10. Az Egy hagyománya
Éberségünk hagyományához szorosan kapcsolódik az Egy hagyománya. Fontos megjegyeznünk, hogy az éberség kialakulásában a tudomány alapos tudásával nem rendelkező tudósok, vagy inkább áltudósok, scientifikusok, akik szótárukból mellőzték az Egyet és képesek az anyagba süllyedettségüket fitogtatni, hitték azt, hogy a különböző népek közötti felfogásbeli hasonlóságok csak úgy alakulhattak ki, ha azt az egyik nép a másiktól átvette. Az éber ember viszont tudja, hogy ez nem feltétlenül van így. Ugyanis nem volt ősi nép, ősi nyelv, ősi vallás, amelyből kialakultak volna a többi nép, a nyelvek, a vallások stb. Nem volt ilyen, mivel minden nép ugyanabból az Egytől származó forrásból merített, ugyanabból a szellemből élt, ami azt is jelenti, hogy senkit sem választottak ki. Nem véletlen, hogy Földünk különböző népei például a teremtést hasonlóan írják le. Ez a közös, egy forrásból származó éberség az Egy hagyománya.
A hagyomány tehát a természeten túli, vagy tágabb értelemben az életen túli Egy hagyományának tudása, nevezhető akár keresztény hagyománynak is vagy egyszerűen kereszténységnek. A hagyomány világát, az Egy tradicionalitását az életen túli, transzcendentális léttudat jellemzi, ami nem más, mint az, hogy az ember életét a maga teljességében éli meg. A hagyomány mindig metafizikai hagyományt jelent, a metafizika pedig mindig a hagyományos metafizikát, amely mivel az Egy hagyományának összességéből és egységéből kíván kiindulni, elutasítja a történelem, társadalomtudományok, pszichológia időközben rárakodott téziseit.
Amikor az éberség és az Egy hagyományáról, a kereszténységről szóló tudás meggyengült keletkezett a vallás, a vallás alászállásakor a kultúra, ennek alászállásakor pedig a civilizáció, művészet és utolsóként a tudomány. A hit vagyis hinni az Egy hagyományát megtestesítő keresztény hagyományban éberséget és tudatosságot feltételez. A keresztény hagyományt Beavató Mesterünk újította meg. Amennyiben az egységes hagyományt a még elérhető morzsákból szeretnénk felépíteni, akkor a korábbi szellemi alászállás fordított sorrendjében lenne lehetséges a szellemi felemelkedés, vagyis a jelenlegi tudományos felismerésekből kiindulva, majd folytatva a művészettel, emberi kultúrával és az ezoterikus „vallással”. Ezen vallásban nemzetre, nyelvre való tekintet nélkül kellene az igaz és normális embereknek részt venni. Azért mondjuk nemzeti és nyelvi hovatartozás nélkülinek, mert a nemzetek épp az anti- tradicionális tevékenységek következtében alakultak ki, különösen a tizenkilencedik században.
A hagyomány alászállásához, anyagivá válásához, jelentős mértékben járult hozzá a fogalmak helytelen használata és/vagy a hatalom általi szándékos elferdítés is. Modernek nevezett liberális korunkban a szándékos félrevezetést, tudatosan vagy tudatlanul, különösen olyan területeken alkalmazzák, mint például a politikában, jogban, reklámokban, kommunikációban, közgazdaságban és a pénzvilágban. Ezek a területek azok, amelyek leginkább felrúgják a tradicionalitást, az Egy hagyományának rendjét és fosztják meg az embert a visszatérés lehetőségétől.
A tradicionális az, ami nem modern, vagyis nem liberális és materiális. A megtévesztett és manipulált ember látásának zavarása következtében, könnyen fogad el olyan eszméket, ideológiákat, világszemléleteket, amelyek nem a hagyomány irányába (ami nehezebb), hanem a hazugság (ami könnyebb) irányába vezetik őt. Akik pedig nem értették az Egy hagyományát, azok a maguk képére formálták vagyis reformálták, liberalizálták azt. Amire ők gondolnak az nem az Egy, hanem az Egyről alkotott kép vagyis valami más. A fogalmi zavarkeltéshez tartozik a hagyományt helyettesítő vagy azzal egyenértékűvé tevő szokásra és a bevett gyakorlatokra való hivatkozás is, ami nem jelent mást, mint felszínes emberi tudást, amiből hiányzik az Egy hagyománya, a transzcendencia. Mindennek az Egyről, vagyis az Egy hagyományáról kellene szólnia, mert egy a nép, egy az emberiség, egy a szellem és egyetlen az Egy. Az emberiség egysége abszolút tény. Ami ezt az egységet megbontani látszik, az az egymásról való nem tudás, illetve a fogalmak téves használatának következménye.
Beavató Mesterünk új kinyilatkoztatása, de nevezhetjük akár apokalipszisnek is, vagyis ami kell, egy magasabb eredetű közlésnek alapja, amely az embert közvetlen módon szólítja meg, amelyet a szentkönyvekbe megírtak és a gondolkodók, bölcsek és kutatók továbbadtak. De nem a dogmatikus vallásban, ahol a közvetlen megszólítást (magasabb tudást) lecserélték a dogmával (alacsonyabb tudással). Ebből is látszik, hogy a kinyilatkoztatást meghallani, meglátni nem csoda, hanem felkészültség dolga. Nem rejtély, nem dogma, hanem ráhangoltság. A tanítás az éberség gyakorlásáról szól, amikor az ember egy önmagán kívüli pontot keres, amibe megkapaszkodva, képes önmagát megkettőzni, egyszerre életben is és létben is, transzcendenciában lenni. Az Egy hagyományának és szellemi kivetülésének megértése egy felfokozott lét (lelki) állapotban lehetséges, mert létezni, annyi, mint önmagunkon túláradni. Ez lenne a felfokozott lét közeli, szeretetet adó élet. A lélek így kerül vissza az alapállásba, az univerzális énbe, a semmibe, a térbe, amiből vétetett. Akkor élünk helyesen, ha magunkat állandóan az alapállással hasonlítjuk össze. Az új kinyilatkoztatásra való hangoltság nem más, mint a tudat legmagasabb fokra emelt ébersége, amikor már nem kivetítettként, nem kívül tapasztaljuk meg az Egyet, hanem belül önmagunkban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése