3. Én vagyok, vagy mi vagyunk, avagy ki az én?

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/UsczAAUJ3vA csatornán.

Az angol nyelvű verzió elérhető a https://theoneonly111.blogspot.com/2019/02/i-am-or-we-are.html oldalon.

Az igaz, nemes és egyetemes emberi állapot, akkor veszett el, amikor az ember az öröklétből, a térből, az életbe, az időbe került. Az időszámítás is akkor kezdődött, amikor az ember a korlátlanból a korlátoltba, a nem cselekvésből, a végtelenből, a térből, a létből, a cselekvésbe, a végesbe, az életbe, az időbe került. A tér szabadságából az idő fogságába. Végtelen szabadságát elveszítve aggódni és szenvedni kezdett, vágyódni arra, hogy visszanyerhesse elvesztett létét. A lélek szabadságának visszanyerése az édes szenvedés. Ami nem a szabadság utáni vággyal függ össze, az nem szenvedés. Ha pedig félelemről lehet beszélni, az az Egyhez való vissza nem találástól való félelmet jelenti. Ha ezen kívül félelemről beszélünk, az csak az aggodalom az anyagi holnapért, amely a külső anyagias, árnyék emberre jellemző.

Mivel az Egy az oka az embernek, mint okozatnak, az igaz és normális ember elmondhatja, hogy én okozat vagyok, a magam káprázata/látványa, amely csak lehetőség, potencia, segédlet, eszköz az Egy országának megvalósítására itt a Földön. Az okozatnak, ahhoz, hogy önmagát meg tudja határozni, szüksége van egy viszonyítási pontra, amely mindig az Egy. Ennek az önmeghatározásnak jelképe a körbe helyezett egyenlő szárú kereszt, mint a legelső ismert és fennmaradt keresztforma, amely utal a helymeghatározásra, a lélek középpontjának a megtalálására. Itt a horizontális élet és annak képviselője az individuális én találkozik a vertikális léttel és annak képviselőjével, az univerzális énnel.

Az énnel kapcsolatos kettősségünk megértéséhez a következőkre hivatkozunk:

1) az individuális én azt jelenti, hogy „én vagyok”, egyes szám első személyben, vagyis én magam, rajtam kívül senki és semmi nincs. Ennek tükrében annak is igaznak kell lennie, hogy rajtam kívül vannak még mások és a minden, vagyis a világ. Ezzel szemben az univerzális én annyit jelent, hogy „mi vagyunk” (én és az Egy) többes szám első személyben. Vagyis mi magunk vagyunk hasonlók az Egyhez, rajtunk és az Egyen kívül nincs senki és semmi. Tehát nem vagyunk önmagunkra hagyva. Lelki világunk, vagyis önmagunk ismerete alapján szerzünk tudomást belső világunkról, amelynek hordozója az univerzális énünk és a külső világunkról, amelynek hordozója az individuális énünk.

2) az "én" és a lét összefüggésében elmondható, hogy létünkhöz az univerzális (egyetemes) énünk kapcsolódik. Az élethez az individuális én és az univerzális én is kapcsolódik, mivel az életben benne van a lét is, akárcsak az időben benne van a pillanat és a pillanatban az idő. A múlt- jelen és jövő közötti kapcsolat tehát a pillanat vagy az időkapu. A létről (létezésről) tudomást/információt szerezni metafizikai transzcendenciával lehetséges, ami a fizikai világon (az életen) túli állapotról való tudomást szerzést jelenti. A metafizikával nemcsak azt kell meghaladni, ami időn túl van, hanem azt is, ami egyáltalán létezik. A tudomásul vétel /információszerzés feltételezi a tudást, a tudás a tudatosságot, a tudatosság pedig a tudatot. A tudat mindig az öntudatot jelenti, vagyis az önmagamról szerzett tudást.

3) az ego és az "én" viszonyában az én, mint első személy és a lelkünkben levő ego közötti különbségtétel illusztrálására használjuk fel Beavató Mesterünk kinyilatkoztatását „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, vagyis Ő az út az igazság és élet, amely a személyes én. Akár az is mondható, hogy Ő a tao. Ha viszont úgy értelmezzük, hogy az én lelkemben levő univerzális egóm az utam és igazságom, vagyis Ő, és individuális egóm pedig az életem, akkor az üzenet, a tanítás az egómnak szól. Az "én" és az ego között fennáll az átjárás lehetősége, amikor azt is el tudjuk fogadni, hogy az én egóm, olyan lehet, mint az Övé, vagyis megváltó én. Ha nincs megváltó énem, fikció vagyok. Beavató Mesterünk dekódolt üzenete tehát, én vagyok a modell, az út, ismerem a rejtett igazságokat is, de az életet is, gyere velem. Az időbe kerülés előtt, amit a keresztény szóhasználatban Paradicsomnak neveznek, a lét alapállásában a két ego egybetartozott. 

4) az "én világom" és élet összefüggésében elmondható, hogy a világ bennünk (belül) is és rajtunk kívül is van. A bennünk levőnek nyilvántartását, szellemi megvalósítását univerzális énünk hordozza, a rajtunk kívülit pedig individuális énünk. A kettő együtt adja az én világomat. Így a világ én vagyok, mert a világ öntudati. Aki a belső és külső világot önmagától függetlenül éli meg az mentálisan gyenge, lelkében értelmetlen és alvó, mert nem vette észre, hogy a létet az univerzális én hordozza. A pszichológia minderről nem tud. Minden tekintetben önmagunkban kell, megtaláljuk a középpontot, az alapállást, mert önmagunkon kívül nincsen más világ.

5) az "én" és a racionális gondolkodás összefüggésében megállapítható, hogy a racionális gondolkodás nem segít a létünkről való tudomásszerzésben, mert létünket lelkünk értelmével tapasztalhatjuk meg. Ha a racionális gondolkodás azt jelenti, hogy kétszerkettő négy (a mennyiségi matematika szerint), akkor a lelkünk és a benne levő univerzalitás ezzel a gondolkodással nem érthető meg. A lélek öntudatossága a szubjektumokban, a képekben való éberségben érhető utol. Vagyis létünk közelsége, univerzális énünk akkor érthető meg, ha minél messzebb távolodunk érzéki tapasztalásainktól és észleléseinktől, individuális énünktől. Ezzel az eltávolodással nem teszünk mást, mint lefaragunk az aranykortól, a második Paradicsomtól való távolságunkból, felgyorsítva azt a folyamatot, amely önmagunk megtalálásában, az Egyhez, mint legfőbb princípiumhoz való visszatérésünkben segít.

6) az "én" és önmagunk megvalósítása összefüggésében elmondható, hogy pszichológiai értelemben az ember akkor valósítja meg önmagát, ha céljait, terveit eléri, ha sikeres. A metafizikai önmegvalósítás nem erről szól, mivel önmagunkat megvalósítani, annyit jelent, hogy Beavató Mesterünk mintájára többlet teher vállalunk, ezáltal pedig rendet teszünk. Önmagunk megtalálása a kereszt középpontjában csak öntudatos lélekkel lehetséges. Az öntudatunk feletti uralkodás jelenti az abszolút uralmat, amikor az univerzális én (egybefogó, fényes) uralkodik az individuális (szétválasztó, sötét) fölött. Öntudatunk, hitünk az univerzális énhez kötődik, tehát szellemi tevékenységet jelent. A magunkra találásban a cél az öntudat megszerzése, a tudatosodás.

7) az "én" és a célok elérésében a felvetődő kérdés, hogy milyen célunk legyen, életcélunk vagy létcélunk? Ha életcélunknak (individuális énünknek) rendeljük alá létcélunkat (univerzális énünket), akkor hazugságban élünk, kivetített valóságban, reklámkampányokban, világnézetekben, ahol az élet elveszti létének értelmét. Ha létcélunknak feleltetjük meg életcélunkat, akkor boldogságban tudunk élni. A cél tudatosítása, mindig hozzárendeli az eszközt, mert cél nélkül eszköz sincs. Nem úgy, mint a tudatlan hajósnak, akinek nincs kikötője, illetve minden kikötő jó neki. Ha tudjuk célunkat, akkor azt is tudjuk, hogy reggel miért kelünk fel az ágyból, azért-e, hogy a nap folyamán az anyagot, a lényegtelen kellékeket gyarapítsuk, vagy önmagunkat, öntudatunkat, univerzális énünket, szellemünket, a lényeget műveljük és készítsük fel nap, mint nap a visszatérésre.

8) az "én" és az értelem szempontjából elmondható, hogy a lélek kettősségében, az individuális én képviseli az értelmetlen, változó, tévedésbe eső részt, ezért a lélek ezen „része” relatív (anima, psziché). Az értelmes részt, az abszolút, állandó és tévedésbe nem eső lelket, ami a szellem (spiritus, pneuma) az örök univerzális én képviseli. A kínai hagyományban a halhatatlan spiritus neve a hun,  a  halandó anima neve p'o. A Védák szerint az individuális énnek felel meg a dzsiva, az univerzális énnek pedig az atman. Nem az érzéki ész értelmes vagy értelmetlen, hanem a lélek.

Beavató Mesterünk az értelmes lélek, az univerzális én megismeréséhez vezető útra, bölcsességre, hitre, felébredésre és beavatásra tanít minket. Az evangélium, az örömhír az univerzális énről, a beavatásról és az embernek az Egyhez hit általi visszavezető útjáról szól.

 

ü