1. A dualitás: szellem és anyag

A hangfelvétel elérhető a https://youtu.be/d6bilzWfSxU csatornán.

Az angol nyelvű verzió elérhető a https://theoneonly111.blogspot.com/2019/02/spirit-and-material.html oldalon.

Az anyagnak, például a testnek, mint megnyilvánultnak, vagyis a fizikai élet fenntartójának feladata, hogy a forma (lélek) kiteljesedését lehetővé tegye. A test, mint másodlagos hordozó a forma kiteljesedésével, vagy anélkül is, mivel időben van, elindul a visszafejlődés útján, amelyet a test halálaként ismerünk. Minden anyagnak, így a testnek is van egy kezdete (megszületése), egy csúcsa és egy vége (halála). Ezzel szemben a teremtett egyetemes lelkünknek (szellemünknek), a formának nincs kezdete és vége, mert öröktől fogva van. Mindannyian értelmes lélekkel születünk a világba,  és ez  mindannyiunk öröksége. Hogy mégis idővel eltűnik egyetemes énünk, az a külső hatásoknak, szüleinknek, az iskolának, a társadalmi hatásoknak, és a mi rossz döntéseinknek tulajdonítható. Amikor elveszítjük egyetemes énünket és válunk individualista egyénné, akkor válik lelkünk éretlenné, relatívvá, értelmetlenné, amely nem tér vissza az Egyhez. Az a művészet, ha képesek vagyunk egyetemes énünket éretté, abszolúttá vagy felébredetté, értelmessé tennünk, vagyis másodszor is megszületnünk, immár nem testben, hanem lélekben. Csak az érett, egyetemes énünk képes visszatérni az Egyhez. Predesztináció nincs. Szabad akaratunkon múlik, hogy lelkünk elvész vagy megmarad az Egytől állandóan áramló szeretet körforgásában.

A forma, az esszencia, vagyis a szellem tehát a megnyilvánuló lét, a tartalom, pedig mint anyag, vagyis a szubsztancia (jelentése valami alatt, vagyis az eszencia alatt) a megnyilvánult élet. Az esszencia a magasabb szinten megnyilvánult tulajdonságok szintézise. A forma az anyag megnyilvánulásának kerete, edény, amelyet tartalommal kell kitölteni. Így a forma az anyag fölött áll, az ok az okozat fölött áll. Ami azt is jelenti, hogy a megoldás mindig fentről, a szellemtől származik, ezért a dolgokat úgy érthetjük meg, ha felismerjük a fenti, szellemi világot, mert a szellem adja meg az anyag időbeni és térbeli megnyilvánulását. A forma vagy szellem a lehetőség, a potencia, a forrás, az ok, amelyet az anyag, az okozat be tud tölteni.

A forma, a tér az ami láthatatlan, az anyag, és az idő pedig az, ami látható. A forma önmagában nem fordul, elő csak az anyaggal együtt ezért van az, hogy ugyanazon anyagnak számtalan formája van. A tér sincs önmagában csak az idővel, ami azt jelenti, hogy az idő a tér forrása, hogy az idő térré alakulhat, a tér pedig idővé. Az ok a tér, az okozat az idő, amikor az okozat megszűnik, okká alakul. A részegységek is, amikor egyesülnek, elveszítik egyéni tulajdonságaikat. Az első ok az Egy, a lét, a létezés (élet) az okozat, úgy ahogy az élet transzcendens dimenziója a lét. Aki képes az időt térré és a teret idővé, örökkévalósággá konvertálni, az az egyetemes ember. Lelkünk konvertáló képessége érettségünkön múlik.

A duális párokból a látható (vélt valóság) és a láthatatlan (biztos valóság) közötti kapcsolatot az időbeni változás, a mozgás, a teremtés, a fény biztosítja. Az Írás nem szól az idő teremtéséről csak a fénynek az első napon való teremtéséről, de mivel a kettő összetartozik, elmondható, hogy a mozgással, idővel és fénnyel indult teremtés, nem más, mint a változás, vagyis az lett a semmiből, teljességből, tökéletességből, ami addig nem volt. Időn, fényen kívül, vagyis a térben , a semmiben nincsen teremtés, mert ott van a lényeg. A lényeg (ok) megnyilvánulása pedig a létező (okozat). A teremtés okozat. Az ürességet, a teret az ontológia párjaként kellene vizsgálnunk, de mivel ezt nem tesszük, az ürességre csak közvetett módon tudunk következtetni, mint az ontológiai lét kiegészítőjére, tehát megfelelőjére. Ha az élet az időben van, akkor az üresség/semmi, vagyis a lét a térben van. A létben van-e a létező vagy a létezőben a lét, kérdése ugyan az, mint, hogy a térben van-e az idő vagy az időben a tér. Mindkettő átváltható, megfordítható, az irányok felcserélhetők, mert a kettő egy. Ez a dualitás. Ahol a fordulat megtörténik, az a váltás, változás, vagy még mondható teremtésnek is.

A létező és lét tehát folyamatban van, hol az egyik dominál, hol a másik, de mint a többi dualitás párok is mindig egy változó egyensúlyi állapotban vannak. A lényeg az egyensúly, vagyis az egység megtartása. Mi is e kettősség részesei vagyunk, képesek arra, hogy életünkben a létet megtaláljuk, az időt térré konvertáljuk, a rendet, az egyensúlyt, az egységet helyreállítsuk. René Guénon szerint ”a kettősség minden megnyilvánulás előfeltétele”, de az is mondható, hogy a megnyilvánulásban van a kettősség, például mi is kétféle módon nyilvánulunk meg, férfiként és nőként, de ugyanez mondható el a fentről és a lentről, a mozgásról és mozdulatlanságról, a fehérről és feketéről, a nappalról és éjszakáról. A kettősség az egymásra utaltság, az egymás kiegészítése, az egyik feloldódása a másikban, az átalakíthatóság., a mozgás, a változás. A kívülről látszó megosztottság, kettősség a belső dualitásban nyer egységet, feloldódást. Az egységben nincs különbözőség, nincs ok és okozat, lényeg és létezés, nincsenek szubsztanciák, mert visszatérnek (beolvadnak) az esszenciába. Az okozat nem ismerheti meg magát ok nélkül, a szubsztancia nem lehetséges az esszencia nélkül.