmód, életszemlélet tanítása. A buddhizmus például nem ismeri a bűn fogalmát, ezért a bűnbocsánatot sem. Amint Beavató Mesterünk is tanítja az üdvözüléshez, rendbetételhez nem bűnbocsánat kell, hanem tudatosodás, vagyis megvilágosodás. A buddhista megvilágosodáshoz például, a négy nemes igazság felismerése vezet, mint hogy az élet szenvedés (dukkha), a szenvedés oka a vágyakozás vagy a tudatlanság (aviddzsa), hogy a vágyakozás megszüntethető és ez által a szenvedés is megszüntethető. A buddhista felfogással szemben a mi véleményünk szerint a szenvedés nemcsak testi, hanem lelki szenvedés is. A lélek szenvedése, amint már volt szó róla nem más, mint visszavágyódása az Egyhez.
A szenvedések legyőzése, a tőlük való megszabadulás pedig maga a boldogság. A megszabadulás, rendbetétel az emberi hármas jellemzőktől (tilakkhana) való megszabadulást is jelenti, mint a már említett szenvedési tényezők, továbbá az individuális éntől és az időtől való megszabadulást is. A buddhizmusban, de a zenben is a megszabadulás, az üresség elérése lehetséges egyéni úton, saját erőből vagy külső, mester általi segítséggel. A zen, amelynek gyökerei a jógában találhatók, inkább az előbbihez tartozik. Megjegyzés: a mi fogalmunkban a megvilágosodás jelenti a felébredést, a lelki krízis felismerését, a megszabadulás pedig beavatással érhető el.
A hindu szent tanítások - amelyek több ponton is közel állnak az általunk vélt felfogáshoz- az Upanisadok szerint lelkünk megváltása három lépésben történik. Elsőként felismerjük univerzális egónkat vagy az atmant, mint az ember igazi énjét, kozmikus szubsztanciáját. Másodsorban e felismerés következtében megszűnik a külső világ érzékelése és a racionális gondolkodás, amely az individuális énről (karma, elmúlás) való folyamatos lemondást jelenti. Ebben az állapotban egyre kevesebbet cselekszünk, és egyre többet elmélkedünk. Vagyis hagyjuk, hogy az Egy cselekedjen bennünk. Harmadszor az atman (univerzális én) és az önismeret erősítése, az egység helyreállítása történik meg, amikor az atman azonosul a „minden” ismerettel, a brahman állapottal, vagyis megvalósul a lét állapot „atman-brahman” egyesülés. A mi fogalmi rendszerünkben ez az univerzális én beolvadása/visszatérése az Egybe(hez). A látható világ (szamszára) káprázatának (mája) megszűnése tehát befele fordulással érhető el.
A két szemlélet közötti további különbségek között említjük meg, hogy keleten az ember spirituális, tények szerint ítél, nyugaton pedig a régi szövetségen alapuló morális nézőpont szerint. A keleti ember ismeri, hogy a rituális tett nem más mind rendbetétel, a kozmikus rend és az emberi rend közötti hasonlóság, azonosság biztosítása. A lélek elmélyedését biztosító meditációban is van különbség, mert a kereszténységben a meditáció „tárgyias” az Egyről szól, ezzel szemben a buddhista meditáció tárgy nélküli. Fontos megjegyeznünk, hogy kelet és nyugat spirituális összekapcsolódása Európában, de hazánkban is már a tizenkilencedik században elindult és folyamatosan erősödni látszik. Az új utakat keresők viszont hamar megtapasztalták, hogy immár kelet is elindult a nyugatias anyagba süllyedés útján. Mára a keleti spiritualitás is nyugatias lett, vagyis lepusztult. Az anyagba süllyedéssel párhuzamosan alakult ki a spiritualitás válsága, nyugaton hamarabb (a középkor végétől) keleten később. Mi több, a nyugati nivellálódás, a haladásba és fejlődésbe vetett téves hit miután elérte keletet, számos keleti országban meghaladta a nyugati lepusztulást.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése