6. Személy és egyén

Az angol nyelvű verzió elérhető a https://theoneonly111.blogspot.com/2019/02/the-person-and-individual.html oldalon.

Mindannyian az Egy képe és hasonmása vagyunk feltéve, ha tudunk róla, ha törekszünk és vágyódunk a másodszori megszületésre, immár nem testben, hanem szellemben (re-spiritualizálódás). Az is mondható, hogy olyan mértékben vagyunk az Egy hasonmásai, amilyen mértékben megnyilvánítjuk univerzális egónkat, felfedjünk magunkat, nyíltak vagyunk és nem bújunk el. Mindenkinek megadatott, hogy része legyen az egyetemes (univerzális) szellemi emberek közösségének, hogy szellemi személlyé váljon. A személy egója univerzális, az egyén egója individuális. A kétféle embertípust Platón Timaiosz művében is megemlíti. Sajnos a mai társadalomban próbálják összemosni az egyén és a személy fogalmát. Az egyén a liberális, egalitarista és demokratikus tömegtársadalom alapembere, tehát mennyiségi összetevő. Ezért az ilyen társadalom individualista és transzcendencia hiányos. A transzcendencia hiányában az egyén önmagát felfele lezárja, míg a személy nyitott marad. A kettő viszonyát tekintve az egyén személlyé tud alakulni, ha önmagát felfedi, vagyis nyit a lét fele, nyitottá válik. A személy, ha már megerősödött, már nem tér vissza egyénné. A személy szó szerepvállalást, azonosulást is jelent. Ezt az azonosulást, példaképválasztást láttuk korábban a királyoknál és egyházi embereknél felvett nevek esetében vagy napjainkban például a felnőtté válást igazolni hivatott bérmálás vagy konfirmálás esetében.

A személy ismeri és tudja, hogy a valóságnak mondott, körülötte levő világ, amit érzékszerveivel, racionálisnak mondott gondolkodásával felfoghat nem a valóság. Ez csak tárgyszerű anyagi világ (objektív világ), de ugyanakkor káprázat is (mivel az örök világ vetülete), ezért minden ember ugyanazt a tárgyat, illatot, ízt másnak láthatja, érezheti vagy ízlelheti. Erre mondják azt, hogy mindenkinek igaza van, ami igaz is, mert csak egy örök valóság és igazság van, a többi csak az eredeti vetülete. A másik világ, az érzékszerveinken túli szubjektív világ az igazi, amelyet szellemi képességünkkel, lelki éberségünkkel tudunk felfogni. Az objektívnek nevezett világ velünk együtt elmúlik, a szubjektív pedig örökké velünk lesz. Ahhoz, hogy ezt a világot megértsük fontos a második, szellemi születés, hogy önmagunkat megváltva hasonlóvá legyünk az Eggyel. Ez az a pillanat, alkalom, amikor az anyag fája helyett, a bölcsesség fáját választjuk.

Van, aki ezt a választást megéri harminc évesen van, aki ötven évesen és van, aki nyolcvan évesen sem. Ők azok, akik testi, anyagi szinten maradnak, nem nőnek fel, mert nem volt idejük a másodszori megszületésre, hogy az Egy hasonmásai legyenek. Ők az anyag fájától, nem látják meg a bölcsesség fáját. A szülő feladata épp az, hogy gyermeke lelkében levő őstüzet, isteni szikrát, univerzális egót fenntartsa, vagy újra meggyújtsa, lángra lobbantsa, és a lángot táplálja. Hogy gyermekét bátorítva és szeretve részt vegyen lelkének másodszori, immár szellemi megszületésében, ami által az Egy hasonmása tud lenni. A másodszor született szellemi ember tudja, hogy az Egytől kegyelembe kapott eltékozolt, haszontalan élet (időtöltés) tudatlanság, amellyel az utolsó felvonásban el kell majd számolni: hogyan sáfárkodtunk, kamatoztattuk képességeinket, tudásunkat, tehetségünket, a szakrális időnket, életünket, a szeretetet és a többi szakralitást, amit kölcsönbe kaptunk?