8. Kirabolt idő
Mindenre időt kaptunk, így ideje van a születésnek és halálnak, a gyermekkornak, felnőttkornak és öregkornak, ideje van a vetésnek és aratásnak, a nappalnak és az éjszakának. Ideje van a külső időnek, amelyet az óra mutat, és a belső időnek, amely a szellem és a test változásával mérhető. Az idő minden percében jelen van a keletkezés és a pusztulás, ami a folyamat, mint véges mása a végtelen teremtésnek, amelyben mi is részt veszünk. Életünknek ez a szépsége: részt venni az állandó változásban, az állandóan áramló szeretetben, a magunk részéről pedig teremteni, megfeszülni és segíteni az Egynek a világ rendbetételében. Teremteni azt jelenti, hogy valamit létrehozni, létbe juttatni, szellemi töltetet adni, művet alkotni, olyant, ami addig nem volt. Ellentéte a létrontás, megfosztani valamit a szellemtől, vagyis kirabolni és rombolni.
A modern emberi tevékenységre jellemző, hogy rövidebb idő alatt többet akar előállítani, elérni. Ennek következménye, hogy élete felgyorsult, és mivel elvesztette annak lényegét, élete üresebbé vált. Adott idő alatt, mindig többet, messzebbre, magasabbra. Ha az atléta példájából indulunk ki, minél kevesebb idő alatt futni a százat, a négyszázat vagy az ötezret, átugrani a minél magasabbra tett lécet, a gerelyt minél távolabbra dobni. Ilyen a modern hős. Naponta tapasztaljuk, hogy ma ilyen hősök kellenek, akikről hírt adnak a rádióban, TV-ben, interneten, újságokban és más megtévesztő és dezinformáló eszközökben. Mit kap érte a hős? Egy darab papírt, amit úgy hívnak, hogy oklevél, esetleg egy másik papírt, amit pénznek hívnak, vagy egy darab fémet, amit állami kitüntetésnek neveznek.
De mi történik azzal az idővel, amit az ember megspórol? Hosszabb lesz a huszonnégy óra? Esetleg többet alszunk, több időnk lesz az alkotásra vagy a munkára, a másik emberre, esetleg a pihenésre? Erre találták ki a racionalista közgazdászok a hatékonyság növelését, amikor például a legrövidebb idő alatt a leghosszabb távot kell megtenni, az optimalizálást, amikor a legkisebb befektetett idővel és energiával a legtöbbet lehet kihozni. Az Egy az embert ritmikus időbe és időre teremtette, mégis az ember inkább ütemre szeret élni, akárcsak egy gép. Hajszolja magát, folyamatosan rekordokat állít fel, optimalizál, racionalizál, növeli a teljesítményt, a hatékonyságot, a sebességet, az életéhséget és életszomjúságot, siet és habzsolja azt az életet, aminek lényegét épp ezért, nem ismeri, és nem érti. Tudatlanságában ezt a lényegtelenséget nevezte el fejlődésnek. Miért kellene neki teremteni, megváltani, rendet tenni, szeretni, boldognak lenni és miért kellene másokon segíteni? Mert ez a rábízott feladat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése