273. A digitális álvalóság

 

A technovallás elemzésében röviden ismertetjük az algoritmusokat alkalmazó rendszerek által létrehozott vallásos álvalóságot, valamint az ember és a gép kapcsolatának változását. Várható, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia segítségével még meghatározóbb lesz az álvalóság és szorosabb lesz a kapcsolat az individuális ember és a robot között. 

Az álvalóság megalkotásáról el kell mondanunk, hogy mindenki tudatossága, egyetemessége vagy tudatlansága, individualitása függvényében alkotja meg a saját valóságát vagy álvalóságát. A tudatosak tudják, hogy teremtettségünknél fogva mi vagyunk a világ és nem mi vagyunk a világban, hanem a világ, az egyetemesség van bennünk. Az individualistáknak pedig minden kívül van, így ők maguk is a világon kívül vannak, pl. a digitális technológiák algoritmusának álvalóságában. Az individualitás, a digitális vallás elfogadása azt jelenti, hogy nem önmagunkban, önrendelkezésünkben, önszabályzó képességünkben bízunk, hanem a tőlünk független technikákban és technológiákban. A modern nyugati társadalmakban a mainstream tömeghisztériát, a tömeggondolkodást kiváltó médiumok, pl. az újságok, a rádió és Tv adók, majd később az internet és újabban a közösségi médiumok központi ellenőrző szerepet játszottak abban, hogy milyen legyen világfelfogásunk, hogyan észleljük és tapasztaljuk a körülöttünk levő világot. A digitális technovallásban már a számunkra ismeretlen, meghatározhatatlan, nem látható digitális szentháromság határozza meg világfelfogásunkat, amely által megtörik azt az információszerző csatornát, amit korábban az újság, a rádió vagy a TV jelentett majd később az analóg eszközök biztosítottak. Várható, hogy a digitális vallás eszközei a véleményformálásban monopolhelyzetbe kerülnek és véglegesen átalakítják, a tömeggondolkodást pl. hogyan észleljük és tapasztaljuk a világot, kiben és miként bízunk meg, hogyan gondolkodjunk, szóljunk és cselekedjünk. Olyan viselkedéshez és gondolkodáshoz juthatunk, amelyek jelentősen eltérnek attól, amit a XX. század meghatározó analóg médiarendszerei formáltak. 

Ma még átfedés, kiegészítés, párhuzamosság tapasztalható a valóságról szerzett információszerzésben a nyomtatott sajtó, a rádió, a Tv, valamint a közösségi médiumok és más digitális szolgáltatások révén szerzett információtovábbításban. Egy biztos, hogy továbbra is az analóg és a digitális médium felületek mondják meg, hogy milyen információ kerül a tömegember elé, hogy miről és milyen módon folyik a diskurzus. Ne csodálkozzunk, ugyanis ezt a valóságból való szemezgetést tanítják az egyetemi média és kommunikáció szakokon, vagyis milyen módon nem lehet elmondani a valóságot. Ami az analóg és a digitális kommunikációban, a téves vagy valós információk továbbításában különbözik, az a digitális információk személyre szabása. Például a viselkedésszabályozás, a manipuláló befolyásolás pl. a lájkolás (tetszike), az információtovábbításban és szerzésben való interakció, a tömeges hozzáférés a megengedett információkhoz, sok esetben a cenzúrázatlanság pl. pornó, droghasználat, a manipuláló influenszerek támogatása, egyszóval a minél nagyobb profitszerzés. A növekvő profitszerzéssel párhuzamosan növekszik a digitális környezet komplexitása és csökken a digitális felületek átláthatósága.

Az álvalóság analóg eszközökkel való “szerkesztése” után a digitális álvalóság létrehozásában, amint említettük a digitális szentháromság játszik fontos szerepet, ahol az adatosítás, algoritmizálás és platformozás hierarchikus folyamatában, az „adatvallásban”, az a mitikus vakhit dominál, amely szerint további információk nyerhetők az adatok közötti korrelációkból és a nagy adathalmazok mintázataiból. Az ilyen korrelációk lehívása csupán automatizálja és szimulálja a megértést, de nem hoz létre új tudást, új elméletet vagy új módszert. Ezért az új szentháromság, amely a nagy adathalmazokból kivont mintázatokba vetett hitre támaszkodik, a tudományt gyakran mítoszként vagy ideológiaként kezeli. A technovallás tehát figyelmen kívül hagyja, vagy ellentmond a tudományos felismeréseknek, például azzal, hogy a tudatot a testtől elkülöníti, és úgy véli, hogy az emberi evolúciónak nincs vége, vagyis az evolúciót tudatosan irányítani kell: az ember adatokra és algoritmusokra redukálható egy teljesen kiszámítható világban. Az álvalóság generálásában a technovallás hívei jelentős mértékben távolodnak el az objektív tudományoktól mivel pl. a mesterséges intelligencia keresési képességei részben aláássák a tudomány tudásmonopóliumát, illetve meghatározzák azt, hogy mi tekinthető igaznak, hamisnak, tudományosnak vagy tudománytalannak.

A digitális álvalóság elemzésében fontos, hogy a döntéseinket megalapozó bizalomról is szót ejtsünk, amely egyben a klasszikus társadalmi létezésnek és működésnek egyik feltétele. A szemünk előtt kibontakozó digitalizációban viszont azt tapasztaljuk, hogy bizalom egyre kevésbé nyugszik megalapozott ismereteken, és egyre inkább az algoritmusok által meghatározza technovallásos vak hitre épül. A bizalomnak racionális és irracionális dimenziói vannak, ugyanis a bizalomnak egyaránt alapja a tudatlanság (individualitás) és a tudás (egyetemesség) is. A digitális vakhit a tudatlanság, a bizalom racionális megnyilvánulása, amely az algoritmusok általi szelekcióval egyben a kapcsolódó kockázatokat is tartalmazza. Ezzel szemben az értelmes tudás a bizalom irracionális részének tekinthető. A manipulált technovallásban a digitális vakhit kialakulásának vagyunk tanúi, amelynek egyenes következménye a kritikus intellektus, az intuitív gondolkodás fokozatos eltűnése, az egyetemesség színes kritériumaink elvesztése és a szürke digitális egyértelműség dominanciája. Ha létezne a digitális delphoi jósda, akkor nagy valószínűséggel azt üzenné, hogy higgy a digitális szentháromságban, az adatosításban, az algoritmizálásban és a strukturálásban, ne higgy magadnak és másokban sem, csak a virtuális adatoknak. Ha pedig a jósda imádságra tanítana, akkor a technovallás hívőinek a következő virtuális imát kellene ismételnünk a digitális istenhez: “Digitális Atyánk, aki a digitális eszközökben vagy, áldott legyen a digitális neved, minél hamarabb jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mindennapi adatunkat add meg nekünk ma és bocsásd meg ha adataidat nem megfelelően használjuk, miképpen mi sem bocsátunk meg azoknak akik Ellened vétkeznek, Kérlek óvjál meg azoktól, akik a Te algoritmusaidtól eltávolítanak, és szabadítsál meg azoktól, akik nem gyakorolják az adatosítást, az algoritmizálást és a strukturálást. Úgy legyen.”

A transzhumanista vállalkozók, politikusok és kutatók azt hangsúlyozzák, hogy képesek vagyunk túllépni korábbi korlátainkon. Azt viszont nem mondják el, hogy ezzel párhuzamosan, mivel képességeinket a gépekre kiszervezzük, elveszítjük azokat, amelyek birtokában embernek mondhatjuk magunkat pl. a technomorál területéhez tartozó erényeinket, amelyek egy életképes társadalom működéséhez is szükséges erkölcsös élet alapfeltételei pl. az önzetlenség, a segítőkészség, a bátorság, a gondoskodás, a bölcsesség, a nagylelkűség stb. Képességeink elvesztése, kiszervezése abból a tudatlanságból adódik, hogy vakon bízunk a technológiában és támaszkodunk a transzhumanizmus eszköztárába tartozó technológiai szolgáltatásokra. Így ahelyett, hogy tájékozódó képességeinket fejlesztenénk GPS –t alkalmazunk, ahelyett, hogy memóriánkat használnák Google keresésekbe bonyolódunk, ahelyett, hogy testünk belső tudására figyelnénk külső egészség- és fitneszalkalmazásokat használunk. A digitális álvalóság kényelmes elfogadásával egyre kevesebb emberi képességgel fogunk rendelkezni, amit úgy is nevezhetünk, hogy elbutulás.