263. A mutáns verzió

Paulus a mutáns történelmi kereszténységet hozta létre, vagyis az időhöz és így a hatalomhoz ragadt transzcendencia nélkülit, ami az egyetemes, idő feletti kereszténység olcsó verziója. Ez a történeti, időben levő modell evangélium, szemben áll azzal az idő felettivel, amelyet Beavató Mesterünk tanított. Valószínűleg Paulus féltékenységből, gőgből, önkiválasztottságból, PTSD félelemből pl. a damaszkuszi szindróma eredményeként és a Szanhedrin megbízásából manipulált, ami azt is jelenti, hogy tévedett. A történeti, vallásos kereszténység ezt a tévedést, modellt adta tovább kétezer éven át, vagyis tett úgy, minta az egyetemes tudásba való beavatás meg sem történt volna. Minden maradt a régi szövetség szerint. 

A vallásos, történeti, transzcendencia nélküli, nem az életre, hanem a modell hitre alapozott kereszténység szembe ment Beavató Mesterünknek az egyetemes életre szóló tanításával, és mivel nem értette meg annak üzenetét, manipulációra, vagyis korrupcióra kényszerült. A történetiség mindig az egyetemesség zavara, meg nem értése, krízise, mivel nem látja be azt, amit látni és hallani érdemes. Beavató Mesterünk mondta „kinek füle van hallja meg”. Mivel Paulus nem találkozott a Mesterrel, nem hallotta meg azt, amit kellett volna, ezért saját modell evangéliumát hozta létre, amelyben a sötétség nem volt képes a világosságot befogadni. A manipulációnak köszönhetően a történeti evangélium teljesen megmaradt, Beavató Mesterünk evangéliuma pedig csak töredékeiben. 

Beavató Mesterünk transzcendens tanítása arról szól, hogy ha elvégezzük a ránk bízott feladatokat pl. részt veszünk a folyamatos teremtésben, akkor mi kis istenek vagyunk és az Atya és köztünk nincs távolság. Paulus történeti tanítása pedig arról szól, hogy mindenki egyenlően osztozik a bűnök alóli megváltásban, a feltámadásban és a túlvilági üdvözülésben. Kb. 250 év múlva Nagy Konstantin ezt a mutáns modellt vette át, hogy a hanyatló római birodalmat valahogy fent tudja tartani. Ami Paulust és Nagy Konstantint összekötötte, az nem volt más, mint a hatalmaskodás mások fölött, vagyis erőszakgyakorlás. Mesterünk az egyetemes emberhez méltó életre tanított, arra, hogy hogyan legyünk a MOST pillanatában, a transzcendensben, a dualitás átlátszó létezésében, egyszerre fent és lent, kint és bent, az egyetlen valóságban. A létezés a cirkularitás, a pulzálás, a lüktetés, a kiáradás és az összehúzódás Azért kell átláthatók, fényesek legyünk, hogy a részvételünk a cirkularitásban megvalósuljon. Amikor arról van szó, hogy sötétség nem fogadta be a világosságot, az azt jelenti, hogy nem valósult meg a cirkularitás és az átláthatóság. Az ember tudatossága lelkének, értelmének átláthatósága. Az értelem az, ami átláthatóvá és irányulttá tud tenni minket. Az értelmetlenség, pedig ami sötétté, iránytalanná, átláthatatlanná, zavarodottá. 

De a maga módján az átláthatóság és irányultság/a dualitások cirkularitása is visszahat az értelemre. Tudatunk ennek az együttműködésnek az eredménye. Világunk, a kapcsolatok hálózata tudatunk szintjén nyilvánul meg; azért mondhatjuk, hogy a világ mi vagyunk. Olyan a világunk, amilyen a tudatunk és tudatosságunk. Értelmes emberként teljes mértékben átláthatóvá, fényt áteresztővé és irányulttá, vagyis cirkulárissá, az életben résztvevőé válhatunk, ha van rá tudásunk, akaratunk és bátorságunk. Amikor Beavató Mesterünk a hegyen láthatatlanná, fényessé, átláthatóvá vált a tanítványok előtt, akkor áteresztette a fényt, vagyis nem állt ellent. Csak az anyag, a test áll ellen a fénynek, a lélek képes azt átereszteni. Ez a láthatatlanság, áteresztő képesség, anyagnélküliség egyben a halhatatlanság is. A fény nem születik és nem hal meg, ahogy a lélek sem születik és nem hal meg. Amit életnek nevezünk az csak kapcsolat, rézvétel az egységes, egyetemes létezésben. 

Az egyetlen valóság, a kapcsolatok hálózata csak azoknak és olyan mértékben nyilvánul meg, akiben nincs töredezettség, sötétség, mert a gondolat- szó- cselekedet egysége, vagyis egyetemes tudatossága mindig jelen van. A farizeus menedzser Paulusnak nem volt ilyen tudása, ezért a régi szövetségen alapuló saját evangéliuma töredezettre és zavarosra sikerült. Akár az is mondható, hogy Beavató Mesterünk az egyetemes, mindig létező hagyományba vezetett be minket, Paulus pedig visszavezetett az eredendő bűn hagyományába. Megjegyzés: az eredendő bűn, nem más, mint a lefokozott értelem, amikor a lélek értelmét lecseréljük az ész racionalitására, az egyetemességet az individualitásra, a minőséget mennyiségre, ami által az egyből sok lesz, az erényből pedig morál. Ez a korrupció, a létrontás, az eredeti meghamisítása, a farizeusság, az életellenes vallásosság. Beavató Mesterünk az egyetemes létezés, a hagyomány hitelességét és mértékét a gondolat- szó és cselekedet harmóniájában adta meg. Paulusnak nem volt ilyen mértéke, mert amit ő gondolt- szolt és cselekedet az az egyetemességgel szembeni mértéktelén gyűlölet és félelem volt. 

Ne feledjük el, hogy Beavató Mesterünk tanításainak min. hármas rétegzettsége van: egy külső, ami a tömeg hallgatóságnak szól, egy középső, ami a tanítványoknak szól, és a belső, amely az egyetemes embernek szól ma is. Paulus vallásos megváltó missziós tanácsai csak a külső, tömegszintet érik el, ahol sok a szereplő. A középső szintről akkor lehet szó, ha fennáll a mester és tanítvány viszonya, vagyis a helyzet min. kétszereplős. A belső szint a teremtettség megvalósításáról szól, ahol már csak egy szereplő van: az abszolút ember. Az életben való létezés csak akkor lesz önmagától érthető, ha átláthatóvá és a dualitások cirkularitásában irányulttá tesszük magunkat: vissza a forráshoz, a kinyilatkoztatáshoz, a kezdethez és a véghez, ami az egyetlen Egy. Az Egyhez való visszatérés tanítását az akkori régi szövetségi hatalom azért tiltotta, mert nem akarta, hogy a teremtett ember eredeti, egyetemes állapotát visszaszerezze, önállóan, önrendelkezve, tudatosan, a MOST-ban lehessen. A hatalom csak a töredezett, manipulált, a hamis élet fenntartásában volt érdekelt, és ezt Paulus jól teljesítette, mivel nem tudta, hogy mi a teljes élet. A hatalomnak mindig a tudatlan, megvesztegethető, manipulálható felépített tekintély kellett, pl. a farizeus és fanatikus Paulus, aki a hatalomnak szükséges tömeget meg tudta vezetni. Minden hatalom a tudatlan tömegből él. Korrupció, farizeusság és manipuláció nélkül pedig nincs hatalom. 

A mutáns, hatalmi keresztény modellhez Paulusnak új manipuláló, puhító fogalmi rendszert kellett bevezetni, mint a bűnök alóli intézményes (egyházi) feloldozás, a megváltás és a megváltó, a feltámadás, az üdvözülés, amelyek semmiben sem különböztek az olyan későbbi manipuláló fogalmaktól, mint a feudalizmus, a humanizmus, a reformáció, a felvilágosodás, a demokrácia (vagyis démonkrácia), a kapitalizmus, a kommunizmus, a szocializmus vagy a legújabb digitális kommunizmus. A fogalmakat a hatalom arra használta és használja fel ma is, hogy a teremtett embert megtörje, korrupttá, kezelhető tömeggé tegye. Vajon Beavató Mesterünk milyen emberellenes fogalmakat vezetett be? Talán azt, hogy „az Én békémet adom nektek”? vagy azt, hogy „ti is megtehetitek, amit Én tettem”. A régi szövetségbe foglalt önkiválasztottság helyett Beavató Mesterünk az önmegváltást, a tudatosodást, a gondolat-szó- cselekedet közötti harmónia helyreállítását, a lélek egyensúlyának megtartását, az önrendelkező nyitottságot tanította. Azt, hogy senki nem veszi le vállunkról az Egyhez való visszatérés feladatát. Nincs helyettesítés, védelem, elrejtőzés Istenbe vagy Jézusba, ahogy azt Paulus gondolta. Ő az elrejtőzést, az eltömegesedést támogató vallási védelmet a Tóra törvényének való megfelelést, az individualizációt támogatta. A külső megváltást, a messiást búvóhelynek tekintette. 

A fanatikus Paulus farizeussága egy önvédelmi stratégia volt azzal a félelemmel szemben, amit a tanúk nélküli damaszkuszi úton tapasztalt: újra találkozni azzal a Jézussal, akinek követőit üldözte és gyilkolta. Az önvédelmi stratégia lényege, hogy úgy védte a Tórát, hogy támadta és gyűlölte a jeruzsálemi tizenkettőt. Paulus farizeussága az anti-krisztus megnyilatkozása volt. A római birodalom hatalmi kereszténysége pedig ezt az anti-krisztus vallást tette meg hivatalos államvallássá. Paulus idejében a rabbinikus judaizmus (Tóra és Talmud) illetve a kabbala judaizmus (Kabbala, misztika) létezett, ami mellé Paulus bevezette a messiásváró judaizmust. De miért nem a Kabbalát követte? Mert ellensúlyozni kellett Beavató Mesterünk egyetemes tanításait, illetve nem misztikára, hanem tömegre és törvényre volt szükség. Az ujjat vissza kellett vezetni a régibe, illetve be kellette teljesednie az írásnak, hogy a messiás Jézus személyében megérkezett és visszahelyezi a nem pogányokat örökös jogaikba. A vallás mindig a tömegről és a tömegnek szól. Beavató Mesterünk tanítása pedig az emberről és az embernek szól. 

Hogy Beavató Mesterünk milyen viszonyban volt a Kabbalával azt nem tudjuk, viszont azt igen, hogy a Tórával vagy a Talmuddal szemben nem tartotta be a szabályokat pl. a szombatot, ahogy az étkezési és öltözködési elvárásokat sem. Tanításának lényege, hogy „Isten országa bennetek van”. Vagyis, mindazon képességekkel rendelkezünk, amelyekkel Isten országát életünkben megvalósíthatjuk. A beavató tudás megszerzése és a gyakorlatban való alkalmazása, a mi tudatosodásunk pl. a folyamatos teremtés cirkularitásában való részvételünk által elérhető létünk eredeti épsége, igazsága, szabadsága, tisztasága és rendje. Ez a rend, szabadság, igazság, összességében a lélek egyetemessége mindenkiben születésétől fogva állandóan és örökké jelen van, még ha megvalósíthatatlanul, kibontatlanul is. A tudás pedig ahhoz kell, hogy lelkünknek ezt az egyetemességét felfedjük, kibontsuk. Amikor ez sikerül, akkor leszünk az idő feletti MOST-ban, egyszerre lent és fent, kint és bent, leszünk átláthatók, igazak, Isten képe és azonossága. Hogy mindezekről ne tudjunk Paulus bevezette a zavaros külső megváltást, a test feltámadását és az üdvözülés modelljét. A tudatlanság modellje pedig primitív és tökéletlen. Mivel a modell és alkotója megtagadta az egyetemes tanítót és a tanítást, létrehozta a dogmatikus ál-valóságot, a létrontás anti-krisztusát, amely képtelen a rontást önmagában megszüntetni. Paulusnak a megváltó egy olyan valaki, aki helyettem az adósságot kifizeti, vagyis az adósságomtól megvált (külső megváltás, önmagammal szembeni felelőtlenség). Ezzel szemben, Beavató Mesterünk azt mutatta meg, hogy mindenki a maga megváltója, ha van tudása hozzá (belső megváltás, önmagammal szembeni felelősség). 

Ha elfogadjuk, hogy az ember teremtése, létrejötte bőrszíntől, nyelvtől, nemiségtől és más megkülönböztető jelektől mentes és mindenki ugyanazon egyetemes létezésből részesül, pl. közös a 46 kromoszómánk és vércsoportunk, hasonló májjal és vesével rendelkezünk, lásd pl. a donorszervek felhasználását, a vérátömlesztést stb., akkor azt is el kell fogadjuk, hogy életünk közös vagyis részvételi. Ugyanazon egyetemes létezésnek vagyunk résztvevői. Kiválasztottság nincs. Továbbá, azt is el kell fogadjuk, hogy akik ezt az egyetemes létezést bármilyen eszközzel pl. puha manipulációval (ideológiával, vallással, dogmatikával stb.) illetve kemény manipulációval (forradalom, háború stb.) megrontják, azok az emberiséggel szemben bűnt, létrontást követnek el. Az egyetemes teremtés rombolását, semmibe vételét végezhetik felépített tekintélyek is, pl. vallási vezetők, tudósok, filozófusok vagy emberi csoportok képviselői pl. a diktátorok, politikusok, bankárok stb. Mivel életünk részvételi, azt jelenti, hogy az egyetemesség állapotának jóvátétele, a helyreállítás is mindenkinek külön feladata bőrszíntől, nyelvtől, nemiségtől és más megkülönböztető jeltől függetlenül. Aki kivonja magát a feladat alól, az tovább rombolja az egyetemes létezést, és így mások részvételét. Paulusnak a megváltás azt jelentette, hogy valaki a feladatot helyettünk elvégzi, így nekünk nincs semmi dolgunk. Hasonló felfogással találkozunk a Paulust követő John Calvin dogmatikájában is. Paulus a külső megváltóban és megváltásban hitt, Beavató Mesterünk pedig arra tanított, hogy magunkban higgyünk. Csak szeretet által tudunk hinni önmagunkban, pl. ha szeretjük magunkat, ha erényesek vagyunk (nem morálisak), mert a szeretet (az erények összessége) az az erő, energia, amely a létrontást megakadályozza és helyreállítja az eredeti egyetemes rendet, igazságot és szabadságot. A szeretetnek nincs köze sem a társadalmi erkölcsős viselkedéshez, sem a vallásos magatartáshoz. Paulusnak nem szeretet kellett, hanem történetiség, erkölcs (jó és rossz), analízis, látvány, hatalomgyakorlás, manipuláció összességben, minden olyan eszköz, ami által menekülhet Jézus elől. Nem tudta, hogy mi van az erkölcs, a törvény és a vallásosság fölött, hogy a szeretet nem érzelem, hanem az az energia, erő, ami nélkül nincs létezés, a cirkularitásban való részvétel, vagyis nincs élő lélek. A szeretet az, ami által felszámolódik az Atya és az ember közötti távolság, illetve ami által az Atya képét és azonosságát viseljük, vagyis az az érettség, tisztaság, ami az embert fényessé teszi. Megjegyzés. Nietzsche szerint Paulus elnyomó moralista, aki megteremtette a bűntudat és az önvád kultuszát, amivel az élet megnyomorítható. Így Paulus Jézus fordítottja, és mivel a bűntudat kultuszát hozta létre, eltorzította Jézus szellemiségét és a kereszténységet életellenessé tette.

Aki a Paulusnak tulajdonított hit, remény és szeretet hármasát vizsgálja, gondolhat pl. arra hogy a hit a Tóra törvényének való megfelelésre, a szeretet a nem pogány felebaráti szeretetre, a remény pedig e kettő megvalósítására hivatott erkölcsre vonatkozik. Ez a szlogen is a kiválasztottság folytonosságát biztosítja. A Tóra törvényének betartása pedig ellentmond Beavató Mesterünk szeretet parancsának. A farizeus első keresztény hiába írta meg a szeretet himnusza alatt ismert sorokat, amikor gyűlöletből és félelemből épp az Atya és az ember közé vert éket, és nem engedte, hogy az ember az Atya képe és azonossága legyen. Paulus szeretethiányban szenvedett és ellensúlyozásként írta meg azokat a sorokat. Azt nem tudjuk, hogy Paulus lelkében hogyan kapott egyszerre helyet, a gyűlöletet és a szeretetet is. Valószínűleg nem tudta, hogy a hinduknál a szeretet az individualitástól való megszabadulást jelenti. Milyen szeretetre gondolhatott, amikor az individualitást, az egoitást támogatta? Mást nem tudunk feltételezni, mint azt, hogy Paulus kompromittálta a szeretetet, illetve sajátos individualista ál-szeretetet hozott létre. Mivel Paulus nem találkozott Beavató Mesterünkkel, így az igazi szeretetről nem értesülhetett. De az is lehetséges, hogy összetévesztette a Tóra szeretetét és tiszteletét az ember szeretetével. Feltehetőleg nem tudta, hogy a szeretetről minden agresszió, gyűlölet és félelem visszapattan és lágysága a gyémántnál is keményebb, ahogy azt sem, hogy amikor ál-szeretetet, kompromittált szeretetet hozott létre, akkor nem az erkölcs, a tudás, a vallás, az intézmény stb. ellen követett el bűnt, hanem az ember ellen. 

Ha az Atya szereti teremtményeit, akkor Paulusnak is szeretnie kellett volna. Ugyanis a szeretetben jelenik meg az önrendelkezés, az önszerveződés, az önazonosság, az önállóság az egyetemes Én vagyok létezés tudata. A szeretet a kapocs, a kapcsolat az Atya és teremtette között, a beolvadás, az egyesülés, amikor a kettőből újra egy lesz: a differenciáltban megjelenik az integrált, és az integráltban a differenciált. A dualitások ciklikussága pedig megteremti az egyensúlyt. A teremtés a szeretetben, a kapcsolatok hálózatában, a kinyilatkoztatásban nyilvánul meg. Beavató Mesterünk szeretete által világította azt át számunkra, ami addig rejtve volt, hogy semmi se maradjon rejtve senki előtt. A modell kereszténység pedig ezt a tudást a külső megváltással és feltámadással elfedte. A modell nem az embert, nem Beavató Mesterünket szolgálta, hanem a Tórának való megfelelést. Paulus megmaradt Saulnak.