2. Létezünk és élünk

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/0n-xi_JHfKs csatornán.

Az angol nyelvű verzió elérhető a https://theoneonly111.blogspot.com/2019/02/existence-and-life.html oldalon.

A kettősségek világában mindennek megvan a kiegészítő párja, mert a kettősség, adja az egységet. Ha meg tudjuk fogalmazni kétségeinket, akkor jutunk el az egységbe. Minden az egyben válik valóra, amikor a kiegészítő párok egymásra találnak. Ilyen kettősség vagy dualitás életünk és létünk, a mozgás és mozdulatlanság, a tér és idő, a sötétség és fényesség, a férfi és nő, a szellem és az anyag és a sor folytatható. A kettősség egységének felismerése éberséget igényel, megérteni azt, hogy ami fent van, az van lent is, ami kint van, az van bent is, vagyis a transzcendenciát, ami nem más, mint a létezés és lényeg, okozat és ok együtt, ami a hierarchikus rend, vagyis a szent őselv szerinti rend.

Ha a kettősséget a célrendszer felől közelítjük meg, akkor elmondható, hogy amint a mozgás célja a mozdulatlanság, az idő célja a térré alakulás, úgy életünk célja a lét elérése. Ez egy körfolyamat, ciklus, amelynek kivitelezését az Egy ránk bízta. Az Egy az embert a választás szabad akaratával ruházta fel, eszközként és boldogsága megtalálásához pedig rendelte hozzá a szakralitásokat, mint a földet, vizet, tűzet és levegőt, a természetet, a teret és időt, a szeretetet és a másik embert. A tudatos, igaz és normális ember felismeri és tudja, hogy hivatása minimálisan négyes feladatot jelent, mint szellemit és anyagit alkotni, többlet terhet viselni, rendet tenni és visszatérni az Egyhez. Ötödikként ide sorolható az életlánc feladatának betöltése. Ezt a feladatcsomagot mindenkinek magának kell elvégeznie. A feladatvégzés sorrendje nem változtatható meg, mert a köztes lépések, vagy a más sorrend nem illeszkedik a hierarchiába. A célok elérésének eszköze tehát a felébredett, önmagára talált, szeretetteljes, igaz és normális ember, mivel csak ő képes elérni a létet, az időben megtalálni a teret, az időt térré és a teret idővé alakítani, elcsendesülni, tudatosnak lenni, elűzni a sötétséget, eloltani a fölösleges tüzet és fenntartani az életet.

Közismert, hogy kezdetben az Egynél volt a teremtő szó, vagy az ősszó (logosz), mert a világ, a tér, az idő és benne az ember, mint a szakralitások része, a teremtő szóra keletkeztek. Az ige azt jelenti, hogy legyen, létezzen az, ami addig nem volt. Szabad akaratból és szeretetből. Legyen, létezzen a térből idő, a változatlanból és örökből változó és mozgó, a sötétségből fényesség. Az idő, a mozgás és a fény megjelenése mind ugyanazt jelenti. Az ember világa az őskép megnyilatkozásának két mozzanata által valósult meg. Az egyik, amikor a teremtett embernek az Egy lelket, vagyis életet adott ezáltal alkotásába önmagát helyezte és alkotta meg az első kettősséget és az első hierarchiát. Ebben a rendben, a kettősségek hierarchiájában lett az ember az Egy hasonmása. Az ember volt az, aki az Egy szellemét a teremtett világba vitte, ő volt és ma is ő a hordozója, Azt feladatot kaptuk, hogy társak legyünk a teremtésben és betöltsük láncszem szerepünket a generációk között. A második mozzanat, hogy az Egy az ősszót, azt, hogy legyen, éberségének legmagasabb fokán mondta ki, ez pedig a szeretet, amely egyben az első ok is.

Az embernek időbe helyezésekor tehát megtört az egység és lett a kettősség, az egyből sok lett, a minőségből mennyiség, a térből idő, a létből pedig élet. Azt a feladatot kaptuk, hogy az átváltást fordított irányba, visszafele tegyük meg, vagyis a sokból egyet alkossunk, a mennyiségből minőséget faragjunk és az időből teret, az életből létet, zárjuk a ciklust vagyis újra rendet tegyünk. Az Egy a teremtésben és a teremtett emberben nyilatkozik meg, az ember pedig a rá bízott feladatainak elvégzésében. Embernek lenni hivatás és feladat. A lét hierarchiája szempontjából a teremtés élvez elsőbbséget, az élet szempontjából pedig a visszatérés. A szent könyvekben őrzött kinyilatkoztatások azokat az emberi állapotokat mutatják be, amelyek által az ember vissza tud térni az Egyhez, az ősállapotba, a kiindulási pontba, az alapállásba és újra univerzális értelmű, szellemi emberré tud válni. De nem az első, az Egytől elfordult emberré, hanem a második, immár megváltott, rendbe tett emberré, amelyben minket Beavató Mesterünk részesített.

A kettősség egységére való felébredést genezisnek is mondhatjuk, ami azt jelenti, hogy igazán akkor születünk meg, amikor felébredünk, éberré válunk, vagyis szellemi emberként másodszor születünk meg. Amikor az ősember a létet elhagyta és zuhanni kezdett a nemlétbe (életbe), akkor kezdett arra ráébredni, hogy mit veszített el. Ebből a zuhanásból, földre érkezésből ébredünk fel sorra mind. Érdemes a felébredést, a genezist a zuhanásból megélnünk. A zuhanás után a lélek elveszítette a létet ezért visszavágyódik oda. Ezt a vágyódás a szenvedés. Nem a test szenved, hanem a lélek. A felébredés pillanataiban ettől az igazi vágyódástól remegünk és szenvedünk. Szenvedésünk azt jelenti, hogy már elindultunk a felébredés útján.