199. Tizedik ajánlás: keress és kérdezz,

 

Gondolataink, érzelmeink és észleléseink tapasztalataink kifejeződései. A kimondott szó gondolatunk kifejeződése, a cselekedetünk pedig a gondolat és a szó kifejeződése. Ha nincs tapasztalatunk, akkor nincs gondolatunk - szavunk és cselekedetünk. Ha nem tapasztaljuk meg az Egy szakrális ajándékait pl. az anyagot, mint a vizet, a földet, a levegőt és a fényt, valamint a szellemi szakralitásokat, mint a szeretetet, a kegyelmet, a szabad akaratot, a rendet, az igazságot, a szépséget stb., akkor hogyan jelenthetjük ki, hogy élünk? Életünk a megtapasztalások folyamatos sorozata, ami által kapcsolati hálózataink meg tudnak nyilvánulni. Vannak, akik életükben csak az anyagi, káprázati életet tapasztalják meg, és vannak, akik az anyagit is és a szellemit is. Ezen utóbbiakra mondja a vallásos fogalom, hogy kegyelemben részesülnek. A dualitások megtapasztalásának tehát kettős szerepe van, egyrészt segítséget adni a hétköznapi tájékozódásban, illetve betekintést adni a létbe. E kettős tapasztalás eredménye lehet az Egy képének és azonosságának visszatükröződése és a szeretet körforgásában való részvételünk. Rajtunk múlik, hogy mit választunk. 

Gondolataink és beszédünk által pl. a tárgyaknak, az eseményeknek tetszőleges nevet adunk, pl. a lábunkat védő eszköznek a cipő nevet adjuk, a kezünket védő eszköznek a kesztyű nevet adjuk, amivel gyorsabban tudunk haladni, annak a bicikli vagy az autó nevet adjuk, amikor pedig félünk, és tájékozódásra képtelenek vagyunk, akkor a külső segítségnek Isten nevet adunk. Az anyagi és nem anyagi tapasztaláson alapuló nevek mindig tetszőlegesek, csak a létező és az egyetemes valóság körülírására valók, mivel képtelenek annak komplexitását kifejezni. Megjegyzés: a transzcendencia szempontjából a jelenlegi gyakorlatban használt személyes névmások nagyobbik része fölösleges, mivel csak az Én és a Mi létezik, ami valójában ugyan azt a dualitást jelenti, vagyis az Egyet. Az Én benne van a Mi-ben és a Mi benne van az Énben. Az Én vagyok, ugyan az, mint a Mi vagyunk. Mi több a hímnem és a nőnem közötti különbségtétel is fölösleges. Én Egy vagyok, és Mi Egyek vagyunk. Az Én nem névmás, hanem Ige.

Amikor gondolkodunk-, szólunk és cselekszünk az elménk, a testünk és az individuális énünk cselekszik az Énben. A teremtett, egyetemes Én mindig jelen van, de nem az Én cselekszik, mert az egyetemes Én idő feletti, örök, a cselekvés pedig az időben történik. Ilyen cselekvés, megtapasztalás pl. testünk megszületése és halála az Énben. A születés és a halál is tapasztalati és az időben, az életben van. Amikor megszületünk az életnek, meghalunk a létnek és fordítva. Amit életnek nevezünk az a 10-20-30-40-50 stb. éveink változó tapasztalásainak sorozata, halmaza, ezért mindenkinek más és más, annak függvényében, hogy az időben milyen tapasztalatokat szerzett. A kevés tapasztalattal rendelkezők az élő halottak, a félholtak, mivel nem igyekeztek, hogy megtapasztalják a teljes életet, beleértve a szellemi életet is. A teljes életet, amit boldog életnek is nevezhetünk, szellemi úton, a fent és a lent összekapcsolásával, az egyetemes tudatosság elérése érdekében tett folyamatos kereséssel és kérdések megfogalmazásával tudjuk megtapasztalni, ahhoz, hogy ki tudjuk jelenteni: Atyám, legyen meg a te akaratod. 

Ne feledjük, hogy mivel az örök Én az időbe került, azt jelenti, hogy az Egytől kölcsönbe kapott halhatatlan Én az idő fogságába, határok és korlátok közé került, és a mi feladatunk, hogy onnan kiszabadítsuk, vagyis Énünket szabaddá téve, az Egyhez való visszatérését lehetővé tegyük. Ennek érdekében egy életen át kell keressük az egyetemesség elérésének lehetőségeit, az idő fölé kerekedést és létezésünk megértése érdekében újabb és újabb kérdéseket kell megfogalmazzunk. A keresés és a kérdésfeltevés néhány lehetséges területe: 

     1. mit jelent az „én vagyok” állapot: „ki az Én"? és mit jelent a „vagyok”? Mindenki megkapta a kapcsolati potenciált, az egyetemes Ént és rajta múlik, hogy a potenciát képes-e valósággá formálni, hogy kiteljesedik-e, kiterjed-e, kinyújtja-e kezét az Egy fele, vagyis működővé, valóságossá teszi-e az egyetemes Énjét. Amint a „198. Kilencedik ajánlás: légy egyetemes” elemzésünkben is utaltunk rá, részei vagyunk az Egy folyamatos teremtésének, az univerzális pulzálásnak, a kvantumnak, a kiáramlások és az összehúzódások sorozatának, dinamikájának. Ez a dinamika adja az emberi Én önszabályozását, az Én önszerveződését, az Én önkifejeződését, az Én komplementaritását, ahol a dualitások pl. a tér és idő, a test és elme, a szervezet és a környezet, a nő és férfi stb. léteznek. Megjegyzés: a Schrödinger hullámegyenlet a tér és az idő eseményeinek a tudatosságban való statisztikai előfordulásának gyakoriságát írja le. A kvantum hullámok a tudatosságban  gondolatként, érzelemként, képként stb. jelennek meg. Továbbá, adja az Én alkotói interaktivitását pl. a duális párkeresést, a beteljesülést, az önmagára találást, valamint az Én spontaneitást pl. minden a létben történik. Mindezen szerepeket betöltve a pulzálás, a kvantum által kapcsolódik az Én az Egyhez, és válik Eggyé az Én. Nem az Egy van a világban, hanem a világ van az Egyben. Nem mi vagyunk a világban, hanem a világ van az Énben. Az egyetemes Én a tiszta tudatosság, a tiszta lét, amelynek nincs ideje, helye, nem születik és nem hal meg. Az „én vagyok” jelentésben, a vagyok, azt jelenti, hogy a létben és az örök MOST-ban létezem. A létezés nem jelenti a múltat, a jelent és a jövőt, hanem azt az örök pillanati állapotot, amit flownak, vagy időkapunak is nevezhetünk, ahol nincs idő. Pontosabban egy olyan állapot, ahol pl. az időt mutató óra szerint egy óra telt el, viszont annak, aki az örök MOST állapotában van, annak csak tíz perc telt el. Beavató Mesterünk számos esetben jelentette ki, hogy „én vagyok” pl.  „ahol Én vagyok, oda ti nem jöhettek” vagyis, ha nem vagyunk felkészülve a visszatérésre, akkor nem térhetünk vissza az Egyhez. Az időre vonatkoztatva pedig kijelentette, hogy „az Én időm még nem jött el, nektek az idő mindig megfelelő”, vagyis nem jött el az az idő, amikor az életből vissza tudunk kerülni, vissza tudunk lépni a létbe (a kronoszból a kairoszba). A tanítás lényege, hogy nekünk is eljön az idő, amikor a létbe kell lépnünk és erre fel kell készülnünk.  

Ahogy Beavató Mesterünk visszatért az Egyhez, úgy kell nekünk is visszatérnünk. Vagy „ha nem hiszitek, hogy Én vagyok, meghaltok” másképp mondva, aki nem tudja elfogadni, hogy Beavató Mesterünk az Eggyel azonos és képviseli a halhatatlan, idő feletti egyetemes, kvantum Ént, (a kvantum Krisztust), az állandó teremtést, a cirkularitást, a hullámzást, a pulzálást, az halott (a mi fogalmi rendszerünkben félholt) az élet számára.  Beavató Mesterünk tudta, hogy a betegséget az idő (az időbe süllyedés) okozza, a gyógyulást pedig az időfelettiség. Az evangéliumi leírásokban, amikor csodáról van szó, akkor az időfelettiségről van szó, mert amint elhangzik "a hited meggyógyított téged" vagy "a hited megmentett téged". A hit az örök jelenlevő Én tudat, vagy másképp az egyetemes örök öntudat.

2. mi a tudatosság?: tudatosságunk egy végtelen lehetőség arra, hogy ne azonosítsuk magunkat a változásokkal, mert csak akkor vagyunk az egyetemes Énben és így az Egyben. Mivel azonosulok: a tiszta tudatossággal, egyetemes Énemmel, vagy a tapasztalati tudatossággal, az individuális énemmel? Az egyetemes Ént úgy lehet elérni, ha lemondunk az individuális énünkről, vagyis újra gyermeki lelkületűek tudunk lenni, olyanok, mint amikor még nem voltunk, vagy nem rendelkeztünk világi tapasztalatokkal. Nehéz a feladat, mivel a tapasztalataink, pl. gondolataink, érzelmeink, észleléseink, véleményeink, döntéseink, 50-60 éves korunkra mélyen betokosodnak és múltunkat, régi életünket nehezen tudjuk elengedni. Bátorság és nagy adag lemondás kell a kétszer, immár a szellemi újjászületéshez, az elme és az individuális én által felépített álomvilágból való kiszabadulásunkhoz. De van remény és lehetőség rá, mert létezünk, vagyunk, és kaptunk időt a változtatásra. A kérdés, hogy van-e elegendő éberségünk és szabad akaratunk a változtatáshoz, hogy a lehetőségből valóság legyen, a meg nem nyilvánult megnyilvánuljon, a fél emberből egész ember legyen, a félholt pedig élő? Jelen van-e Énünk a változást hozó megtapasztalásokban, a választási lehetőségekben? Érzékelni tudjuk-e azt az időt, amikor nincs múlt-jelen és jövő, mert csak az átváltás pillanata, az örök MOST létezik? A tiszta tudatossággal rendelkező Én mindig a MOST-ban, az örök időben, a tapasztalatok gazdagságában, a flowban van, amit nem kell erőltetni sem, mert spontán módon mindig jelen van. Amennyiben sikerül megszabadulnunk az örökös mozgástól és elérni a változást az örök MOST-ban, a múlt-jelen és jövő, vagyis az idő fölé emelkednünk, akkor eltűnik a tapasztaláson alapuló születés és halál. 

3. hogyan kerüljük el a hatalmi csapdákat?: a tudásnak mélységei és fokozatai vannak. A hatalom abban érdekelt, hogy eltüntesse a tudás fokozatait, és a tudást mindenki számára egyenlővé tegye. Hogy mi a tudás, azt is a hatalom szabja meg. Mivel az egyenlő tudás kizárja a sokszínűséget, a változatosságot, diktatórikus, alacsony szintű tudást ad, ahol pl. nincs felelősségre vonási lehetőség sem. Az egyenlő tudásból származik a felelőtlenség vallása, pl. a materializmus és a diktatúra. Amikor az egyéni tudásvágy és tudás megszűnik, akkor lép be a manipulált kollektivizmus, a tudatlanság, amint azt például a csinált kommunizmus idején, de a mai démokráciában is megtapasztaljuk. A megtapasztalás és az észlelés, hasonlóan a gondolkodáshoz, olyan, ami kell a tudás megszerzéséhez, mert általa lesz az ember nyitott, kereső, befogadó, átlátható, aki nem áll ellen azoknak az új lehetőségeknek, amelyet az élet hoz. Ezért a befogadó ember nem kritizál, nem elégedetlen, mert tudja, hogy az öröm és a bánat, a kényelem és a feladatvállalás, a kételkedés és a bizonyosság is mind bennünk van. Ezzel szemben a hatalom által altatott ember kritizál és válogat, általában negatív életfelfogással él, ugyanakkor elfogadja a hatalmi dogmákat. Nem tudja, hogy ami benne és vele történik, arról csakis ő tehet. Ő dönthet arról, hogy nyitott, tudásra vágyó, vagy zárt, mások által kidolgozz dogmákra vágyó ember legyen. Én döntök, vagy más dönt helyettem? Képes vagyok-e a dogmákat, a vallásokat meghaladni? A kételkedés, a kérdésfeltevés nem jelent racionális gondolkodást, hanem csak a lehetőségek értelmes átvizsgálását, ahol nem a szereplőkre vagyunk kíváncsiak, hanem a rendezőre. Amikor a hatalom saját megismerési akaratunkat korlátozza, akkor diktatórikusan jár el velünk szemben, ami által az ő akaratát erőlteti ránk. 

4. miért érdemes harmadik szemmel nézni a világot?: két szemünkre azért van szükségünk, mert a földi dualitások csak sztereóban láthatók, a harmadikra pedig azért, hogy a földi és az égi világot össze tudjuk kötni. Amikor azt mondjuk, hogy elkötelezzük magunkat a szellemi világgal, vállaljuk, hogy kialakítjuk harmadik szemünket, vagyis átláthatók, átvilágítottak, fényesek leszünk és a fényt magunkba fogadjuk. A megvilágosodás, az a tudás, ami által képessé tesszük magunkat a fény befogadására, elnyelésére. A nézni, azt jelenti, hogy két szemmel nézzük a fizikai világot. A látni pedig azt, hogy van harmadik szemünk, mert feloldjuk az anyagot, hogy a fényt ne tudja visszaverni. Ezért láthatatlan a szellem, mert nincs anyaga, ami a fényt visszaverné. A fény az anyagot feloldja, átszellemíti. Abban kell hinnünk, majd tennünk is érte, hogy ezt a szellemi látást, a harmadik szemet magunkban ki tudjuk dolgozni. Hit, elhatározás, elkötelezettség, feladatvállalás kell ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni. A hitetlenek, akik sodródnak az életben, nem tudják, melyik kikötőbe kössenek ki, ezért nekik minden kikötő egyformán jó. Nekünk az egyetlen Egy a kikötőnk. Az egyetemes szellemi látásunk kialakításához tudásra és tudatra, a tudásszerzés fokozatainak betartására, alkalmazkodásra és együttműködésre, valamint a hierarchikus rend betartására van szükségünk. 

5. hogyan gyakoroljuk szakrális szabad akaratunkat?: csak mi rendelkezünk tudattal, szabad akarattal, döntéshozási, elvont dolgok alkotására való képességgel. Ez a mi kegyelembe kapott szabadságunk, amelyet a tudatos ember tiszteletben, a tudatlan magányos ember pedig vacak hulladéknak tart. A tudatlanságot  mindig a kényelem, az anyagba süllyedés, a hatalomvágy és az elmagányosodás okozza. A tudatosodást szolgáló szabad akaratunk gyakorlása mindig szellemi feladatot jelentett, a tudatlanság pedig a szellemi beteljesedésről való lemondást és a kényelmet jelenti. A tudatlanság mindig az egyszerűt elbonyolította, a tudatosság pedig a bonyolultat egyszerűvé tette. A tudatosság és tudatlanság között az az idő áll, amely a tudatosság eléréséhez szükséges. Sokan  gondolják úgy, hogy a tudatosság megszerzése rövid idő alatt elérhető. Vajon, miért ne lehetne egész életünk a tudatosság megszerzésére fordított idő? Kaptunk szakrális időt és a döntéshez szükséges szabad akaratot, hogy egyetemes tudatosságunkat elérjük.