9. Nem vagyunk egyedül

A hangfelvétel elérhető a  https://youtu.be/SbWjlMaysSs csatornán.

 Az angol nyelvű verzió elérhető a https://theoneonly111.blogspot.com/2020/02/we-are-not-alone.html oldalon.

 Amit szeretünk, azt hajlandók vagyunk megismerni, és amit ismerünk, azt hajlandók vagyunk szeretni. A transzcendenciára való felébredés és beavatás során szeretjük meg az Egyet, amikor a világ számunkra is egy lesz. Csak az Egyet, az egyetlen valóságot kell szeretnünk, hogy mindent szerethessünk, és ebben a szeretetben nyílik meg számunkra a mindenség titka, amikor mindent meg tudunk ismerni, mert eggyé tudunk válni az Eggyel. Ez a felismerés vezet el oda bennünket, hogy semmi más nem kell, csak az Egy, mert elég az Egy. Megelégedni az Eggyel azt jelenti, hogy megelégszünk a tökéletességgel, a valósággal, a renddel, az igazsággal és a mindenkor áramló szeretettel. Nem elég az üdvösség, nem elég a részlet, hanem az egész kell, mert az Eggyel való találkozás, a beolvadás, a feloldódás a kiindulási és érkezési pontban, a kereszt középpontjában. Ezt a folyamatot a keresztény vallási fogalomtárban megistenülésnek, vagy teózisnak nevezik, mi meg a szeretet körforgásának. Honnan lehet tudni, hogy az Egynek társai vagyunk a rendbetételben és, hogy nem vagyunk egymagunkra hagyva? Mert:

1) az Egy megismerése mindannyiunk számára adott lehetőség. Rajtunk múlik, hogy a megismerés és tudatosodás, éberség által önmagunkban rendet tegyünk. A megismeréshez, éberséghez kell a nyitott szemmel, füllel és lélekkel való járás/kelés a mindennapokban, a transzcendens érzékenység. Fontos megértenünk, hogy csak ráhangoltsággal, megnyugodott lélekkel, csendben, szeretettel és hittel lehet az Egyet megismerni. Ebben segít nekünk példamutató életével és tanításaival Beavató Mesterünk. Mit jelent a „menj, és többé ne vétkezzél”? Az intelemben mindannyian magunkra ismerhetünk, mert folyamatosan vétkezünk, vagyis eltévelyedett dolgokat teszünk gondolatban, szóban és cselekedetben. Az üzenet lényege, menjünk tovább a Beavató Mesterünk által kijelölt úton. Vagy mit jelent az, hogy „menjünk át a túlsó partra”. Azt, hogy vegyük a fáradságot, és immár szellemi emberként, másodszor születettként, menjünk végig az élet útján, hogy eljussunk a túlsó partra, ahol találkozunk az Eggyel.

2) az Egy megtestesülése által üzente, hogy ha követni akarjuk őt, tagadjuk meg individuális énünket, és egyesítsük magunkban a kereszt horizontális (élet) síkját a vertikális (lét) síkkal, ami nem más, mint önmagunk, univerzális énünk megtalálása, a magunkra találás. A kereszt a transzcendencia, a fent és a lent, a vertikális és a horizontális, a lét és élet jelképe. Ha látjuk mindig az jusson eszünkbe, hogy mi vagyunk rajta, illetve Mesterünk minket vett a hátára. Az üzenet arról szól, hogyan legyünk szabadok, és tegyünk rendet magunkban, majd tanítással másokban is, mert csak szabad akaratunk birtokában, a rend felismerésével tudjuk Őt követni. Ha kötödéseink vannak, nem vagyunk alkalmasak követésére, mert nem tudunk magunkban rendet tenni. Továbbá arról, hogyan üresítsük ki magunkat, szabaduljunk meg a fölösleges dolgoktól (elsősorban az anyagiasságunktól, individuális énünktől) és érjük be annyival, amennyi szükséges. Megbízást kaptunk tehát, hogy a művet, a teremtést, megfeszülést, rendbetételt, visszatérést folytassuk.

3) az Egy üzenetet hagyott nekünk, hogy amit Ő megtett, azt mi is megtehetjük. A teremtés alkotást jelent, alkotni élőt pl. családot alapítani, továbbadni a családi hagyományokat, beteljesíteni a láncszem szerepet) és élettelent pl. elégséges anyagi javakat alkotni, hogy embertársaink és mi is már itt a Földön megtapasztalhassuk a lét közelségét. A mennyek országa hasonló a földi országgal, mert az analógia szerint, ami fent van, az van lent is. A teremtés, az időbe jutás, minőségi alkotást jelent, a szellem hozzájárulását az alkotáshoz, amikor az ember azon igyekszik, hogy a világ rendjét és így egyensúlyát helyreállítsa. A szeretetben tett alkotás művészet, mivel a teremtés összekapcsolódik a rendbetétellel. Alkotni és megváltani csak ébrenlétben, az egyetemesség tudatával lehet. Ellenkező esetben csak munkáról, szeretetlenségről és önzésről lehet szó.

4) az Egy bennünket saját képmására és azonosságára, vagyis univerzális énnel rendelkező egyének, amolyan kis istennek alkotott. Ez nem jelenti azt, hogy fizikai megnyilvánulásában olyan, mint az ember, feje, keze és lába van, vagyis antropomorf. Ezt leghamarabb a templomi festők, szobrászok, például Michelangelo és a megbízást adó IV. Sixtus pápa gondolták így, akik sajnos rossz hatással voltak századokon át az utókorra. Inkább valami közös szellemi vonást kellett volna keresni és megjeleníteni, amiben az ember valóban hasonlítani tud az Egyre. Ez lehetne a belső/nem fizikai/ megjelenésünk, ahogy azt a szeretet gyakorlása során gondolatban, szóban, és cselekvésben, mint például írásban, zenében, énekben ki tudjuk fejezni.

A gondolat- szó- cselekedet hármasában először a gondolat, vagyis a szellem nyilvánult meg. A világot kezdetben tehát a szellemi elemek uralták. Amikor az eltévelyedés következtében az ősszellemi ember anyagba süllyedt, magával rántotta az Egy által rábízott természetet is. A térből kiesett szellemi emberből anyagias ember lett, aki univerzális énjében megőrizte az Egy szellemét viszont válaszreakcióként az új idő feltételeknek védekezésként kialakította individuális énjét. Ez azt jelentette, hogy a törvényszerűségek rendje, a hierarchiák egymással szembeni kölcsönhatása a szellemi és az anyagi szféra között megmaradt, de immár az individuális én volt fölényben. Ezzel a korábbi rend felbomlott, a hierarchiák eltűntek, a kölcsönhatások és az addigi kapcsolatok, relációk, megzavarodtak és az anyag került felül a szellemmel szemben. Ez az őrület kora, mint például a mai, ahol a pénz és a profit a legnagyobb hatalom. A megoldás tehát a rend visszaállítása lenne pl. a pénz és profit háttérbe szorítása és a szellem előtérbe kerülése. Ha megtaláljuk önmagunkat, univerzális énünket, vagy az Egy tükörképét, akkor nem mondhatjuk, hogy egyedül vagyunk, mert az Eggyel máris ketten vagyunk.