24. Az éberség hagyománya
A duális párok vagy még tágabb körben a világ dualitásának felismerése és ennek tudatosítása, az éberség teszi lehetővé a helyes szellemi tájékozódást. Kijelenthető, hogy ma döntő többségében csak tárgyi tudás, ami ennél rosszabb statisztikai adatok szerinti adatnyilvántartásnak nevezett tudás birtokában vagyunk, mert egyre nehezebben lehet megtalálni, vagy csak részleteiből lehet felépíteni azt a tudást, amely az éberséghez vezet. Ezt a feladatot pedig itt és most kell elvégezzük, ebben a téridőben, mert senkinek sincs második esélye, nincs két élete. Mégis azt látjuk, hogy nagyon sokan, különösen az anyagba süllyedt tömegember eljátssza ezt az egyszeri lehetőséget, hogy éberségben élje meg mindennapjait, ami által megismerhetné az örök igazságot, rendet és szabadságot. Úgy tűnik, hogy egyre inkább eltávolodtunk a hagyománytól és attól az ősforrástól, ahonnan származunk és ahová a földi tesztidőszakunk után vissza kellene térnünk. Csak az embernek, mint a teremtés koronájának, akiben a legtöbb fény és idő sűrűsödött össze, adatott meg, hogy földi életét és a földön túli létét megértse és összekapcsolja.
Az éberség hagyománya Beavató Mesterünk új kinyilatkoztatásában testesül meg, abban a végtelenül egyszerű és világos megfogalmazásban, hogy az Egytől jövünk, és oda kell visszatérjünk, vagyis életünket létre kell cseréljük. Ez mindenki feladata. Az éber látás és hallás azt jelenti, hogy ha az ember ismeri az új kinyilatkoztatást, mindent ennek az egy feladatnak rendel alá. Az éberség ráérzés, amelyet az értelmes lélek, az univerzális én hordoz. A legmagasabb éberség pedig a szeretet. A szeretet nem lelki vagy szellemi tevékenység, hanem az éberség gyakorlása. Még éberebb lenni, még inkább közelebb lenni az Egyhez. Egy feladatunk van, a visszatérés és egy eszközünk, a szeretet, mint a legmagasabb éberség.
Az új kinyilatkoztatás és az éberség megértésére tanító evangéliumok ahogy első alakjukban megjelentek, - a második kereszténység, akárcsak az első-, nem mondható vallásnak, hanem egyetemes hagyománynak, vagyis éberségnek. Csak az éberség képes a lét értelmét felfogni. Beavató Mesterünk békességet és szabadulást hozott, ami nem más, mint, hogy a létezés kapuit megnyitotta és csak általa lehetséges az Egyhez visszatérni. Később, a harmadik-negyedik században, amikor a kereszténységből vallás lett, mert hatalommá és világnézetté alakították, került veszélybe a visszatérés. Évszázadokon át a vallásos hatalomgyakorlás megvetette az életet és az üdvözülést a földi szenvedések nagyságától tette függővé. Szerinte, aki itt lent többet szenved, az ott fönt üdvözülni fog. Beavató Mesterünk üzenetének fel nem ismerése, a tudatlanság azt hirdette, hogy az élet szenvedés és siralomvölgy. Európának hosszú időbe telt, amíg az életnek ezt a fajta degradációját és következményeit valamennyire kiheverte, de a káoszban az élet igazi értékeinek helyreállítására már nem volt ereje.
Az idők folyamán az éberség hagyományának mellőzésével, a szellemidegenség által a létet olyan izmusokkal és ideológiákkal rontották meg, mint a racionalizmus és utóda a materializmus, valamint az őket kiszolgáló tudomány, pontosabban scientifizmus vagyis áltudomány. A szellemidegenség elidegeníti az embert mindattól, ami a létezéshez, az univerzális énhez, az egyetemességhez, az egységhez, az összhanghoz kapcsolható, mert arra tanítja, hogy élj a mának, itt és most habzsolj, amennyit bírsz, mert holnap már nincs. Elvették az embertől a holnap reményét, és megtanították arra, hogy csak itt és most létezik, az élet egyszeri alkalom, és a leghelyesebb a zabálás. Ennek az anyagi túlfogyasztásnak egyik eredménye a több évszázados keresztény ellenesség is, ami napjainkban is látható. Európa attól lett modern, hagyomány ellenes, liberális és anyagi, hogy megtagadta a keresztény hagyományokat és a kelleténél többet fogyaszt. A megtagadásban többek között a keresztényellenes szabadkőművesség mellett besegített a tudatlan papság is. A szellemi nihilből való kilábalás egyik megoldása lehetne, amint már utaltunk rá, ha Európát újra lehetne evangelizálni, de ma nem ennek vagyunk tanúi.
Azért is kellett az új szövetséget kinyilatkoztatni, hogy az ember önmaga álljon az Egy elé. Beavató Mesterünk az utolsó vacsorán (kis eucharisztia) nem a régi szövetség szerinti véráldozatot mutatta be, hanem az ember konvertáló és megváltó képességét, megújulását, önmaga teljességének felfedését és azonosulását az Eggyel. Ez a kenyér és bor áldozata. A dualitás egységét a kenyér (minden, ami szilárd) és a bor (minden, ami folyékony) szimbolizálja. A kis eucharisztia üzenete, hogy önmagunk átváltoztatása lehetséges, de feladat is, amely nem lehet részleges, csak teljes. A kettő együtt. A régieknél az áldozathozatal feltételes és külső, az újaknál pedig feltétel nélküli, teljes és belső. A régiek az Egyet kívül keresték, az újak önmagukban. A régiek másokat/mást áldoztak fel, az újak a feltétel nélküli szeretetben önmagukat áldozzák fel. A nagy eucharisztiában, amit a passió mutat be, Beavató Mesterünk az embert, mint keresztet vesz a hátára. Így lesz az emberből egyben mester is és önmagát megváltó, konvertálni képes áldozat is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése