277. Digitális függőségünk

Ma a digitális technológiák éteri hullámainak függőségében vagyunk, akár észrevesszük azt, akár nem. A technológiák és technikák a megosztott és polarizált nyugati ember életét, olyan közös felszínes, individualista, téves érdekekkel és értékekkel képes összekötni, pl. a közösségi felületeken keresztül továbbított csábítások által, ahol lehetőséget kap arra, hogy másoknak elmesélje, hogy ki ő. A lájkoló, a posztoló egy olyan mesterséges viszonyítási pontot ad magáról, ugyanakkor lehetőséget ad másoknak, hogy pl. a lájkok által önismeretből vizsgázzon. A vizsga, a lájkolás képes átalakítani az ember önértékelését, miközben egy olyan közösséggel képes összekapcsolni, amely egy olyan függőségi irányba terelheti el figyelmét, amelyre nincs szüksége, pl. hogy ugyanazon ismétlődő tevékenységeknek, digitális szenvedélynek szentelje szakrális idejét. A lájkoló és posztoló rabszolga tévesen abban bízik, hogy a digitális közösség iránti odaadása meghozza gyümölcsét, vagyis elhozza számára az individualista elismertséget, a “valahová tartozás” boldogságát. Kényelmes magányában fél a lemaradástól, a mások általi nem elfogadástól, a közösségből való kizárástól. Úgy gondolja, hogy ha már nincs fizikai családja, pl. férje, felesége, gyereke, akkor legalább legyen digitális közösségi családja, esetleg egy hűen szerető és szófogadó kutyája vagy macskája. A ”valahová tartozás” emberi igény, ezért a közösségi társas kapcsolatok szükségességét minden hatalom kihasználta, így a digitális hatalom is. Ahogy korábban is, most is a „valahová tartozás” igénye és a magányos félelem hozza létre a digitális vallásosságot. 

A klasszikus vallásban a félelmet úgy fogalmazták meg, hogy “féld az Istent” amikor azt sem tudták, hogy mi vagy ki az Isten, a digitális vallásban pedig úgy, hogy “félj mert lemaradsz” vagy “ ha nem vagy fent a Facebookon, nem is létezel ”. A transzhumanista hatalom tudja, hogy ember vallás nélkül nincs, és mivel a klasszikus vallás eltűnőben van, vagy inkább muzeális jelleget ölt, szükség van egy új, önálló vallásra, saját dogmatikával, templommal, papsággal és rituáléval. A hatalom azt is tudja, hogy a tömegember azért szereti a vallást, a „valahova tartozást” mivel tudása nem elegendő, hogy önmagát megszervezze és irányítsa. A tömegembert mindig vezetni kellett, pontosabban meg kellet vezetni, mert nélküle a hatalom nem tud létezni. A hatalmat a tömegember tartja el. Mindig az nyert, aki a megvezetést, a tudatlan tömegember manipulációját a kezébe tudta tartani. Ma a digitális vallásnak viszont sokkal több tudásra van szüksége a digitális tömegrabszolga megvezetésére, mint korábban a klasszikus vallásnak. De ez nem gond, mivel a megvezetéshez szükséges digitális eszközök pl. a mobiltelefon, a mesterséges intelligencia, a nanotechnológia, a robotika, a kognitív tudományokhoz tartozó pszichológia stb. a hatalom megvezető kezében vannak. A digitális rabszolga pedig védtelen. Ha harcolni szeretne, nem tudja, hogy kivel szemben, csak azt, hogy mivel szemben. Korábban, mivel a hatalmat gyakorló valamilyen mértékben látható volt, úgy a rendetlenségért valakit felelősségre lehetett vonni. Ma a digitális felelős láthatatlan.

A digitális vallás fogalmának megértésében érdemes utalnunk arra, hogy a digitális fogalom alatt az algoritmusokban szereplő nulla és egy, az igen és a nem fogalmát értjük. Harmadik mód és lehetőség nincs. A helyzet a vagy-vagy, mert a hatalmi programozó nem ismeri az „és” jelentését. Következik, hogy a digitális technikák és technológiák osztályozó, kizáró, elidegenítő és individualista jellegűek. A vallás fogalma kissé bonyolultabb. A szó eredetileg újrakötést, religare-t jelent, ami az embernek az egyetlen Egyhez való kötödését, vagy az egyetlen Egyhez, - amit a közfelfogásban Istennek neveznek-, való visszatérést jelentené. Ezzel szemben a hatalmi kereszténység ezt a fogalmat a keresztény vallásnak a többi vallástól való megkülönböztetésére alkalmazta. Illetve, több olyan életfilozófiát, világszemléleteket is a magába foglalt, amely megkülönböztette a hinduizmustól, a buddhizmustól vagy a konfucianizmustól. Európában a vallás fogalma alatt eredetileg a Paulus és a római birodalmi páros alapította keresztény hatalmi vallást értjük, amely egyben a több évszázados keresztény hatalmi világkormányzást jelentette. A vallás másik értelmezése alatt a valláshoz tartozó intézményrendszert, kultúrát, rítusokat, értékeket és hiedelmeket értjük, amelyek által a vallásos egyház működik. Ahogy a klasszikus vallások úgy a mai digitális vallás is képes formálni gondolatainkat, érzéseinket, reményeinket, félelmeinket, kapcsolatainkat és a jövőnket. De, ahogy a klasszikus vallások sem az emberek érdekeit szolgálták, úgy a mai digitális vallás sem azt szolgálja, hanem amint már szó volt róla, jól megfontolt saját hatalmi érdekeit. Ne feledjük el, hogy tömegvallás ide vagy tömegvallás oda, van viszonyítási pontunk, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyva, mert a bennünk levő Egy, a kis isteni szikra létezik és így én és az Egy, ketten vagyunk. Az új helyzet az, hogy most a digitális vallásban létünk kérdéseiben jobban elbizonytalanodunk, mint a klasszikus vallásban. Ugyanis nagyobb a külső anyagias kísértés és nagyobb a mi kényelmünk is. Mi vagyunk a világ, és világunk mindig olyan volt, amilyenné tettük. Ha engedtünk a “gonosznak” akkor világunk gonosz volt velünk, ellenkezőleg, ha ellenálltunk a “gonosznak” világunk jó volt hozzánk. Világunk akkor születik meg, amikor létrehozzuk, és akkor tűnik el, amikor mi felszámoljuk.

Visszatérve a két vallás közös pontjaira elmondható, hogy mindkettő megegyezik abban, hogy a tudatlanság fenntartásához hitre van szükség. Ugyanis aki tud, az nem hisz, nem fél és nem szolgálja a hatalmat. A vallástalan egyetemes ember Beavató Mesterünk tanításaira hallgat, aki azt üzente, hogy ne higgy, hanem tudj “keressetek és kutassatok, zörgessetek és ajtót nyitnak”. Ezzel szemben Paulus, akárcsak a digitális vallás képviselői hatalmukat a hitre és a félelemre alapozták. A digitális hit, mint a korábbi Paulus féle hitrendszer is individualista mivel feltételezi és elfogadja a fejlődést és a haladást, ebből kifolyólag minél nagyobb kényelemre, profitra és hatalomra vágyik. A digitális vallásos hit alapja a láthatatlan adat és az adatot kezelő algoritmusok valósága. Beavató Mesterünk a tudásra, de nem a tudomány szűklátókörű, materialista és individualista tudására, hanem az egyetemes tudás megszerzésére tanít. A digitális vallásban is, akárcsak a klasszikus vallásban is létezik a hierarchikus szerveződés, ugyanis a digitális technológiai cégek tulajdonosok töltik be pl. a püspökök szerepét, a papságot pedig az őket segítő menedzser ügyintézők, illetve a létezik a digitális gyarmatosítás is. Ha korábban a portugál és spanyol katolikus, majd később a protestáns holland, angol, francia, belga stb. gyarmatosítók ismertek voltak, ma a digitális gyarmatosítók ismeretlenek. Ahogy azok is, akik a pápaság, vagyis a klasszikus világkormány helyett létrehozzák a digitális világkormányt, hogy megvalósuljon a végső Pax Judeica.

Amiben a két vallás különbözik az, hogy digitális vallásrendszerben Isten helyét a profitot hozó adat veszi át, a templomot a felhőben tárolt adatok jelenítik meg,- így akár a IV. században Ágoston által elképzelt mennyei Jeruzsálem is megvalósulhat-, dogmatikáját az algoritmusok határozzák meg, rituáléját a felhasználók min. percenkénti eszközhasználata, a papok és messiások szerepét pedig a technológiai cégek színpadi szereplői veszik át. Ha korábban csak a dogmatikus hit és rituálé rendszer (szoftver) létezett, akkor a digitális vallásban szoftver hitrendszer mellett megjelent a rabszolga kötelező eszközhasználata is pl. digitális pénz, a mobileszközök (applikációk) általi érvényesíthető digitális vásárlás, ügyintézés pl. digitális állampolgárság. A digitális vallás néhány részletesebb jellegzetessége:

    1. dogmatikája: egy olyan erkölcsi üzenetrendszer, amely meghatározza, hogyan gondolkodjunk, szóljunk és cselekedjünk. Fogalmi rendszeréből nem hiányoznak, habár erről keveset lehet tudni, azok a fogalmak, amelyek eddig a világ nagy vallásainak történetében voltak, pl. a digitális mennyország és pokol, az élet előtti és utáni lét, valamint a digitális gyarmatosítás. A technológiának még saját „istenei” is vannak – legalábbis számos jelentős mesterséges intelligencia-elmélet szerint. Amint az is kiderül, hogy az ilyen gondolkodás mögött – ha ezt egyáltalán nevezhetjük „gondolkodásnak” – nagyrészt az a félelmünk áll, hogy újra kiszolgáltatottak leszünk, és valahová tartoznunk kell. A digitális eszközöket kezükben tartó hatalmaskodó önkiválasztottak fanatikus és téves, embertelen hitrendszerüket azért alkalmazzák, hogy az eszközhasználatra kötelezett digitális rabszolgákat kihasználva a Pax Judaica világkormányt minél hamarabb megvalósíthassák.

    2. rituáléja: a klasszikus vallásokban az ima a nap minden szakaszában elvégezhető volt, szertartásokat pedig azért alkalmazták, hogy az élet fontosabb állomásait megjelöljék pl. a születést a gyermek megkeresztelésekor vagy a halált az utolsó kenet felvételével. Ugyanis az ősi ember részére gyakran nehéz volt elválasztani a mindennapok történéseit azoktól a rituáléktól, amelyek életének értelmére emlékeztették. A digitális függőség vallásában, amikor Istent digitális istenre cserélték le, a digitális vallás rituáléi még láthatóbbak lettek. Ugyanis ahelyett hogy pl. naponta elmondanánk reggeli és esti imánkat, az asztali áldást vagy muszlimként ötször imára borulnánk egy szőnyegen, digitális eszközeink előtt naponta többször „térdelünk le” és fordítunk rájuk időt, pl. szörfölünk a neten, lájkolunk, posztolunk stb. és állandó informáltságban tartjuk magunkat, miáltal arra emlékeztetjük magunkat, hogy nem tudunk meglenni nélkülük. A digitális eszközhasználatban rituálénak számít a felhasználó névvel és jelszóval való belépés (bejelentkezés), a hírlevelek küldése és olvasása, a termékkel kapcsolatos reklámok megtekintése, egy új böngészőfül megnyitása, az algoritmusra hagyatkozás, amely elvezet egy következő videóhoz stb. A hatalom tudja, hogy az ilyen rituálék azáltal, hogy közös tevékenységekbe vonják be a felhasználókat, lehetővé teszik, hogy közös észleléseknek és tapasztalásoknak legyenek tanúi, közös élményeket osszanak meg egymással, amelyeket elfogadhatnak (like) vagy elutasíthatnak (dislike), és így virtuális közösségekké formálódhatnak. Minél hatékonyabbak a közösségi rituálék, annál nagyobb a közösség adatmegosztása, tehát a hatalomnak nagyobb az adatértékesítésből származó bevétele, ideértve a sütik elfogadását is.

    3. célszerűsége, teleológiája: a technikák és technológiák történetiségének megértése nemcsak az értékesített termékek alapján lehetséges, hanem az szerint is, ahogy milyen viszonyulásunk a technikákhoz és technológiákhoz, ami által képesek vagyunk magunkat is értelmezni a világban. Reflexív viszonyulásunk lehet individualista vagy egyetemes. Amint már említettük, ember vallás nélkül nincs, és az individualista tömegembernek valahová tartozni kellett és kell ma is, hogy ne érezze magát magányosnak, hogy leküzdhesse félelmeit és így megtalálja annak visszaigazolását, hogy küzdelmeinek célja van, hogy feladatainak elvégzése nem hiábavaló. Célszerűségből keresi a választ arra, hogy ki ő, miért van, honnan jön és hová tart. Ezzel szemben a digitális vallás, az álvalóság megvalósításához, a manipulációhoz egy másik célszerűséget vezet be, azt, hogy ne kérdezz, és ne vedd észre, hogy ellenőrzés alatt vagy. Ne vedd észre, hogy a globalizált világban, a nyugatias liberalizmusban, a digitális kommunizmusban egyenlő vagy a másik emberrel, hogy akkor sem történik semmi baj, ha felszámolódnak a nemzetek és a határok, ha eltűnnek a nemzeti kultúrák, ha felszámolódik az egyéni és a közösségi önrendelkezés, ha korlátozódik az ember szabad mozgása. Ne vedd észre, hogy ha egyesek élettartama javul, az rád azért nem vonatkozik, mert téged csak kísérleti alanynak használnak.