201. Tizenkettedik ajánlás: térj vissza az Egyhez,

 

Ami az embert és az Egyet összeköti az a teremtés és a teremtés fenntartása, az állandó változás, a cirkularitás és a hullámzás, az elektronok, protonok és neutronok pulzálása és az ebből eredő, az ember által is megtapasztalható rend, szabadság, igazság, szeretet, szépség és akarat. Az „akarat” az Egy részéről a folyamatos teremtés, az ember részéről pedig a tudatos és folyamatos részvétel a teremtésben, amit visszatérésnek is nevezünk. Ha a tudományban elfogadott természetes kiválasztódás működik, akkor ugyan mivel magyarázható, azon emberek milliós tömege, akik nem akarnak visszatérni? Azzal, hogy a szelekció immár nem természetes, hanem a mindenkori hatalom által mesterségesen "csinált", irányított manipuláció. Korábban a "csinált" szelekciót a vallásos intézményrendszer gyakorolta, majd kb. a XV. századtól a világi hatalommal együtt. Azóta két hatalom van a szakrális ember felett. Mindkettő a tudatlanság szakadékába vezet minket. A manipulációban sikerült az Egy képével és azonosságával elhitetni, hogy neki külső segítségre van szüksége, mert önmagában tehetetlen. Mindkét szolgáltató hatalomnak sikerült elérni, hogy az ember leértékelje teremtettségét, hogy kivetkőzzön magából, és egyetemes énje helyére felépítse individuális énjét, amely által egyszerű elme-testé változott, aki már nem képes visszatérni az Egyhez. A mi felelőtlenségünk és tudatlanságunk, hogy kényelmünk érdekében megengedtük, hogy mások manipuláljanak. 

 Nem véletlen, hogy a XX. és a XXI. századtól kezdve annyira fontos lett az anyag megismerését célzó matematika és a fizika, és kevésbé volt fontos az élet megismerésével foglalkozó biológia oktatása. Az elme racionális gondolkodására, a külső világunk ötféle észlelésére és a védekezésre valóban szükségünk van, mert nélkülük nem tudnánk fizikailag létezni. De ez nem minden. Ami a racionális gondolkodás fölött van az a lélek értelme, és az Egyhez való visszatérésünkben erre lenne szükségünk. Elménket csak, akkor és ott kellene használjuk, ahol, és amikor szükségünk van rá, különben nem, mert az észlelés és a védekezés eltereli figyelmünket az egyetemességről, lelkünk értelméről. A napi 24 órás állandó gondolkodásra, cselekvésre és az individualizálódásra nincs szükségünk. Ezzel szemben, egyre többet kellene meditálnunk és egyre többet kellene egyetemes énünkkel foglalkoznunk. A meditáció vezethet rá például arra a felismerésre, hogy egyetemes Énünket az Egy megfeleződése teremti, lásd például az ember teremtését, vagy Beavató Mesterünk ittlétét, az Én megkettőződése pedig teremti a másik ént, amit tudatosodásnak, példakövetésnek, tanítványságnak is nevezhetünk. Az Egy az Énben van, ahogy az Én az Egyben van. Amint Beavató Mesterünk mondta: "Én őbennük, te énbennem , hogy tökéletesen egy legyenek…. ott legyenek velem, ahol Én vagyok " majd " maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok".

A teremtés folyamatos, nem egyszeri alkalom, hanem ma is a szemünk előtt zajló replikációkban, másolatokban, vagyis a „memória testek” sokszorozódásában nyilvánul meg. Mi replikonok, memória másolatok, vagy a memória másolatok halmazai vagyunk. Memória alatt, nem csak az elme-test memóriánkat értjük, hanem, szellemünk memóriáját is, az Egytől kapott egyetemes Énünket. A genetika által készülnek el elménk és testünk másolatai, egyetemes Énünk tudatossága által pedig mi készítjük el, pontosabban tárjuk fel a bennünk levő örök Ént. Mivel a „a fenséges részt adott” a teremtésből, nekünk nincs más dolgunk, mint tudatosságunk és tudásunk növelésével, bölcsességgel felfedni egyetemes Énünket, hogy egyetemes Énünk az Egyben legyen.

A tudatlan tömegember, a Homo faber, az életet fenntartó tudatosságról kevés tudással rendelkezik. Nem ismeri, hogy ami fent van, az van lent is, és ami bent van, az van kint is. Ha ezt a tételt az élethez közel álló biológia által próbáljuk meg megérteni, akkor, ha az önrendelkezés, az önszabályozás és a pontos hasonmás elkészítése pl. a sejt szintjén működő sejtosztódással, akkor a mindennapi viselkedésünkben sem térhetünk el ezektől az életszabályoktól. Az evolúció, a tökéletesedés, az alkalmazkodás és a kiválogatás létezik, de alapja nem az egymással szembeni harc, hanem az együttműködő képesség. A sejtek, ha nem működnek együtt, nem építik a hálózatokat, kiesnek a folyamatból. Ez lenne a sejt önszelekciója, önkizárása, ami a sejt pusztulását okozza. Az önszelekcióban, az individualizálódásban nincs cirkularitás, együttműködés és hálózatosodás. Önszerveződés csak az együttműködésben van. Ez a tudatossági szabály egyaránt érvényes a sejtszintű folyamatokra, az egyes emberi viselkedésekre, de egy társadalom életére is, amit pl. autonómiaként ismerünk. 

A tudatosodás, a cirkularitás az evolúció fenntartója, mert a rend alapja a pontos replikáció. A replikáció eredménye pedig az evolúció. Ha a másolat nem olyan, mint az eredeti, pl. az ember nem olyan, mint az Egy, akkor a másolatban, az értelmezésben hiba, mutáció, tévedés van. Amennyiben a genetikai kód másolási folyamatát nézzük, akkor a DNS kódjainak leolvasási folyamatában az mRNS általi átírás során hiba, vagyis az eredetitől eltérő értelmezés jelenhet meg. A végleges fehérjeszintézis előtt viszont az önrendelkező sejt kijavítja magát. Amennyiben az élet fenntartásának ezt a rendjét magunkra vonatkoztatjuk, feltehető a kérdés, hogy mielőtt visszatérnénk az Egyhez, mielőtt a replikációs feladatunkat teljesítenénk, képesek vagyunk-e kijavítani hibáinkat? Rendelkezünk-e önmagunkkal, szabályozni tudjuk-e önmagunkat, képesek vagyunk-e másokkal együttműködni és esetleges hibáinkat kijavítani, vagy individualitásunk, bizalmatlanságunk következtében folyamatosan ellenséget látunk a másik emberben? Mennyire vagyunk képesek magunkban az Egy rendjét, szabadságát, igazságát, szépségét rendjét replikálni? Ha mindezek az Egy kifejeződései, képesek vagyunk-e életünkben az eredetiről pontos másolatokat, replikonokat készítenünk, vagy tudatlanságunkban, mi magunk találunk ki mesterséges igazságokat, szabadságokat, szépségeket, rendet (rendszereket) stb.? A hű másolatnak mindig tükröznie kell az eredetit. Az eredeti tudatossággal, a hibás másolat tudatlansággal, vagy a biológia nyelvén mutációval hozható létre. A tudatosság mutánsa a tudatlanság. A tudatosság az egyetemes Én, a ránk bízott feladat, hogy elkészítsük magunkban az Egy pontos képét és azonosságát. Feladatunk, hogy az Ént az Egybe helyezzük, mert akkor kerülnek az Egy megnyilvánulásai, mint a szabadság, a rend, a szeretet, az igazság, a tudatosság, a szépség az Énbe.

Az Egyhez való visszatérésünkben az egyetemes énünk elérésének ötféle lehetséges fokozatára hivatkozunk, amelyek által leépítjük elménk és individuális énünk befolyását:

1. a cselekvés, a legkevésbé értelmes tevékenység, mivel az anyaggal való foglalatosságot, a tárgyszerűséget, a fizikai létezést feltételezi. Az anyag elménk és individuális énünk által tapasztalható meg, pl. az, ami kézzel fogható és szemmel látható. A modern technológiai korunk a cselekvő embert a Homo fabert részesíti előnyben a korábbi korok értelmes és bölcs Homo sapiens-szel szemben. Az anyag, akárcsak duális megfelelője az energia is tapasztalati. A szellemi megvalósulás útját, aki cselekszi, az elrontja. Ezen a fokozaton  a legerősebb az elme és az individuális én hatása.

2. a cselekvés és a reflektív gondolkodás közötti beszéd akkor értelmes, ha másokon segíteni tud, ellenkező esetben fölösleges és ártalmas, lásd pl. a hatalomgyakorláshoz elengedhetetlen dogmákat, világnézeteket, anyagi és nem anyagi vallásokat stb. Beszédünkben a világ dolgainak megkülönböztetésére alkalmas fogalmakat használunk, amelyek tudatosságunk módosulásai pl. a testünk, az elménk, a cipőnk, a ruhánk stb. A neveket, fogalmainkat, az értelmezéseket mi alkotjuk. A valóság a tapasztalatban van, amelynek értelmezése a fogalom. Mivel az értelmezés sokszínű fogalmaink gyakran nem takarják a valóságot. A valóság mindig több, mint amit a fogalom képes róla kifejezni. Ki milyen pontosan tud fogalmazni, annyira tudja a valóságot megközelíteni. Ha nem lennének fogalmaink, akkor csak a tiszta valóság lenne, ahol már nem lenne szükség sem a beszédre, sem fogalmainkra, így a cselekedeteinkre sem. Az egyetlen teljes valóság megértéséhez túl kell lépnünk hétköznapi, vagy pontosabban a több évszázados fogalmainkon, ugyanis értelmes tudásunk „növekedésével” fogalmi rendszerünket is frissítenünk kell. Ezen a fokozaton az individuális én hatása még mindig erős.

3. reflektív gondolkodásunk az elme 24 órás működéséhez szükséges az anyagi (racionalitás, túlélés, védekezés) és a nem anyagi élettel kapcsolatos válaszokat keresi. Az értelmünket erősítő meditációban az egyetemes Énünkhöz való közeledés érdekében olyan kérdésekről gondolkodhatunk, mint pl. ki vagyok? mit akarok? miért vagyok hálás? mi okoz örömet? volt-e életemben eksztatikus élményem? milyen kapcsolatokat, példaképeket keresek, amelyekkel tökéletesíteni tudom tudásomat? mik a gyengeségeim és az erősségeim? mit tettem hozzá a világhoz és mit vettem el? milyen legyen a saját világom? Ahhoz, hogy a gondolatból szó, majd cselekedet legyen, kell a mi akaratunk.

4. az érzéseink, érzelmeink kifejezésében találkozunk pozitív érzésekkel, mint az öröm, az empátia, a szeretet, a béke, a derű, vagy negatív érzésekkel, mint a düh, a harag, a félelem, a depresszió, amelyek csak akkor jelennek meg, amikor pozitív érzelmeink hiányoznak. Az értelem útján való előrehaladásunk feltétele a pozitívnak nyilvánított érzéseink megsokszorozása. Figyeljünk arra, hogy amikor értelmes egyetemes énünket keressük, ne azonosítsuk magunkat érzelmeinkkel, ahogy az elme diktálta racionális gondolkodásunkkal sem. Ezek közül egyik sem az igazi énünk ugyanis elsősorban értelem, majd érzelem és csak a legvégén vagyunk elme-testek. Amikor az Eggyel való azonosságot keressük, akkor lelkünk értelmével kell azonosulnunk. Azok vagyunk, akik egyetemes Énünkben vagyunk. A többi csak az egyetemes énünk kivetülése, megnyilvánulása. Ezen a fokozaton az individuális én hatása már minimális és eltűnőben van.

5. az egyetemesség, a transzcendencia, a tudatosság, a létezés, a szabad akaratunk gyakorlása, amikor lemondunk a múltról, és már nem vagyunk a memóriánk befolyása alatt lenni, ami a memória mögötti értelmet jelenti, és már nem aggódunk a jövőnk miatt sem. Szabadon, magunk uraként tudunk viselkedni, mert megszűnt az elme és az individuális én hatása. Már nincs szükségünk a cselekedetekre, a beszédre, a gondolkodásra, az érzelmekre, mert elég az Egy. Az értelmes, beteljesedett, megérkezett egyetemes Én túl van az élet adta próbatételeken, letette az érdemességi tesztet, felvállalta az alkotáshoz szükséges kockázatokat, kilépet az időből, és elérte a lét fényességét. Az Én Egy lett.