13. Igazság és valóság
Az Egy az igazság mércéje, mindent hozzá kell mérnünk. Az embernek nincs külön igazsága, mert az Egy az igazság és egyben a valóság. Ha az ember a maga igazáról beszél, akkor a tökéletlen és időhöz, tehát a mulandósághoz kötött igazságról, illetve igazságnak vélt bizonyosságról beszél. Vallásos megismerés nincs, mivel az individuális megismerés nem sz egyetemességről szól, hanem az erkölcsös viselkedésről, az alacsony szintű társadalmi szabályozásról. A következőkben kísérletet teszünk az igazság és a valóság ötféle megismerésére.
Az első lehetőség önmagunk megismerése, amikor a felébredés majd az aszkézis gyakorlása által a beavatás útjára lépünk. A keleti aszkézisnek, lelki gyakorlatoknak semmi köze ahhoz, amit a nyugat-európai ember megtévesztésére aszkézisként bevezettek, például a test sanyargatása, amely egyfajta mazochizmusnak számít és különösen a XIII- XIV században volt divatban. Miért kellene a kereszt által megszentelt és felemelt testet sanyargatni? Ebből is az látszik, hogy félreértették és félremagyarázták Beavató Mesterünk tanítását és viselkedését, aki mivel közénk jött megszentelte a testet. Az aszkézis transzcendens viselkedést jelent, a földön állni, de szemmel az égre tekinteni.
A második lehetőség a másik ember megismerése, családon belül vagy családon kívül, munkahelyen, az utcán vagy bárhol a nekünk szánt térben és időben. A megismerés mindig az igaz és normális személyre kell vonatkozzon. Ha az illető nem személy, hanem egyén, akkor nem igaz ember és az Egy megismerésére nem alkalmas. Ha az ember gondolatban, szóban igaz, akkor cselekedeteiben is igaz kell legyen. Ha az igaz emberek igazságai és erkölcsi javai nem mások, mint az Egy igazságai és legfőbb javai, akkor a normális ember leginkább arra törekszik, hogy méltó legyen az Egy képének és hasonlatosságának viselésére. Az Egyet tehát az igaz, univerzális én többlettel rendelkező embereken keresztül lehet megismerni, de nem a sajátos emberi életformájukban, a külsőségekben, hanem lelkük pusztaságában, tisztaságában. Ehhez a megismerő részéről egyfajta lelki alkat, éberség és ráhangoltság szükséges. Az, aki csak gondolataiban igaz és cselekedeteiben nem, annál a lét töredezett, mert eltévelyedett és hazug farizeusként viselkedik, aki letért a kijelölt útról. Ezért nem szabad az üdvösségre való bebocsátást sem csak cselekedetekre alapozni. Bármily üdvösek legyenek is tetteink, legkevésbé sem üdvözítenek bennünket. Úgy is mondható, hogy similis simile gaudet vagyis a hasonló a hasonlót szereti. A mi fogalmazásunkban pedig úgy szólna, hogy a dualitás párjai egymást keresik, az egyik igaz, a másik igazt. Akárcsak a szeretet is, amelyik mindig a hasonlót szereti. Ezért szereti az Egy is az igaz embert, mint a magához hasonlót.
A hit gyakorlása, elmélyítése, a meditáció és szemlélődés a harmadik lehetőség. A meditációból hiányoznak a tevékeny élet kételyei, gyötrődései, ami biztosítja az ember számára a békés nyugalmat, a harmóniát és a szeretetteljes gyönyörködést. A szemlélődést és ráhangoltságot segítő mindennapi kérés és köszönet pedig abban segít, hogy az Egy igazságát megértsük. Az Eggyel való beszélgetés annak a frekvenciasávnak, hullámzásnak, rezgésnek a megtalálása, amelyen az Egy folyamatosan üzen nekünk, mi pedig vesszük az adást, mert érzékeljük és értjük a kiáradó szeretetet. Éberséggel megismerni az Egy valóságát, a világot és az embert, azt jelenti, hogy elfogadjuk, szeretjük és tiszteltjük a teremtett világot, a ránk bízott szakralitásokat és benne a másik embert. Az Egy igazsága örök, nem változik, azzal, hogy valaki kimondja azt. Ha megvédjük az igazságot, akkor az Egy igazságát védjük meg. Az igazságban nincsenek győztesek és nincsenek vesztesek, mert az igazság örök, idő nélküli, aki pedig ma győztes, az holnap vesztes lehet. Ezért nem is lenne szabad az örök igazság fölött embernek vitatkoznia, és a maga igazát sulykolni valakivel szemben, pláne nem intézményesített keretek között.
A negyedik lehetőség a misztika, amit általában a vallásos megismerés csúcsának is neveznek, mivel, ha a vallás valamit nem tud értelmezni, akkor a misztikát hívja segítségül. A misztikus a vallás fölött áll, mivel arra keresi a választ, hogy hogyan köthető össze a lélek kettős identitása, az individuális és univerzális én az Eggyel, illetve aki nemcsak hitre, hanem hit adta élményre is vágyik. Ez nevezhető akár kegyelemnek is. Ennek megértéséhez Beavató Mesterünk közfelfogásban használt út – igazság és élet hármasára hivatkozunk. Mi az Út, az Igazság és az Élet? Az úton való járást Beavató Mesterünk mutatta meg, aki akárcsak az ember vállalta az élet problémáit, feladatait és példát mutatott nekünk is, hogy milyen a helyes út: vállalni a hivatást és rendbe tenni a világot. Amint később látni fogjuk az út az időfelettiséget/teret is jelenti, azt a csatornát vagy folyosót, amelyet Mesterünk nyitott meg minden szellemi ember számára. Az igazság, valóság és a szeretet forrása is az Egy, mert szeretet nélkül nem beszélhetünk igazságról és az Egy valóságán kívül nincsen más. Ahogy az anyag megnyilvánulása is csak egy másik anyag jelenlétében tud megnyilvánulni, lelkünk is csak az Egy jelenlétében nyilvánul meg.
Az igazság megismerésének ötödik lehetősége a filozófia általi megismerés, mert az ember alaptermészete az ismeretlen utáni vágyódás, lásd az írásokban szereplő gyümölcs szakítása az anyag fájáról. Ősünknek a vágy volt az indíték arra, hogy megtalálja az ok és okozatok közötti összefüggéseket, magyarázatokat, hogy filozofáljon. Lássuk mi lesz, ha leszakítom az almát? Azóta is folyamatosan próbálja megkeresni a világ és az élet első okát és végső célját. Arisztotelész mondta, hogy: „akkor gondoljuk, hogy tökéletes a tudásunk, ha megismerjük az első okot”. Márpedig mindennek első oka a teremtő Egy. A cél tehát az Egy vagy az ok megismerése, amely elvezet az okozathoz és hozzánk emberekhez. Nem érdemes addig az üdvözülésre ácsingózni, amíg az ember az ok és okozat összefüggéseit fel nem ismerte: az ember végső célja maga az Egy megismerése/ezáltal önmaga megismerése, vagyis feleszmélése boldogságának forrására és időtlen (örök) igazságra térni. Végül egy lenni az Eggyel, ahol az ok és okozat eltűnik. Ami az ok és okozat között, az esszencia és a szubsztancia között, a forrás és az ebből eredők között van, az a lehetőség, vagyis a potenciális kapcsolatok halmaza vagy összege, ami az életnek nevezett folyamat. Az Egy és az ember között tehát ott áll a kapcsolatok lehetősége, vagyis az élet, mint a visszatérésre való bizonyosság tételes lehetősége. Viszont, ahhoz, hogy a potenciából valóság legyen, kell a mi akaratunk és az aktus (gondolkodás, megszólalás, cselekvés). A kapcsolatok egymásra épülése, a kapcsolatok hierarchiája adja a rendet.
Az Egy igazságának ötféle megismerési lehetőségének bemutatása után, tegyük fel a mindig aktuális kérdést: hol tartok ma az igazság megismerésében, merre megyek? A nyugati kultúrában mindenképp a gyakorlatiasságnál és az időhiánynál tartunk, amikor nem érünk rá sem önmagunk, házastársunk, gyermekeink megismerésére, sem a meditációra, sem a szemlélődésre, sem az aszkézisre, sem hitünk gyakorlására, sem a filozófiára, mert folyamatosan arra hivatkozunk, hogy nincs időnk. Az anyagba süllyedésre, a túlzott anyagi fogyasztásra, az életéhségre és életszomjúságra, egy új autóra, férjre vagy feleségre viszont van időnk. Az idő pedig, amint láttuk teremtett szakralitás azok részére, akik élni tudnak benne és vele, mert tudják, mire kell használni. Az idő elpocsékolása tudatlanság, de akár bűnnek is nevezhető.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése